Ha azt írtuk a lengyelek elleni meccs előtt, hogy nehéz feladat előtt áll a Mocsai-csapat, akkor ezt a nehézségi fokot szorozzuk meg nyugodtan kettővel… A száraz tények alapján Dánia a világbajnoki címre leginkább esélyes válogatottak egyike – ezt leszögezhetjük.
Az elmúlt évek világversenyein rendre a sor elején toporogtak. 2007 óta valamennyi világbajnokságban a legjobb négy közt végeztek – 2011-ben másodikok -, amit 2012-ben, a szerbiai Európa-bajnokságon egy arannyal fejeltek meg.
Ha a francia válogatott kapcsán aranygenerációról beszélünk, ezt a jelzőt rábiggyeszthetjük Ulrik Wilbek csapatára is. Anders Eggert – Bundesliga/Flensburg –, ez a mindössze 179 centi “alacsony”, de villámléptű szélső 38 gólt dobott eddig Spanyolországban, amivel a legeredményesebb dán.
A túloldalon Hans Lindberg – Bundesliga/Hanburg – szaladgál és szórja a gólokat hasonló szorgalommal. Ő 24-nél jár, és ezzel az északi válogatott második legeredményesebb gólvágója, amiből két dologra még kézilabdás játékosmúlt nélkül is tudunk következtetni – a dán csapat fegyvere elsősorban a lerohanás és a szélsőjáték.
Na, ebből a vitorlából kell kifogni a szelet, megspékelve azzal, hogy, ha nem megy nekik a szélen, akkor jön a zseni, Mikkel Hansen – Paris Saint-Germain -, aki immár Császár csapattársa és a balátlövő poszton tud olyat, amit kevesen.
Persze a csapatjáték már csak olyan, hogy nem elég “elrontani” az ellenfél játékát, tudni kell építkezni is belőle, képesnek kell lennie a csapatnak az átlagosnál nagyobb százalékban gólra váltani az adódó lehetőségeit. Mocsai Lajosnak nyilván van elképzelése a hogyanról, ahogy Ulrik Wilbek is képben van a magyar csapat taktikájával
A dánok előnye lehet még, hogy egy nappal többet pihenhettek, a parádés győzelmet hozó (27-19) magyar-lengyelt a helyszínen nézték meg. Így tán érdemes felidézni, mit is mondott a hazai lapok kérdésére a dán kapitány Harsányiékról:
„Veszélyes ellenfél vár ránk, amely egységes. Nagy László világklasszis, aki a védelemnek is alappillére, de majd’ minden pozícióban van két erős emberük. Az olimpián csak szorosan nyertünk (2 góllal – a szerk.), de azóta fejlődtünk – ez elmondható róluk is.”
Szó, mi szó, ez igaz. Így beharangozó írásunk végén talán nem vall túlzott optimizmusra az a megállapítás, hogy a magyar csapat egy meccsen bárkit a világon képes megverni. Még a sokkal esélyesebb dánokat is. Ehhez viszont hibátlan taktika hibátlan megvalósítása, plusz a csapat sztárjainak és “vízhordóinak” egyaránt 100 százalékos teljesítménye szükséges.
A szerdai meccset megelőző este együtt vacsorázott a válogatott, ám ezúttal nem a szállodában, hanem Nagy László szervezésében egy barcelonai étteremben.
Jó ómen lehet, hogy Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok csapatánál a nagy meccsek előtti hasonló “különutas csapatépítő tréningek” nagy százalékban össznemzeti katarzisban végződtek.
Legyen így szerda este is!