Élet-Stílus

Czink meccslabdáról kapott ki

Czink Melindának meccslabdája is volt, mégis búcsúzott a Miamiban zajló keménypályás női tenisztornán.

A magyar játékos – aki az előző körben meccslabdát hárítva ment tovább – pénteken három szettben maradt alul a 32. helyen kiemelt orosz Marija Kirilenkóval szemben, pedig egy-egy után a harmadik játszmában 5:2-nél, valamint 5:3-nál meccslabdája volt.

Czink az első „menetet” 43 perc alatt nyerte meg, a másodikat pedig 35 alatt vesztette el. A harmadikban, 3:2-es vezetésénél eleredt az eső, emiatt több mint három óráig szünetelt a játék. A folytatásban a magyar teniszező melegedett be gyorsabban, hamar nyert két gémet, és ezzel egészen közel került a győzelemhez, de Kirilenko szívósan küzdött, s elkezdte a felzárkózást. Az orosz sorozatban négy gémet nyert, aztán Czink hozta az adogatását, így következett a döntő rövidítés. Ebben Kirilenko 5-0-ra elhúzott, Czink pedig innen már nem tudott fordítani. A pénteki mérkőzés 2 óra 31 percig tartott.

A már a legjobb 32 közé jutott másik magyar, a 27. helyen kiemelt Szávay Ágnes az elsőként rangsorolt orosz Szvetlana Kuznyecovával csap majd össze a legjobb 16 közé kerülésért.

Miami, női torna, (2. forduló (a 32 közé jutásért):
Kirilenko (orosz, 32.)-Czink 4:6, 6:2, 7:6 (7-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik