„Te jó isten, Gyurcsány ment a börtönavatóra!” – a balhumor nagyágyúja, Beregi Péter kiáltott föl ekképpen még délelőtt, az új Sas kabaré sajtótájékoztatóján. A történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg: a sittes kiszólás természetesen csupán egy förgeteges jelenet slusszpoénja volt. Még slusszabb poén, hogy Beregit pár órával később Gyurcsány Ferenc évértékelőjén, a második sorban láttuk viszont a Best Western Hotelben.
A sasjózsis rendezvény fő politikai motívuma „a durva anyját Tell Vilmosnak” kiszólásban sűrűsödött esszenciává – idézet Sastól, a Vilmos Viktorként értelmezendő -, s ez az antiorbánista attitűd a délutáni Gyurcsány-beszédet is uralta.
Séróból
Míg tavalyi évértékelőjét papírból celebrálta Gyurcsány, idén fejből beszélt nyolcvan percet, többször visszatérve arra, hogy nem elég leváltani a kormányt, nem elég felszámolni a rendszert és kirobbantani Orbán bebetonozott embereit Schmittől Polton át Szalai Annamáriáig a bitorolt pozíciókból. Nem, ez kevés. Fel kell rázni a fideszes választókat, „a magyar polgári sokaságot”, hogy az autokrácia ingoványából átvezethessék őket a köztársaság hívei közé.
Nézze meg az évértékelőt! Kattintson Gyurcsány Ferencre!
Fotók: Neményi Márton
Ami nem lesz könnyű, ugyanis, véli az elnök, „a köztársaság elbukott”, sőt teljesült a Fidesz-vezér álma: pártja rendszert váltott. Most „két egymást kizáró világ” feszül egymásnak, „magyar néz magyarral szembe”. Ráadásul hazánk „soha nem volt olyan magányos, mint mostanában”, kevés a barát, sok a ránk ellenségesen tekintő nemzet. Mi több, Orbán számára Brüsszel nem az együttműködés terepe, inkább keleti despotizmusokat kopíroz, célja a rend és az alázat világa.
Gyurcsány szerint viszont nem az Orbán preferálta nemzeti szuverenitás, hanem a mozgástér bővítése a helyes út. Ennek igazolására koreázott a pártelnök. Önök mit felelnének az „Észak- vagy Dél-Korea a szuverénebb?” és a „Hát melyikük a gazdagabb, a boldogabb?” kérdésre. (Helyes válasz: első É, második D.)
Cigányok
A beszéd vezérfonala a szegénység tematika volt. A pártelnök úgy tartja, Orbán bűnözőnek tekinti az elesetteket, és ahelyett, hogy visszaemelné őket a társadalomba, „azt üzeni nekik, nincs rátok szükség”. Márpedig, „ha egy ország a legszegényebbjeit kínálja fel bűnbaknak, az erkölcsi romlás útjára fog lépni”.
Azt is hallhattuk az évértékelőn önmagát székek határolta négyzetes térbe záró, kéknyakkendős, fehéringes pártelnöktől, hogy a vidéket járva mérhetetlen szegénységet látott, s rájött, a Demokratikus Koalíció leglényege megakadályozni a tömeges lecsúszást. Ha elbukik a küldetés, a nyomor szétrobbantja a demokráciát, s „közös, nagy, drámai kiábrándulás fog minket észhez téríteni”.
Arra nyilván pusztán idő hiányában nem tért ki Gyurcsány, hogy saját ötéves kormányzása alatt mit teljesített a szegénység leküzdése terén. Afölött pedig kifejezetten tamáskodunk, hogyan fér össze a progresszív bal politikai korrektségével, hogy a beszéd egységes tulajdonságokkal bíró népességként kezelte a cigányokat. „Nem abban jók, amiben mi vagyunk a jók”, satöbbi.
