Pontosan egy évvel Mahsza (kurd néven Dzsinna) Amini országos tüntetéseket kiváltó halálát követően az iráni parlament új törvényt fogadott el a nők öltözködésével kapcsolatban. A szabályozás értelmében
emellett a társadalmi békét veszélyeztető viselkedés (például meztelenség vagy fejkendőnélküliség) fizikai erőszakkal, akár hatvan korbácsütéssel büntethető. A 78 százalékos többséggel elfogadott javaslat megerősíti a nemi szegregációt a kormányzati hivatalokban, egyetemeken és kórházakban, és bírsággal fenyegeti azokat az intézményeket, amelyek nem tartatják be ezeket a szabályokat.
A törvényt ugyan még egy másik állami szervnek, az Őrzök Tanácsának is jóvá kell hagynia, ám tartalma jól mutatja, hogy az iráni vezetés mit gondol a nemi egyenlőségről.
Tavaly az egész világ a majdnem 90 milliós közel-keleti országra figyelt, miután gyakorlatilag a társadalom egésze az utcára vonult a nők (és nem mellesleg az etnikai kisebbségek) jogainak védelme érdekében. Az egyes településeken szinte felkeléssé vált tüntetéshullám leverését követően sokan reménykedtek abban, hogy a rezsim képes rugalmasságot tanúsítani, és felismerni, hogy a nemi egyenlőség irányába való elmozdulással a rendszer nemhogy gyengítené, hanem erősíthetné is politikai és társadalmi támogatottságát. Ráadásul úgy tűnt, hogy ha a jogszabályokban nem is, de az utcán történik változás – helyi beszámolók szerint a nagyvárosokban (főleg a fővárosban, Teheránban) a fejkendőviselést sem a nők, sem a hatóságok nem tartják kötelezőnek.
Ilyen remények között arculcsapásként érte a közvéleményt, hogy a szabályokat nem lazítani, hanem szigorítani fogják. Eközben az Amini haláláért felelősnek tartott „erkölcsrendészet” – amelynek feloszlatásáról egy félrefordítás miatt a világsajtó fele tévesen beszámolt – ismét megjelent az utcákon. Ugyan Ebrahim Raíszi iráni elnök szerint a járőrök a korábbinál puhábban lépnek fel a fejkendőt nem viselő nőkkel szemben, az új törvény szellemiségét látva a jogvédő szervezetek finoman szólva sem optimisták, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának szakértői egyenesen nemi apartheidről beszélnek.
Felkészülés a 2024-es választásokra
A hivatalosan „a család védelmezése a hidzsáb és a tisztaság kultúrájának népszerűsítésével” nevet viselő törvényt az új választási ciklus kezdetekor fogadta el az iráni parlament. Ugyan a törvényhozási (valamint az úgynevezett Szakértők Tanácsára vonatkozó) választásokra csak 2024. március 1-jén kerül sor, a jelöltek regisztrációjának folyamata már augusztusban elkezdődött. Kis túlzással ez az időszak fontosabb, mint maga a választás – az Őrzők Tanácsa ilyenkor szórja ki azokat a jelölteket, akiket nem tart elég hűnek a rendszer alapértékeihez.
A legutóbbi, 2020-as választásokon a szokásosnál is többeket tiltottak el az indulástól, gyakorlatilag mindenkit, aki nem a konzervatív körökhöz tartozott. Emiatt szavazást az érdektelenség és a tétnélküliség érzése jellemezte, ami megmutatkozott az 1979-es forradalom óta legalacsonyabb részvételi arányon. Ez, ha nem is közvetlenül és azonnal, de mindenképp kihívást jelentett a rezsim számára, hiszen belföldön és külföldön is joggal értelmezték legitimációs problémának.
Ebből tanulva a kormányzat az idén több intézkedéssel is igyekezett elvenni a kritikák élét. Az, hogy már ősszel lezajlik a regisztráció, újdonságnak számít, korábban ugyanis a választások előtti két hónapban történt a jelentkezés. A folyamat elhúzásával a nemzetközi média figyelme kevésbé tartható fenn. A hatóságok emellett szeretnék izgalmasabbnak feltüntetni a szavazást – a kormány hangsúlyozta, hogy eddig 48 ezren előregisztráltak a választásokra, ami a 2020-as szám négyszerese.
