Az 1979-es forradalom után létrejött Iráni Iszlám Köztársaságot az elmúlt másfél évtizedben több, százezreket vagy milliókat megmozgató tiltakozási hullám rázta meg. Ilyen volt például az elcsaltnak vélt választások után kitört, 2009-es zöld forradalom és a 2019-ben gazdasági okokból kirobbant tüntetéssorozat. Ezeket a politikai kihívásokat a rezsimnek politikai eszközökkel és erőszakkal sikerült kezelnie, ugyanakkor most a korábbiaknál nehezebb helyzetben találhatja magát. Az elmúlt héten szerveződő, országossá váló ellenállási mozgalom ugyanis a rendszert az egyik gyenge pontján támadja: a női jogok terén, azaz egy olyan ügyben, amelynek tényleges és szimbolikus fontossága is megkérdőjelezhetetlen, és amelyben nem csak egy aktív kisebbség, hanem
Miért mentek ki az utcára az emberek Iránban?
A jelenlegi tüntetési hullám a 22 éves Mahsza Amini halála után tört ki. Az Irán nyugati részének kurd tartományból származó fiatal nő szeptemberben a családjával a fővárosba látogatott, ahol az erkölcsrendőrségként ismert „gast ersád” (az „iránymutatás járőrei”) letartóztatta „alkalmatlan öltözék”, vagyis a hidzsáb (egyfajta iszlám fejkendő) helytelen használata miatt.
Amini háromnapos fogva tartást követően meghalt. Ez alatt a három nap alatt a fiatalt a teheráni rendőrség egyik épületében tartották, ahol más nőkkel együtt a hidzsáb helyes használatáról szóló képzéseken kellett részt vennie. Erről a helyszínről kiszivárgott videó tanúsága szerint Amini összeveszett egy elöljáróval, amikor összeesett és meghalt.
A tragédia okáról hiteles információ nem áll rendelkezésre, ugyanakkor a közösségi médiát körbejárta az Aminit egy kórházi ágyban mutató kép, ami arra utal, hogy a fegyveres erők kegyetlenül bántak vele, valószínűleg fejsérülést is szenvedett.
کیفیت تصویر مهسا را با نرمافزار ارتقاء دادم.
دلیل این کبودی و خونآلودگی گوش او چیست؟
کاش دانش پزشکی داشتم یا دست کم یک متخصص توضیح میداد که آیا «عارضه قلبی ناگهانی!» میتواند چنین عوارضی داشته باشد؟ #مهسا_امینی pic.twitter.com/7mIm3L1BWq
— Farzad Fattahi فرزاد فتاحی (@FattahiFarzad) September 15, 2022
A hatóságok természetesen tagadják, hogy bármit elrontottak volna – szerintük Amini szívrohamban halt meg, amit krónikus egészségügyi problémái és epilepsziára való hajlama okozott. Ha egy krónikus betegség (amelyről a családjának nem volt tudomása) valóban hozzá is járult a tragédiához, ettől még a fogva tartók finoman szólva sem tettek meg mindent Amini egészségéért. Orvosai nyilatkozata szerint, mire a kurd fiatalt kórházba vitték, gyakorlatilag már agyhalott volt.
Az eset hatalmas felháborodást keltett Iránban. Amini sorsa az irániak számára a nők elnyomásának, valamint a hatóságok rendszerszintű visszaéléseinek bizonyítéka és szimbóluma lett. A közösségi médiában (elsősorban az Instagramon, a Telegramon, a Twitteren és a TikTokon) tapasztalható felháborodást országszerte kisebb-nagyobb tüntetések követték, amelyek Amini szülőhelyén kezdődtek, de hamar átterjedtek Teheránra, Iszfahánra, Meshedre és más nagyvárosokra. Rengeteg iráni nő tiltakozásképpen levágta a haját, vagy a saját fejkendőjét égette el, ami igen bátor tiltakozás ebben a politikai és társadalmi klímában.
A követelések is gyorsan eszkalálódtak, és ami a nők jogaiért való társadalmi kiállásnak indult, hamar rendszerellenes tüntetéssé változott. Az utcákon már nők és férfiak a rezsim bukását és Ali Hamenei legfőbb vallási vezető halálát követelik. Ezt követően csak olajat öntött a tűzre, hogy a hatóságok a korábbi tüntetésekhez hasonlóan ezt is erővel igyekeznek leverni: gyakorlatilag elérhetetlenné tették az eddig viszonylag szabadon használható közösségi felületeket, így az Instagram és a Whatsapp oldalakat, az utcai tüntetőkkel szemben pedig kemény kézzel léptek fel. Hivatalos adatok szerint eddig több mint 40 fő halt meg, ami ugyan egyelőre eltörpül a 2019-es tüntetési hullám 1500 halottja mellett, de mutatja, hogy sok jóra nem számíthatunk a karhatalom részéről.
A nők jogai és az iráni rendszer
Talán első ránézésre nem magától értetődő, hogy a nemi egyenlőség kérdése hogyan válhatott ilyen erőteljes politikai fellépés alapjává Iránban. Az 1979 után kialakult iszlám forradalmi rendszer megítélése szinte teljesen összefonódott a nemi egyenlőség kérdésével, és nem csak a nyugati közvéleményben. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a rezsimnek a gazdasági problémákkal, a korrupcióval és a nemzetközi kihívásokkal való küzdelme miatt szinte csak három fontos ideológiai alapja maradt, amelyekben igyekszik belső legitimitását növelni:
- az Amerika-ellenesség,
- az Izrael-ellenesség
- és a siíta iszlám konzervatív felfogásának hirdetése, ami a leglátványosabban a nők jogainak korlátozásában érhető tetten.
