Jól mennek a dolgai? – kérdeztük a korábbi 61-szeres válogatott labdarúgót, aki jelenleg a Hertha U15-ös csapatát felügyeli.
Jól, eléggé elfoglalt vagyok. Azt mondanám, hogy életemben nem dolgoztam annyit, mint most. Reggel 9 és dél között a klub székházában vagyok, a munkámmal kapcsolatos szervező feladatokat látom el, aztán elmegyek ebédelni, majd kimegyek a pályára két órára, és este fél kilencig ott vagyok.
De azért ez nem baj…
Nem hát. Sőt, azt csinálom, amit szerettem volna, amit szeretek. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiket kedvelek, és ők is kedvelnek engem. Olyan környezetben dolgozok, ami eleve sikerre van ítélve. Mi egy háromcsillagos klub vagyunk, az U9-től az U23-ig úgy van felépítve a rendszer, hogy mindenki ugyanazt a nevelést és képzést kapja.
Nagyon más ez, mint itthon?
A gyerekek Magyarországon is ugyanolyan tehetségesek, mint Németországban. Csak amíg egy gyerek itthon elmegy edzésre, focizik másfél órát, és ennyi. Ráadásul, ha 12 éves kora után megy le valaki focizni, akkor olyan sokra már nem viszi. Berlinben 8 éves koruk óta foglalkoznak a gyerekekkel, nem keveset. 8 és 12 év között kell azokat az alapokat megadni, amire aztán lehet építeni.
Dárdai Pál remekül érzi magát Berlinben
Fotó: Sport24
Mi ennek az alapnak a legfontosabb téglája?
A sebesség. A mai fociban ez a legfontosabb: a labdakezelés sebessége, a futósebesség és a döntések meghozatalának sebessége. Mindegyikre külön szakemberre van szükség. Németországban már az U9-es korosztálynak van külön atlétaedzője. Persze, ők még fogócskáznak, hiszen akkor még játékosan kell nevelni, de a szakemberek ott vannak, ez a lényeg. Vannak, akik itthon még mindig azt mondják, elég abban a korban a grundon focizni. Ez nem igaz. A döntések helyes meghozatalára meg kell tanítani a gyerekeket.
(A villáminterjú közben szinte végig autogramot osztogatott a Herthában klubrekordot jelentő, 297 bajnoki mérkőzést játszó Dárdai Pál.)
Berlinben vagy idehaza oszt több aláírást?
Egyértelműen Berlinben. Az utcán megállítanak, szeretnek, tisztelnek. Talán azért, mert mindig a földön jártam. Idehaza egyre szűkebb az a környezet, ahol ugyanez a helyzet.
Mégis miben kéne változtatnunk?
Ki kell találni magunkat. Ki kell találni a koncepciót, és azt végigvinni. A legfontosabb pedig az lenne, hogy a gyerekek legalább napi négy órát focizzanak. Futkározással nem jutunk előre.
Sokan bedobták itthon a nevét.
…
Nem feltétlenül a kapitányi kérdésre gondoltam.
Én most tanulok.
Nem is jönne haza egy új rendszer egyik képviselőjeként?
Én most képzem magam, hamarosan beiratkozom a pro licences képzésre Berlinben. És dolgozom továbbra is a klubnál. Ezeket a kérdéseket majd máskor kell megkérdezni.
Rendben. És ki legyen a kapitány?
Nem vagyok ebben illetékes.
Mégis.
Akinek hagyják, hogy hosszú távon végigvigye az elképzeléseit.