„Az én aktív életemre ez a borúlátás vonatkozik” – utalt arra, hogy belátható időn belül mennyi valószínűséget lát a rendezésre. Hozzátéve, hogy szerinte jelenleg nincs is az asztalon ez a téma. A borúlátása okaként a teljes társadalmi, politikai egyetértés és támogatás hiányát jelölte meg. Egyebekben, például sportinfrastruktúrában szerinte jól állunk, és a NOB-on belül is nagy a respektje a magyar sportvilágnak.
Ami a többi feltételt illeti, óvatosan, de felrótta a budapesti kötött pályás tömegközlekedés – kiemelten a HÉV és a vasút, tehát nem a főváros, hanem a kormányzat kompetenciájába tartozó – hálózatának évtizedes hiányosságait. Azt is tisztába teszi, hogy amikor elsiratjuk a 2017 táján vakvágányra futott olimpiarendezési esélyt (amikor is ő volt a pályázat vezetője), akkor valójában a 2032-es esemény elúszása miatt lehetnek keserűek a könnyek, arra volt valódi sanszunk, nem a – miniszterelnök által is bemondott – 2024-es játékok megrendezésére.
Fontos tanulsága a párizsi olimpiának, hogy alapvetően nem a köz pénzéből fedezték a rendezést, annak 200 millió eurós egyenlege meg sem közelítette a lebonyolítás 4,2 milliárd eurónyi költségét. A szponzorok, a magántőke hozzájárulása meghatározó volt (a NOB is hozzátette a magáét), így a paralimpiai versenyek okán még le sem zárult esemény megfelelt az olimpiai bizottság támasztotta fenntarthatósági követelményeknek. Ez a következő olimpiák számára követendő modell.
Beszéltünk még arról is, mekkora esély van arra, hogy a magyar csapat eredményessége a világ élvonalának közelében maradjon, és mi kell ehhez. Vendégünk meglepő válasza szerint nem feltétlenül több pénz.
