Belföld

Konténerrel tisztítják a nyolckert

rendőrkonténer (rendőrség, konténer, józsefváros)
rendőrkonténer (rendőrség, konténer, józsefváros)

Apró rendőrőrs költözött a gettóként elhíresült terület legsúlyosabb sarkára. A polgármester szerint jobb lesz a közérzet, a helyiek szkeptikusak, és úgy érzik, megbélyegzik őket.

A Diószeghy Sámuel utca sűrűje (a Kőris és a Korányi Sándor környékén) a maga módján még a klasszikus nyolcadik kerületi gettón belül is kiemelkedő. Jó időben itt sétálni olyan, mintha egy fesztivál főutcáján korzóznánk: kocsma, zöldséges, két kis- és egy közepes bolt, árnyékos árkádok az egy szál új építésű ház tövében, minden adott tehát ahhoz, hogy a lakásukba tényleg csak aludni járjanak, akik itt élnek. „A Sarok” ezen kívül Kocsis Máté nyolcadik kerületi polgármester szerint a város bűnözéssel leginkább fertőzött területe, hivatala éppen ezért a kapitánysággal szövetkezve új preventív manővert vet be: mobil konténerirodát telepítettek a járda elé, amely komplett rendőrőrsként funkcionál, huszonnégy órás ügyelettel, kamerákkal. Kilencmillió forintba került, és a tervek szerint lesz még kettő; a konténereket átköltöztetni csupán kétórás művelet, azaz meglepetésszerűen telepítik majd őket azon sarkokra, ahol a lakosok a legkevésbé érzik magukat biztonságban.

Az objektum tizenkét méter hosszú, fűtött-klimatizált, tévével, rádióval, fénymásolóval, fogva tartásra nem alkalmas, igazoltatásra, kihallgatásra igen. A nagylátószögű lencsékhez természetesen monitorrendszer is dukál, a rendszer a képet a „rendes” kapitányságra is közvetíti, azaz az ottani rendőrök is látják, amit a konténerben egymást váltó társaik. A lényeg a környék megfigyelése (ezt a szót a sajtóközlemény szerzője óvatosan idézőjelbe tette), hogy a drogkereskedők és a többiek, „akik sajnálatos módon bűnözésre adják a fejüket”, érezzék: nem itt kéne – nyilatkozta Kocsis. Bár a Diószeghyn van már egy rendőrőrs, két sarokkal odébb, a Nagyvárad tér felé, az a fővároshoz tartozik, és különben sincs huszonnégy órás ügyelet, helyi panaszokkal tehát érdemben nem foglalkoznak.


Komplett őrsként funkcionál. A képre kattintva galéria nyílik!
Fotók: Neményi Márton

A konténerre már csak azért is szükség van, mert a környék elvileg – legalábbis az ingatlanügynökségek szerint – rehabilitációs övezet. Igaz, a viszonylag friss beruházások sem az Orczy téri lakópark, sem a Corvin sétány felől nem értek el idáig, a konténer mellett omladozó hosszú kőfal mögött kezdik meg nemsokára egy rendőrtiszti kollégium építését a Ludovika-projekt keretében. Kocsis üzenete egyértelmű: mire elkészül, rendnek kell lenni.

A Diószeghy utca pár hónapja egy hatalmas TEK-es akció kapcsán került a címlapokra: százhúsz kommandós rohamozott meg áprilisban több házat, huszonhárom embert előállítottak. Ennek a mai napig érezhető a hatása, kevesebb a lakossági panasz, bár tény, amint a konténer is mutatja, távolról sem tökéletes minden – érvel Kocsis a Hír24-nek. A helyiek, akik lassan megtöltik az utca túloldalát, csak legyintenek. „Reggelre kint volt az összes. Másnap reggelre!” – mondják, amikor rákérdezünk, mi volt ez a szkeptikus mozdulat. „Azóta ugyanaz van.” Hogy pontosan mi van, abban már megoszlanak a vélemények. „Persze, vannak drogosok, dílerek és kurvák, de hát tudja, hol vannak azok a legtöbben? A Rózsadombon, ott!”

„Vagy inkább Etyeken – teszi hozzá egy, a filmiparban otthonos hatvanas úr, és akkor már magánál is tartja a szót. – Persze, megy a kiabálás, veszekedés, hát emberek ők is, de nincs igazán durvulás. Itt egy gyilkosság nem történt, mióta az eszemet tudom. Ez egy sétálóutca volt, békésen éltünk együtt. De mind tudjuk, miról szól ez az egész: a romákról, hogy legyünk megfigyelve. Évek óta megy a gettósítás, ideterelik a szemetet, most meg nem tudnak velük mit kezdeni, hát bekamerázzák az egészet. Nekem életemben nem volt dolgom a rendőrséggel, erre most úgy kell kiállnom a ház elé, hogy látnak és hallanak.” Zajos egyetértés: mindenki úgy érzi, egy balhés kisebbség miatt bélyegzik meg az egész, szinte csak romák lakta utcaszakaszt. A szószóló megígéri: meg sem áll Strasbourgig, hiszen ez így biztosan nem állja meg a helyét az unió szemében.


Kattintson a képre!

Egy nyolcvan körüli úr odaát közben keserű hangon kéri számon a polgármesteren, hogy miért nem egy sarokkal arrébb, a tizennyolcas ház elé tették a konténert, ha már egyszer idehozták. Ő abban lakik, ott igazán kemény a helyzet – érvel. Kocsis szerint rajta is segít majd az apró rendőrőrs, az említett házhoz pedig már telepítettek kamerát, „igaz, a fák miatt nem látja be az egész szakaszt, ez helyi adottság”.

„Huszonkét évesen házasodtam be ide. Ötven éve mi ültettük ezeket a fákat – meséli a bácsi, aki szerint tíz évvel ezelőttig semmi baj nem volt, azóta viszont éppen hogy elviselhető az helyzet. – Mit gondol, hova jöttek a hadd ne mondjam, mik, amikor megtisztították a Rákóczi teret? Hát ide, például a házunkba, megszerveztek mindent, egy-egy férfinál öt-hat nő is lakik és dolgozik. Hét hónapja halt meg a feleségem, utána alighogy kimentem egyedül az utcára, már azzal várt egy huszonéves lány, hogy felmegyek-e vele. Ha ő fizetne, még akkor sem!”

A rendőrök szedelőzködnek, Kocsis az utolsókat nyilatkozza, és az utca túloldalán is fogy a szufla. „Meglátjuk, mi lesz, na, de nem sok jóra számítok” – összegez egy fiatal nő. Kiderül: a polgármester errefelé nem túl népszerű, „a kampányidőszakban volt nálunk kávézni, de azóta csak a kamerákat látjuk. Az előző, a Csécsei volt az igazi, ő tényleg beszélgetett velünk.” Igaz, hajléktalanok legalább már nincsenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik