Gazdaság

Történelmi csúcsokat tesztelhet a tőzsde

Miután pénteken kiemelkedő forgalom mellett az egyébként szintén jól teljesítő regionális piacokat is lekörözte a BUX index, hétfőn is folytatódott a hazai részvények drágulása. Elemzők szerint, ha kitart az optimista nemzetközi hangulat, akkor a korábbi történelmi csúcsára is juthat a tőzsdeindex a hét folyamán.

Körülbelül egy évvel ezelőtt hasonlóan lendületes emelkedésnek örvendhettek a budapesti tőzsde befektetői, az akkori – május 8-án mért 25 550 pontos csúcsot – közelíti mostanában is a BUX index. (Ha a záróárakat vesszük figyelembe, akkor a 2006. május 9-i 25 302 pontos érték volt eddig a legmagasabb.)

Mint az elmúlt években már néhányszor, most megint a likviditásbőség hajtja az árfolyamokat, sok a szabadon elkölthető pénz a világon, és ismét kockázatvállalóbbak lettek a befektetők – foglalta össze a háttérben húzódó motivációkat lapunk kérdésére Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.

Sok a pénz

A forgalom és az optimista hangulat már a múlt héten is érződött, április 13-án, pénteken például kiemelkedő forgalom mellett közel két százalékot emelkedett az index úgy, hogy a BUX a régiós társakat is lepipálta. A háttérben – elemzők szerint – az optimista nemzetközi befektetői hangulat áll, ami még a héten is felfelé mozdíthatja az árfolyamokat.

Vannak persze globális kockázatok, amelyek beigazolódása megfordíthatja a befektetők hangulatát, mondja Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír Rt. elemzője, de 3-6 hónapos távlatban folytatódhat az emelkedés. A vállalati eredmények és előrejelzések, az infláció és ebből adódóan az esetleges FED-kamatemelés viszont tartósabb lejtmenetet is eredményezhet. Fundamentálisan tehát nincs igazán alátámasztva a jelenlegi optimista befektetői hangulat – véli Herczenik Ákos is –, a vártnál magasabb amerikai infláció, vagy a tengerentúli ingatlanpiaci kockázatok – elvileg – nagyobb óvatosságra kellene hogy intsék a tőkepiacok szereplőit.

Különösen érdekes lesz a most kezdődő amerikai gyorsjelentési szezon, ami mindkét szakértő szerint befolyásolhatja a kockázatvállaló hajlandóságot, de egyelőre láthatóan nincs félelem a piacokon. Jellemzően gyenge eredményeket várnak az amerikai cégektől, ám ha a tényadatok a prognózisoknál is rosszabbak lesznek, az megingathatja a vételi kedvet. Nagy sokkokra valószínűleg ekkor sem kell számítani, a likviditásbőség tompítja az esetleg bekövetkező eladási hullámokat is, bizakodnak az elemzők.

Húzzák egymást

Az elmúlt napok nyertese egyébként a Mol volt, a pénteki lendületes forgalom 60 százalékát az olajpapír adás-vétele tette ki, és az aznapi 5 százalékos drágulás után hétfőn is felfelé hajtják az árfolyamot a befektetők. Ez a drágulás az olajpiac friss tendenciáival is magyarázható, miután a Mol részére az utóbbi időben kedvezőbben alakultak az olajárak és a finomítói marzsok mértéke is. A bankszektorban vagy a gyógyszeriparban viszont alig történt bármi érdemleges, az OTP-t, a Richtert vagy az Egis-t – számos kisebb cég részvényével együtt – az általános klíma viszi mind magasabb szintekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik