Élet-Stílus

Bajnoki címmel emlékeztek Ocskayra

admin
admin

2010. 03. 26. 14:14

Ifjabb Ocskay Gábor halálának évfordulóján húzta be a negyedik strigulát a Dunaújváros elleni bajnoki döntőben az egy éve elhunyt center egykori csapata, az Alba Volán.

Az osztrák bajnokságban edződő, ott idén a rájátszásba jutó fehérvári együttes az elődöntőben kapcsolódott be a magyar ob I küzdelmeibe, és szinte borítékolható volt, hogy megszerzi sorozatban nyolcadik, összesen tizenegyedik honi aranyérmét.

Egyedül az motiválhatta a riválisával szemben a játéktudást és az anyagi lehetőségeket tekintve is jelentős előnyben lévő Sapa Fehérvár AV19 csapatát, hogy minél előbb letudja az elődöntőt és a döntőt. Nos, Palkovics Krisztiánéknak ez is összejött, a Ferencvárost és a Dunaújvárost is alapidőben, azaz három, illetve négy mérkőzésen múlták felül, méghozzá igencsak simán, hiszen 14 kapott gólra 47-tel válaszoltak.

Érdekes, hogy a döntős párharc utolsó találkozója volt a legszorosabb, azon csak büntetőkkel tudott nyerni a korábbi felvonásokon 7-0-ra, 7-2-re és 9-4-re diadalmaskodott fehérvári társaság, amely bajnoki címmel emlékezett meg a csapat korábbi kapitányára, a 2009. március 25-én 33 évesen elhunyt ifjabb Ocskay Gáborra.
Ha a Volánt nem is, a versenykiírást érheti kritika, hiszen aligha van sportértéke egy ilyen egyoldalú, előre lefutott bajnoki döntőnek. Ahogy Palkovics fogalmazott korábban, mintha egy élvonalbeli csapat játszott volna egy másodosztályúval – és erről legkevésbé az egész szezont becsülettel végigküzdő, a döntőben is helytállt újvárosiak tehetnek. Nem véletlenül tapsolta meg a megyei riválist a szakértő székesfehérvári közönség.

„Én magam is szívesen játszottam volna a döntőbe jutásért az osztrák ligában, ettől függetlenül azért van okunk az örömre, hiszen négy meccs alatt sikerült megnyernünk a párharcot” – értékelt a MTV mikrofonja előtt a korábbi újvárosi kedvenc, Ladányi Balázs.

„Iszonyatos, hogy Gábor nem lehetett itt velünk, de az élet megy tovább, és ki kellett szolgálnunk a nézőket, akik ezúttal is rengetegen voltak” – mondta a legjobb csatárnak járó, a néhai barátról, Ocskay Gáborról elnevezett díjat kiérdemlő Palkovics Krisztián.

A kiváló játékos természetesen örült a sikernek, de megjegyezte, hogy nem volt valami színvonalas a döntő. Úgy véli, ha lehetőség szerint minél több honi csapat játszana az osztrákhoz hasonló erősségű bajnokságban, bizonyosan előbbre lépne a magyar hoki.

Palkovics az alig enyhülő fájdalom ellenére társaival együtt megpróbált örülni annak, ami van, az újabb bajnoki elsőségnek. Persze, ami azt illeti, nem csupán az öröm könnyei áztatták a jeget, amelyen a tragikus sorsú „Kiscsicsó” szinte az életét töltötte…

sima ügy volt

Az elődöntőben:
Ferencváros-Sapa Fehérvár AV19 3-6
Sapa Fehérvár AV19-Ferencvárosi 11-1
Ferencváros-Sapa Fehérvár AV19 1-6

A döntőben:
Dab.Docler-Sapa Fehérvár AV19 0-7
Sapa Fehérvár AV19-Dab.Docler 4-2
Dab.Docler-Sapa Fehérvár AV19 4-9
Sapa Fehérvár AV19-Dab.Docler 4-3, szétlövéssel

A magyar bajnokság különdíjasai:
Legjobb csatár (ifj. Ocskay Gábor Díj): Palkovics Krisztián (Sapa Fehérvár AV19)
Legtechnikásabb játékos (Miklós Kupa): Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler)
Legjobb védő: Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV19)
Legjobb edző: J.P. MacCallum (Dab.Docler)
Legjobb játékvezető: Gebei Péter

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.