A három ideológiai támasz közül a harmadik áll a leggyengébb lábakon az országban, az iráni kultúrából és történelemből ugyanis egyáltalán nem következik az 1979 után kialakult, hatalmas mértékű nemi egyenlőtlenség. Az interneten rengeteg fotó található, amelyek „előtte-utána” logikával hasonlítják össze a régi, monarchista Iránt a maival. Ez az összehasonlítás ugyan valahol félrevezető (Irán kemény diktatúra volt 1979 előtt is, csak éppen akkor jóban volt a nyugati nagyhatalmakkal), az biztos, hogy az iszlám forradalom legnagyobb vesztesei a nők (illetve az egyes nemi és szexuális kisebbségek) voltak – jogaikat szinte minden szempontból szűkítették, a közhatalom gyakorlásából pedig szinte teljesen kiszorultak.
Ennek következtében a jelenleg is érvényes törvényi keret európai szemmel kifejezetten barbár: az abortusz tilalma vagy a fejkendő kötelező viselete mellett (amelynek elmulasztásáért akár két hónapos börtönbüntetés is kiszabható) olyan elképesztő szabályok is vannak,
Ilyen körülmények között érthető, hogy a rendszernek magának is változtatnia kellett, és kétségkívül történtek jogi és politikai előrelépések. A nemi egyenjogúság kérdése lassan felkerült a politikai napirendre, rengeteg nőjogi mozgalom is létrejött (például 2014-ben a „eltitkolt szabadságom” és a 2018-as „a forradalom utcájának lányai”), Teherán utcáin pedig már nagyon gyakran láthatók nők félig lecsúszott fejkendővel.
Ennek ellenére a kérdés továbbra sem rendeződött, és folyamatos társadalmi feszültséget gerjesztett. A Világgazdasági Fórum Gender Gap Indexén a vizsgált 156 országból Irán a 150. helyen állt, az UNDP nemi egyenlőtlenség indexén a vizsgált 162 országból a 113.-on. Ez utóbbi talán nem hangzik annyira tragikusan, de sokatmondó, hogy a nők helyzete miatt korábban sokat bírált Szaúd-Arábia ebben a rangsorban a 2010-es évek eleje óta látványosan maga mögött hagyta az Iszlám Köztársaságot.
Megbukhat-e az iráni rezsim egy nő halála miatt?
Persze a komoly társadalmi feszültségek ellenére az iráni rendszer már többször bizonyította túlélési és alkalmazkodóképességét. A legtöbb hasonló helyzetben ugyanahhoz a forgatókönyvhöz nyúltak Teheránban: az ellenzéki megmozdulásokat külső erőkre fogták, ellehetetlenítették a közösségi médiát, majd pedig keményen lecsaptak a tüntetőkre. Most szinte szó szerint ugyanezt láthatjuk: a net lekapcsolása mellett a kormány szimpátiatüntetéseket szervezett maga mellett, a Forradalmi Gárda pedig kemény fellépést sürgetett. A hétvégén ráadásul már a szomszédos Irakban kurd csoportokra mértek támadást, azzal vádolva őket, hogy káoszt szítanak az országban. A karhatalom fellépésével az ellenállás is radikalizálódott: a pletykák szerint egy kurd városban a tüntetés felkeléssé alakult, a helyiek pedig megpróbálták elüldözni az állami erőszakszerveket.
Mindezek azt mutatják, hogy a következő hét kritikus lesz Irán számára. Persze az iráni rezsim bukásának továbbra is korlátozott esélye van, az elmúlt napok eseményei mégis azt jelzik, mennyire törékeny valójában a helyzet.
A politikai vezetés egy része érzi, hogy a mostani válságból nehéz lesz morálisan jól kijönni – Ebrahim Raiszi elnök például egy telefonhívásban kifejezte részvétét Amini családjának, és hivatalos kivizsgálást ígért, a Kulturális Forradalom Legfőbb Tanácsa pedig felhívást tett közzé az állami hatóságok számára, amely szerint az Amini-eset egy figyelmeztető jel: a szigorú erkölcsi szabályok határozott betartatása kontraproduktív lehet, ehelyett inkább csak hívják fel a figyelmet azok fontosságára.
A nemzetközi közösség és a közélet egyes tagjai ebben a helyzetben egyelőre csak messziről támogatják a nők jogaiért kiálló tüntetőket: az Egyesült Államok újabb, szimbolikus erejű szankciókat hozott az eljáró iráni hatóságokkal szemben, Christian Amanpour amerikai újságíró pedig visszautasította, hogy fejkendőt viseljen a Raiszi elnökkel előre egyeztetett interjún, ami miatt az létre sem jöhetett. Az óvatosság a nyugati államok szempontjából indokolt, mivel egy nem átgondolt beavatkozás könnyen árthat is a tüntetőknek, hiszen közvetetten igazolhatja a nemzetközi erők beavatkozásával kapcsolatos narratívákat.
Állampolgárok és civil szervezetek azonban világszerte megtalálják a módját, hogy segítsék az iráni ellenállási mozgalmat. Párizsban, Rómában, Erbilben és más nagyvárosokban is tüntetéseket szerveznek, donorkampányokat hirdetnek, Elon Musk pedig az Ukrajnában már használt Starlink technológián keresztül szeretné biztosítani az internethez való hozzáférést. Az információáramlás fenntartása ilyen helyzetben kritikus fontosságú, hiszen másképpen nem tudjuk, mi is történik pontosan Iránban. Mindezek miatt érdemes figyelni, mi is történik a közel-keleti országban a következő napokban és hetekben, és akkor sem szabad megfeledkezni az iráni nőkről, amikor épp nincsenek a címlapokon.
A szerző az olaszországi Ca’ Foscari Egyetem Marie Curie Cofund-ösztöndíjas kutatója.
