Látványos kommandós akció, ide-oda vontatható rendőrőrs, civilek és EU-s milliárdok bevonásával abszolvált rehabilitációs kezdeményezések; üres, kihasználatlan lakások, néha egy-egy életellenes bűncselekmény és persze a polgármester hajléktalanmentesítő programja. Nagyjából ilyen híreknek hála lehetett hallani el-elszórva az utóbbi években a Nyolckerről, amely név alatt mi most nem a teljes kerületet, vagy a Józsefvárost, hanem a klasszikus gettót értjük, amelyről Dopeman oly hitelesen, gengszterromantikával átszőve szövegelt még köztársasági elnöksége előtt.
Fotók: Neményi Márton
Magáról a helyről azonban, a közhelyeken túl (vö. “ha csak a szemébe nézel bárkinek, azonnal megkéselnek”) nem sokat tud, aki nem ott él. Nem véletlenül. A gettó felszámolásával (vagy legalább a körülmények javításával) eddig minden kormány adós maradt. Népsűrűség, bűnözési ráták, droghasználat, munkanélküliség, iskolázatlanság, rövid várható élettartam – a Nyolcker mindezekben toplistás, ha nem éppen rekorder. Ha látszik is pozitív változás, az inkább a tüneti kezelésnek köszönhető (kamerarendszer, folyamatos járőrözés, tűcsereprogram), a szemlélet a régi.
Kocsis Máté polgármester most megígérte: négymilliárdból pályára állítják a legreménytelenebb kerületrészt, két év múlva boldogabb hely lesz a Magdolna negyed, amely most egyfajta gettó a gettóban. Ha a leszakadó vidéket nevezzük másik Magyarországnak, akkor a Nyolcker ezen része alighanem a másik Budapest. Tettünk itt egy pár kört, megnéztük, honnan és milyen reményekkel indulnak a helyi – főleg roma – lakók.
Bár a kerület hivatalos határa odébb van, a klasszikus Nyolcker csak a Corvin-negyed mögött kezdődik. Annyira éles a határ, hogy szinte látni a vonalat, ahol véget ér a fogyasztók uralma és kezdődik a szegényeké – méricskéli is egymást folyamatosan az utca és a pláza népe, utóbbi aztán inkább siet a parkolóba. A panelrengetegen túl újabb demarkációs vonal a Szigony utca, ott kezdődik – és egészen az Orczy útig tart – a gettó, ahova tényleg csak az jár, aki ott is lakik, azaz kis szigetként várja a terepmunkára ítélt szociológusokat. Amikor belefogtak a Corvin mögötti beruházásba, még úgy volt, egészen idáig terjed a felújítási hullám, amely aztán látványosan félbe szakadt.
A Nyolcker legsúlyosabb része az említett Magdolna negyed, azaz a Mátyás tér, Dobozi utca, Fiumei út és Kálvária tér határolta klasszikus bérházakból álló terület. Rossz a híre a Kálvárián túli övezetnek (a Diószeghy Sámuel utcának és a környező sarkoknak) is, főleg a drog miatt, bár a közelgő rehabilitáció reményében felhúztak pár korszerű társasházat, amelyekbe ímmel-ámmal beköltözött némi középosztály. Leegyszerűsítve: itt zajlik a drogkereskedelem nagy része, a fogyasztás pedig a Magdolnában. Az érintettek egyébként egyszerű munkalehetőségként tekintenek a dílerkedésre, “nem bűnöznék én, ha lenne miből megélni”, magyarázkodott kérdezés nélkül egy neve elhallgatását kérő forrás, miután a polgármester átadta a már említett mobil rendőrőrsöt a Diószeghyben.
A Jobbik keresztje a Kálvárián, a háttérben igazoltatás
A közbiztonság egyébként eleve sokkal jobb, mint amilyennek a Nyolckert démonizáló városi legendákban lefestik, és még javul is. Az évtizedek óta ott élő lakók főleg a kiszámíthatatlan drogosokra és a prostituáltakra panaszkodnak, a rendőrség bűnügyi ponttérképe alapján pedig a Magdolnában és a Diószeghy környékén főleg verekedések, lopások miatt indulnak eljárások – némileg ritkábban, mint a környező utcákban -, lakásbetörés, kocsilopás pedig alig van, de legalábbis jóval kevesebb, mint a szomszédos kerületekben. Kocsis Máté az FN24-nek példátlan minőségű és hatékonyságú megfigyelőrendszert emlegetett: a jelenleg működő kamerák mellé még negyvenet telepítenek, mindet közvetlenül a rendőrségre kötik, “nem valami kft. figyeli majd őket”. A rendőrök ráadásul nemcsak riasztásra szállnak ki, hanem folyamatosan járőröznek, ismerik a lakókat, nemcsak ellenőrzik őket, hanem beszélnek velük – taglalta a polgármester.
