Belföld

Lázár János vérengzést rendezett arisztokratáknak

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár grófokat, hercegeket vadásztatott.

„Fantasztikus vadászaton vettünk részt Soponyán. Vendéglátónk Lázár János. A vendégek között Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége, aki a luxemburgi főherceg húga” – írta Donatella Failoni, a színész Oszter Sándor felesége a Facebook-oldalára kitett képek mellé. A zongoraművész később törölte a képeket, majd – miután az interneten is terjedni kezdett a vadászat híre – azt írta, nem érti, miért kell ebből politikai ügyet csinálni.

Forrás: Facebook

A vadászaton 913 fácán került terítékre. A cink.hu szerint Perényi Zsigmond miniszterelnökségi főtanácsadót Lázár János avatta vadásszá, miután a szokás szerint megvesszőzteA vadászat után a Fácános Hotelben folytatódott a mulatság. A Blikk kereste Lázár Jánost, hogy mennyibe került a vadászat, hiszen a vadászterület és a szálloda állami tulajdon. A lap azt is szerette volna megtudni, milyen megfontolások alapján hívta meg a vendégeket.

Az államtitkár csak üzent, éspedig azt, hogy a közéleti tevékenységéről kész bármilyen felvilágosítást megadni, de a magánélethez való jog minden magyar embert megillet, a szabadidejében mindenki azzal és azt csinál, amit akar. A Blikk felhívta Oszter Sándort is, aki elfoglaltságára hivatkozva keddre ígért választ. A lap hiába kereste a szállodát, ott sem árulták el, hány fős csapatot láttak vendégül, mennyibe került a vacsora, a szállás és az ellátás, s ki állta a cechet.

Forrás: Facebook

Egy a Blikknek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő szakember a költségeket 3 millió forintra becsülte, hiszen a kilőtt fácánok ára milliós összeg lehetett, egy-egy példányért 1500–4000 forintot kell fizetni.

Magyarországon egyébként hivatalosan a nemesi címek, előnevek használata tilos, noha volt olyan jobbikos előterjesztés, amely módosította volna az 1947-es törvényt. A meghívottak listáján a legszembeötlőbb, Károlyi László neve lenne, ha nem tudnánk, hogy ő maga is egyetértett rokona, Károlyi Mihály szobrának eltávolításával. Néhány éve a Magyar Hírlapnak ő mondta, hogy apja első unokatestvérét „súlyos felelősség terheli a történelmi Magyarország szétdarabolásáért!”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik