A moratóriumot Lefter Koka környezetvédelmi miniszter kezdeményezte, mert a zabolátlan vadászat következményeként bő egy évtized alatt felére apadt az egyes vadon élő állatfajok állománya.
Már egyetlen fácán sem él Albánia területén, holott 2001-ben még mintegy száz példányt tartottak számon. A fürjek száma 67, a mezei nyulaké 54, a vadkecskéké 44, a rókáké 32 százalékkal csökkent.
Az albániai vadgazdálkodást a teljes szervezetlenség jellemzi. Léteznek ugyan vadásztársaságok, de ezek képtelenek betartatni tagjaikkal bármiféle előírást.
A vadászpuskával rendelkezők albánok száma a rendszerváltozás óta sokszorosára – 12 ezerről 75 ezerre – nőtt, ehhez járul még az a sok illegális fegyver, amely a katonai fegyverraktáraknak az 1997-es zavargások idején történt kifosztása után került az emberekhez.
Sok az illegális külföldi, főleg olasz vadász is, akik gyakran tiltott eszközöket, például fénysugarakat vagy hangszimulátorokat használnak a vadon élő állatok csapdába ejtésére.
A kevéssé környezettudatos albánok egész évben vadásszák az állatokat, még a tenyészidőszakban is, amikor pedig mindenütt tilos.
Saját napot kaptak a vadászok
Szerencsére – a jelek szerint – Magyarországon virágzik a vadászkultúra. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke pédául tavaly novemberben jelentette be, hogy 2014-től minden évben március utolsó szombatján megrendezik az Országos Vadász Horgász Napot. Semjén szerint az Országos Vadász Horgász Nap megrendezését az indokolja, hogy mintegy 60 ezer szervezett vadász és mintegy 340 ezer szervezett horgász van Magyarországon. Így ezek a szabadidős tevékenységek a családtagokkal együtt mintegy 1,5 millió embert érintenek. Minden bizonnyal Lázár János államtitkár és úri vendégei is ezt a kört erősítik.
Szegény albánok
Tényleg azok: az egy főre jutó GDP 7997 dollár volt 2012-ben, és alig nőtt 2011-hez képest. Ez 2012-ben Magyarországon 19497 dollár volt. Az albánok persze lejjebbről kapaszkodtak fel idáig, de még mindig nagyon szegények. 1975-ig jegyrendszer volt náluk, de 1991-től, a rendszerváltásuk óta elég szépen fejlődnek – csak a 2008-as válság tett be nekik egy kicsit, de mára utolérték a 2007-es szintet. Albánia amúgy ugyanúgy járt az I. világháború után, mint mi: színalbán területeket csatoltak el a győztes hatalmak tőlük. És akkor még Enver hodzsát nem is említettük: a diktátor az országot teleszórta betonbunkerekkel (750 000 épült belőlük, ha harcra kerülne a sor), s 1944-től 1985-ig vezetve az országot elnyomta a nőket (nem örökölhettek semmit, nem kezdeményezhettek válást), 5-25 ezer közé tehető azok száma, akiket politikai okokból végeztek ki, sokakat börtönöztek be, vittek munkatáborba még 1985-ben is. Ha mi panaszkodunk a múltunk miatt, mit tegyenek az albánok?