A droghelyzet azonban a fentiek ellenére az utóbbi években csak romlott, a kilátástalanság, a munkanélküliség, az unalom és a könnyen hozzáférhető szerek látványos pusztítást végeztek, most pedig, hogy követhetetlen sebességgel terjednek a dizájner drogok, a helyzet végképp kezelhetetlenné vált. A Magdolna utcai tűcsereközpontban ottjártunkkor elmondták: egy igazi függőnek napi öt tű is kevés, pénzhiány miatt azonban csak kettőt-kettőt adhatnak, illetve kliensenként egyet cserélnek. Sok függő el sem tudja mondani, mit szedett be, csak különböző színű porokat, kristályokat emlegetnek – mesélte Gyékiss Roland koordinátor.
A városvezetés arra számít, hogy a beruházások és a felülről irányított, de a lakosokat is bevonó projektek szedik rendbe a Nyolckert. A Józsefvárosban jelenleg negyvenmilliárd forintnyi fejlesztési pénz forog, ennek egy része például a Ludovika-projekt, amely köré igazi európai infrastruktúra épül majd – “valahol csak kell ennie és innia annak a négyezer hallgatónak”, mondta Kocsis Máté, ez a valahol pedig várhatóan a Diószeghy három régi, lelakott társasháza lesz. Például az, amelyen egy hadseregnyi TEK-es ütött rajta tavaly tavasszal, hogy elvigyen két tucat embert. Nehéz megjósolni, mi történik majd a környékkel, ha ellepik a rendőrtisztis hallgatók.
Kedd délelőtt illusztris vendég érkezett a Kesztyűgyár nevű Mátyás téri művházba: a polgármester Balog Zoltán humánerőforrás-minisztert fogadta, hogy járjanak egyet a környéken és megmutassa neki, mi tűnik majd el annak a 3,8 milliárd forintnak hála, amelyet a Magdolna fejlesztésére kapott a kerület. Ez a projekt harmadik üteme, az elsőt még az előző vezetés indította el.
Most ötvenezer négyzetméter közterületet és több mint negyven társasházat újítanak majd fel teljesen (ebből 28 önkormányzati), ez 1300 lakást jelent. Cserélik a szigetelést, a nyílászárókat, a vízórákat, beültetik a közös kerteket. Kocsis szerint tizenkétezren érzik majd meg a változást. “Süllyedünk, vizes, salétromos az egész ház” – mutatják meglepetten az egyik érintett ház lakói, akik nem számítottak ilyen kaliberű honatyákra. “Valahol hallottam, hogy valamit terveznek, de azt nem, hogy itt” – mondta az egyikük. “Az lep meg, hogy nem dózerolják el az egész sort.”
Munkásokat a helyiekből verbuválnak, nemsokára elkezdik képezni a szobafestő-mázolókat és hidegburkolókat, és mivel nemcsak építenek, hanem közösséget is formálnak, szükség lesz szociális munkásra, gondozóra, ápolóra is. Hamarosan elindulnak a bűnmegelőzési és drogprevenciós programok, “hogy a gyerekek ne csak a bűnt és a drogot lássák, hanem legyen hova bemenniük”. Kérdés, lehet-e felülről szervezett projektekkel integrálni a kamaszokat, akik még nem láttak dolgozó felnőttet. Kocsis szerint azonban a legtöbben reménytelennek tartották azokat a gyerekeket is, akik pár éve elkezdtek a Kesztyűgyárba járni – és lám.
A beruházásokat 2014. augusztusáig kell befejezni, a társadalmi programoknak 2015-re olajozottan kell működniük, Kocsis szerint jövő tavaszra “már lesz vizuális élmény”. A terv azonban természetesen hosszú távú: a cél, hogy a következő itt felnövő generáció “már megerősödött, hasznos adófizető legyen”.
A szerző a Diószeghy Sámuel utca lakója
