Nagyvilág

Befuccsoltak az iráni nukleáris tárgyalások

ATTA KENARE / AFP
ATTA KENARE / AFP
A kedvező előjelek ellenére minden korábbinál távolabbinak tűnik a kompromisszum Irán és az Egyesült Államok között a Trump-adminisztráció idején felmondott nukleáris alku felélesztésével kapcsolatban. Ennek egyik oka az iráni részvétel az ukrajnai háborúban.

Az iráni hatóságok nemrég kivégeztek egy brit-iráni kettős állampolgárt. Ali Reza Akbari halála lassan már el sem éri az ingerküszöbünket az orosz-ukrán háború árnyékában, még akkor sem, ha egy volt iráni védelmi miniszterhelyettesről van szó. Mégis, az eset jól mutatja, hogy szinte észrevétlenül hogyan változott meg Irán nemzetközi pozíciója: kapcsolata az Egyesült Államokkal és Európával újabb mélypontra jutott.

Ennél is fontosabb, hogy a Teheránnal folytatott, az atomalku újraélesztésére irányuló nukleáris tárgyalások zátonyra futottak, vagy ahogy egy keményvonalas iráni politikus fogalmazott, az egyezmény halott, de még nincs eltemetve, ezért bűzlik.

Az iráni nukleáris programra vonatkozó megbeszélések a Biden-kormány beiktatását követően, 2021-ben indultak újra, túlélték az orosz-ukrán háború kitörését, az elmúlt hónapok eseményei miatt azonban gyakorlatilag értelmetlenné váltak. Ez a folyamat érezteti hatását térségünkben is.

Abedin Taherkenareh / EPA / MTI Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter és Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója tárgyal Teheránban 2022. március 5-én.

A tárgyalások előzményei

Irán és a transzatlanti közösség viszonya az 1979-es iszlám forradalom óta meglehetősen problémás. A feszültségek különösen akkor erősödtek fel, amikor a 21. század első éveiben úgy tűnt a nemzetközi közösség számára, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésére tehet kísérletet. Az Obama-kormány egyik nagy külpolitikai sikere volt a 2015-ös nukleáris megállapodás, amellyel Irán nemcsak a nukleáris programjának korlátozását vállalta, de átláthatóságot is biztosított a nemzetközi megfigyelők részére. Cserébe Teherán az ellene irányuló nemzetközi szankciók egy részének felfüggesztését vagy feloldását kapta, valamint a mélyebb integráció ígéretét a nemzetközi gazdasági rendszerben.

Az egyezmény ugyan messze volt a tökéletestől, ideig-óráig mégis betöltötte szerepét. Irán nem vált nukleáris hatalommá, nem robbant ki háború közte és regionális versenytársai között. Ugyanakkor az iráni viselkedést nem sikerült pacifikálni, a megállapodás jelentette gazdasági előnyök erősítették az ország regionális pozícióját, rakétaprogramja pedig továbbra is fenyegetést jelentett számos amerikai szövetséges, így Szaúd-Arábia és Izrael számára. A többi között ezekből az okokból erős ellenszenv alakult ki az amerikai jobboldalon az egyezménnyel szemben, melyet aztán az Obama-kormány örökségét eltörölni akaró Donald Trump elnök fel is mondott. Az amerikai kilépés ugyan hivatalosan nem tette semmissé az egyezményt (az USA csak egyike volt a számos aláírónak, ráadásul a politikai megállapodás nemzetközi jogi erejét a hozzá kapcsolódó ENSZ biztonsági tanácsi határozatok teremtették meg), politikailag azonban ellehetetlenítette. Különösen igaz volt ez annak fényében, hogy Washington egy sor szankciót is kivetett Iránra és a vele üzletelni akaró vállalatokra, aláásva Irán nemzetközi gazdasági lehetőségeit.

Chip Somodevilla / Getty Images / AFP Donald Trump amerikai elnök mutatja az aláírásával ellátott rendeletet az Irán elleni szankciók visszaállításáról a Fehér Házban 2018. május 8-án, miután bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből.

Biden és az ukrajnai válság

Ilyen körülmények között került hatalomra 2021 elején a Biden-kormány, amelynek számos tagja részt vett a 2015-ös megállapodás tető alá hozásában. Nem véletlen, hogy személyes és politikai okokból is a demokrata adminisztráció nagy erőkkel igyekezett újraéleszteni az egyezséget. A tárgyalások meg is indultak 2021 tavaszán, számos megfigyelő pedig a meglévő kölcsönös bizalmatlanság ellenére valószínűsítette, hogy a kompromisszum hamar megszületik. Hiszen az mindkét fél érdeke, ráadásul a kérdésben ritka nagyhatalmi egyetértés uralkodott.

A tárgyalások nehézkes előrehaladása ellenére még 2022-ben is többször úgy tűnt, hogy karnyújtásnyira lehet a megállapodás. Az Ukrajna elleni orosz invázió után tavasszal a pletykák szerint már a sajtómeghívót is megírták a tárgyalások sikerességének bejelentéséről, de végül nem küldték ki. Úgy hírlett, hogy Oroszország akadályozza az új megállapodás aláírását, később azonban ezen is sikerült úrrá lenni. Nyáron az Európai Unió újabb megállapodástervezetet tett le az asztalra, és úgy tűnt, hogy abba az Egyesült Államok és Irán is hajlandó beleegyezni.

Tüntetések, urándúsítás és iráni részvétel Ukrajnában

A kedvező előjelek ellenére a feleknek a mai napig nem sikerült megállapodniuk, sőt 2023 elején minden korábbinál távolabbinak tűnik bármiféle kompromisszum. Az elmúlt hónapokban három folyamat drasztikusan csökkentette annak az esélyét, hogy Irán és az Egyesült Államok képes legyen megegyezni.