Makk
Gyurcsány a pártnév kiejtése nélkül többször is lefasisztázta a Jobbikot. Például: „Nem lehet engedni a radikálisnak mondott fasisztáknak, hogy cigányozzanak.” Vagy épp a Fideszre csomózva a pakkot: „Képtelen vagyok elfogadni, hogy egy magát demokratának mondott párt hogyan parolázhat ezzel a fasiszta párttal.”
Bauer Tamás elhessegeti az ellenséges médiát
Szóba került a „kormányzat legpusztítóbb intézkedéssorozatával sújtott” oktatás, s ennek apropóján kéretlenül pozitív hősként említődött a hoffmanni önkénynek ellenálló Pokorni Zoltán. Gyurcsány szerint a miniszterelnök „a politika szolgálólányává akarja tenni az iskolát”, s vele együtt a tanárokat. A kerényisedő kultúrafinanszírozás kapcsán annyit jegyzett meg, hogy „az állam nem erőszakos, makkoscipőben járó vállalkozó, aki eldöntheti, milyen művészet legyen”.
Iványi Viktor
A pártelnök odavert a keresztény egyházaknak is (ebben egyébként a kormánypártiak között is szövetségesre találhat, lásd januári Lázár-interjúnkat), amikor azt állította: nem veszik ki kellően a részüket a szegénységellenes küzdelemből, „fontosabb nekik a befolyásuk kiterjesztése, mint a keresztényi tanítás beteljesítése”.
“Nem ér meg neki egy órát kétezer-háromszáz embert élete?”
Egyes vallási közösségek „csak azért nem működhetnek Magyarországon egyházként, mert vezetőjük kritikus Orbánnal” – ezt a metodista lelkészt, Iványi Gábort emlegetve hozta fel Gyurcsány, lelkesültségében Iványi Viktornak keresztelve át a jeles egyházfit. A közönség felzúdulására gyorsan korrigált, majd részmeakulpázott is: „Csak Iványi Gábortól kérek elnézést.” Mindezt azzal fejelte meg, hogy „Magyarországnak sokkal több Iványi Gábort és sokkal kevesebb Orbán Viktort kívánok”.
Antipantokrátor
Előkerült a Nokia is, igaz, most érthetően nem a Hagyó-féle, dobozos értelmezésben, hanem a minapi, kétezer-háromszáz munkást sújtó elbocsátás kapcsán. Gyurcsány alighanem jogosan rótta fel Orbánnak, hogy nem ült le tárgyalni a nála kihallgatásra jelentkező multivezérrel, ám a „Mit gondol a miniszterelnök, milyen kép fog kialakulni róla és az országról? Nem ér meg neki egy órát kétezer-háromszáz embert élete?” számonkérés kissé túlintonáltra sikeredett.
A háborúskodó Orbánnal szemben önmagára a béketeremtő szerepét osztotta Gyurcsány. Olyanokat mondott, hogy a Fidesz legyőzése után „nincs szerepe a revánspolitikának… nincs helye a kiátkozásnak, mert az átok előbb-utóbb mindannyiunk fejére fog visszahullani”. (Hogy ez milyen relációban áll a pár perccel korábban kinyilatkoztatott lapátra Schmittet és az összes Orbán-bábot céllal, annak kibontását inkább politológusokra hagyjuk.)
Vitányi Iván, fundamentum
Az integránsi szerepet nem csupán a jobb ellenes küzdelemben tartja a maga számára üdvözítőnek Gyurcsány, hanem a bal egyesítésében is. „Azért küzdöttünk, hogy legyen egy nagy, erős, balközép párt” – idézte fel előbb a közös szocialista múltat az elnök. Majd egyetlen mondatot szánt a szakítás indoklására: „Nem akartuk egymást marni, és ezzel a mai rezsim malmára hajtani a vizet.”
E nem-marásban fogant a Demokratikus Koalíció, ami a „magyar baloldal legnagyobb, a demokratikus középet megszervező pártja”akar lenni. Miért is? Hogy „összekösse a szabadságot a szociális reménnyel”, ezáltal „nemcsak egyenlő jogú, hanem egyenlő esélyű polgárok” közösségévé téve a hazát.
Ezt Beregi művész úr is megtapsolta.