Ugyan a parlament és a szakértők tanácsa nem a legfontosabb testületek az iráni politikai rendszerben, szerepük nem elhanyagolható az egyes intézkedések mögötti társadalmi támogatottság megteremtésében, végső soron a rezsim legitimitásának erősítésében. Ráadásul a pletykák szerint több nagy formátumú politikus – köztük a korábbi elnök Haszan Róháni és Mahmud Ahmadinezsád, valamint a volt házelnök, Ali Lardzsáni – is szervezi a maga frakcióját. Velük szemben Ali Hámenei legfőbb vallási vezető és a hozzá szorosan kötődő Raíszi elnök valószínűleg a saját támogatóival akarja feltölteni a törvényhozást.
Ebben a helyzetben a nők jogainak további korlátozása több célt is szolgálhat. Egyrészt a kérdés által felkorbácsolt indulat több reformszemléletű politikust is arra késztethet, hogy regisztráljon a választásokra. Ez nemcsak az indulni kívánók magas számához járulhat hozzá, hanem a nők magasabb arányához is, ami az idén hivatalosan elérte a 14 százalékot (négy éve 12 százalék volt). Őket ugyan később még kizárhatják, ám a magas regisztrációs szám erősíti a választások legitimitását. Másrészt a legfőbb vallási vezető és köre jelzi nemcsak a reformereknek, de a politikai ambícióval rendelkező konzervatívoknak is, hogy nincs kompromisszum sem ideológiai, sem politikai kérdésekben.
Üzenet a világnak: az iráni rezsim stabil
Hasonló üzenetértéke lehet a döntésnek külföldön. A tavalyi elégedetlenséget követően sokan már a rendszer bukását vizionálták, ami egyrészt csökkentheti az Irán nemzetközi hatalmi képességeibe vetett hitet, másrészt külső szereplőket bátoríthat arra, hogy kihasználják a helyzetet valamilyen politikai beavatkozás formájában. Iránnak pedig sok ellensége van a térségben – a Szaúd-Arábiával való normalizáció és az Egyesült Államokkal kötött fogolycsere-megállapodás ellenére Rijádban és Washingtonban is örülnek, ha a teheráni rezsimnek otthon problémái vannak. Ráadásul a forradalmi rendszer fő ellenfelével, Izraellel való feszültség is nőtt az elmúlt időszakban, elsősorban az iráni nukleáris program előrehaladása miatt. És akkor még nem beszéltünk az Irán kiterjesztett nemzetközi jelenlétéből adódó kihívásokról – Teherán keze elér Irakba, Szíriába, Libanonba és Jemenbe is, sőt az ukrajnai orosz katonai erőfeszítések egyik támogatójává vált.
Ezzel párhuzamosan ráadásul Irán két fő regionális vetélytársa, Szaúd-Arábia és Izrael egyértelműen közeledik egymáshoz – noha egyelőre nem beszélhetünk kiegyezésről, a két fél már nyilvánosan is felvállalja, hogy tárgyal a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Ha ez megtörténik – márpedig egyre többen hisznek abban, hogy a következő fél, egy évben megtörténik –, akkor hiába a szaúdi-iráni normalizáció, Teherán fenyegetve érezheti magát.
Ezen túl további két funkciója is lehet az új törvénynek. Egyrészt az iráni vezetés büszkélkedhet technológiai fejlettségével, az új szabályozás értelmében ugyanis
Irán részéről az elmúlt időszakban több hasonló erőfitogtatás történt, amivel Teherán bizonyítani kívánja, hogy az USA által felépített szankciós környezetben is képes a fejlődésre.
Másrészt az irániak tesztelhetik az amerikai kormány viselkedését is – jövőre nemcsak Iránban, de az Egyesült Államokban is választásokat tartanak, ilyenkor a regnáló elnök általában kerüli a komplikált külpolitikai kérdéseket. Miután a nukleáris megállapodás újraélesztéséről szóló tárgyalások befuccsoltak, az amerikai vezetés fő célja, hogy jövő novemberig elkerüljék a nagyobb válságot vagy eszkalációt. Az ilyen helyzeteket Teherán szereti (provokációkra is) kihasználni.
Amellett persze, hogy az iráni nők jogainak korlátozása belpolitikai és külpolitikai szempontból is hasznos lehet a kormánynak, nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az ország politikai vezetése, úgy tűnik, ténylegesen hisz abban, hogy a nőknek így kell élniük. A nemi egyenlőtlenségek újratermelése nemcsak eszköz, hanem önmagában is cél Teherán számára.
Az iszlám forradalom 1979 óta többször is újraformálta magát, és igazodott a társadalom igényeihez, de úgy tűnik, a nők jogai vörös vonalat jelentenek a konzervatív férfi vezetés számára.