Az egyik és talán a legfontosabb: Irán fokozódó részvétele az ukrajnai válságban. Irán az orosz agresszió kezdete óta nyújt diplomáciai támogatást Moszkvának az ENSZ-ben, nem szavazta meg egyik elítélő nyilatkozatot sem Oroszországgal szemben. A Rubikont azonban Teherán azzal lépte át, hogy katonailag is segíti Vlagyimir Putyin háborúját. Rengeteg bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy az orosz hadsereg iráni drónokat használ Ukrajnával szemben, és az iráni kormány azon állítása is kétségbe vonható, hogy azokat még a háború kitörése előtt adták volna el. Ráadásul iráni kiképzők dolgoznak a Krímben. Ezzel

Irán gyakorlatilag egy szintre került Belarusszal az orosz támadást támogató államok között.

A másik folyamat, amely alapvetően rontja a nukleáris megállapodás esélyeit, a szeptemberben kirobbant iráni tüntetéssorozat. A nők jogaiért és a fegyveres erők önkényessége ellen indult mozgalom gyorsan politikai jellegűvé vált, és az erőteljes állami fellépés ellenére sem lanyhult. Egyelőre nem látjuk, hogy a vezető nélküli tüntetések (amelyeket néhányan már forradalomnak hívnak) belátható időn belül aláásnák a rezsim hatalmát, de az szinte biztos, hogy folyamatos legitimációs válságot jelentenek számára. Ilyen körülmények között sem az alapvetően normatív külpolitikát folytató Európai Unió, sem az emberi jogi diplomáciára nagy hangsúlyt fektető demokrata kormány által vezetett Egyesült Államok nem szeretne egyezkedni Teheránnal.

Stringer / Anadolu Agency / AFP Tüntetés Teheránban 2022. szeptember 21-én.

A harmadik maga az iráni atomprogram előrehaladása. A nukleáris megállapodásból való amerikai kilépést követően Teherán stratégiai türelmet gyakorolt, és egy darabig betartotta az egyezmény előírásait. 2020-tól kezdve azonban taktikát váltott, és elkezdte fejleszteni dúsítási kapacitásait. Ezek a lépések 2022 végére oda vezettek (az iráni hatóságok és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint is), hogy Irán ma messze túllépi a megállapodásban előírt mennyiségi és minőségi előírásokat, aggasztóan lecsökkentve azt az időt, amennyire szüksége lenne a nukleáris fegyverkezéshez. Ezzel párhuzamosan durván korlátozták a nemzetközi megfigyelők hozzáférését az iráni létesítményekhez.

Ez persze önmagában még nem jelenti azt, hogy Teherán atombombát szeretne: elképzelhető, hogy csak a tárgyalási stratégiája része a program felpörgetése, és így akar magára nézve előnyösebb kompromisszumot kikényszeríteni az Egyesült Államokból. E stratégiának ugyanakkor nem lenne meg az értelme a jelenlegi környezetben, amikor a Biden-kormány nemhogy többet, de valószínűleg a fenti folyamatok miatt még ugyanazt sem lenne kész megadni Teheránnak, amit korábban. Az eredeti megállapodás szó szerinti újraélesztésének ma már amúgy is alig lenne értelme, hiszen annak számos rendelkezése pár éven belül lejár, tehát Washington is újabb garanciákat szeretne Irántól.

Egy majdnem nukleáris hatalom a szomszédunkban?

A tárgyalásoknak, még ha folytatódnak is, így egyre kevesebb értelmük lesz: az Iránnal szembeni szankciókat nemhogy fel akarnák oldani a nyugati államok, hanem újabbakat hoztak. Az eredménytelenség viszont nem jelenti azt, hogy háború törne ki Teherán és Washington vagy bármelyik közel-keleti nagyhatalom között, ez ugyanis beláthatatlan következményekkel járna, így azt kiprovokálni egyik félnek sem érdeke (igaz, Moszkva is megtámadta Ukrajnát, és annak sem volt túl sok).

Azt viszont jelenti, hogy

Irán egyre közelebb sodródik Oroszországhoz és Kínához, melyekkel ugyan nem áll teljes érdekegyezésben, de a velük való gazdasági és katonai együttműködés mélyítése jelenti az egyetlen alternatívát Irán számára a modernizációra, így egyre kevésbé mutatja majd a szebbik arcát a nyugati államok felé.

Mindezzel azért is fontos foglalkoznunk, mert Irán fokozza jelenélétét Kelet-Európában. Az ukrajnai háború mellett Teherán az azeri-örmény konfliktusban is egyre nagyobb szerepet vállal Örményország egyre hangsúlyosabb támogatásával. Irán hatékonyan használja ki Oroszország megváltozott regionális szerepét: ott is erősödni tudott, ahol Moszkva, de ott is, ahol Moszkva meggyengült.

Mindez két szempontból is lényeges számunkra. Egyrészt Magyarország az európai fősodorhoz hasonlóan jóval nyitottabb politikát folytatott Iránnal kapcsolatban, mint Washington. Valószínűleg a magyar kormány nem fogja a fejlemények hatására átgondolni kapcsolatát Teheránnal, pedig annak ukrajnai jelenléte több mint aggasztó. Másrészt az eset jól mutatja, hogy Oroszország gyengülését hogyan tudják kihasználni középhatalmak a tágabb térségünkben. Irán mellett Törökországon, Azerbajdzsánon és egy sor másik országon is láthatjuk, hogyan igyekeznek a mozgásterüket növelve profitálni Moszkva ukrajnai lekötöttségéből. Sajnos úgy tűnik, hogy tőlünk keletre az orosz elbizonytalanodás nem jár automatikusan az Európai Unió és a NATO befolyásának növekedésével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik