Manapság, ha vezeték nélküli fülesekről van szó, a legtöbb modell azzal próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy aktív zajszűréssel (ANC) rendelkezik, és így tökéletesen kizárja a külvilágot. Nem így a frissen bejelentett Sony LinkBuds (WF-L900), aminek az egyik különlegessége, hogy a nyitott meghajtója pont annak szellemében készült, hogy (akár) zenehallgatás közben is érzékelhessük a közvetlen környezetünk hangjait és zajait. Ez olyan szempontból persze nem újdonság, hogy – a külvilágot a beépített mikrofonok segítségével beengedő Ambient módnak hála – ezt sok hasonló eszköz tudja, de itt már a ki- és bekapcsolással sem kell vesződni. Elsőre, mondjuk, nem nagyon láttam értelmét a koncepciónak, de pár nap után világossá vált, hogy mégis lehet létjogosultsága.
Ilyet még nem láttam
Mielőtt rátérnék a tapasztalataimra, érdemes elidőzni a LinkBuds kialakításánál: külsőre még nem találkoztam hasonló fülhallgatóval, viszont ez az eszköz Achilles-sarka. A füles három részből áll: alul találjuk a középen nyitott, 12 milliméteres meghajtót, felette a domború központi egységet, amiben az aksi és az elektronika kapott helyet, illetve ez utóbbira került egy (cserélhető) szilikongyűrű, ami támasztékként funkcionál, mikor a kütyü a fülünkbe kerül. És itt jön a már említett Achilles-sarok: nem agybadugós (in-ear) típusról van szó, tehát a kerek meghajtót nem kell a hallójáratba nyomni, ez egy earbuds, tehát – elméletileg – szépen megül a fülben.
Anatómiailag ez úgy néz ki, hogy a meghajtó a hallójárat bejáratába, a conchába illeszkedik, a targus és az antitargus tartja a helyén, a szilikongyűrű pedig az antitargusnak nyomódva segíti a stabilitást. Leírva ez elég bonyolultnak hangzik, a gyakorlatban pedig nagyjából kizárt, hogy elsőre sikerüljön helyesen használni a fülest. A Sony nem véletlenül készített egy külön videót erről, és a saját tapasztalatom is az, hogy időbe telik, mire ösztönösen a helyére tesszük az eszközt.
Bár a Sony több ország lakóinak fülmintája alapján tervezte a dizájnt, de nekem például a bal fülemben az antihelixnél szinte nincs is bemélyedés, így a szilikontámasztéknak alig volt hely „beilleszkedni”. Szerencsére a füles dobozában öt méret található (XS-től XL-ig), és a legkisebb valamennyire bevált, de még napokkal a teszt kezdete után is a tükörben kellett ellenőriznem, hogy rendesen viselem-e a fülhallgatót. És ez elég nagy baj, mert egy ilyen kütyü esetében az lenne a normális, hogy már az első alkalom után „vakon” a helyére teszem és megyek a dolgomra.
A LinkBuds mentségére legyen mondva, mikor épp sikerült rendesen a fülembe illeszteni, nem nagyon akadt gondom vele. A fejenként mindössze 4,1 grammos fülhallgatók viselése kifejezetten kényelmes, órákat lehet velük eltölteni anélkül, hogy zavaróvá válnának, és többször lefutottam velük úgy több kilométert, hogy nem estek ki a fülemből. Az apróságok amúgy cseppállóak, amit úgy sikerült tesztelnem, hogy épp a szerkesztőségi mosdó tükrében ellenőriztem a helyes használatot, mikor a rosszul viselt bal egység egyszerűen kiesett a fülemből, és beesett az előttem lévő kagylóba. A fülhallgató nagyjából 15 percet töltött az elvezető cső vízzel teli szifonjában, viszont a fertőtlenítés után ugyanúgy működött, mint a kellemetlen incidens előtt.
A LinkBuds apró egységei amúgy egy szintén kicsinek mondható, súlyra mindössze 32 grammos, kifejezetten ízléses bölcsőben pihennek, ami természetesen töltőként is funkcionál. A fülesek nagyjából öt óráig üzemelnek egyetlen töltéssel, a maximumon lévő tok pedig 12 órányi extra energiát biztosít. A bölcső meglehetősen szerény 5 wattal tölthető egy USB-C porton keresztül (ehhez kábelt is kapunk), a vezeték nélküli energiaátvitelről pedig teljesen le kell mondanunk, amit a közel 70 ezres árcédula fényében azért elég nagy hiányosságként éltem meg.
Amikor van értelme, és amikor nincs
Amit mindenképpen érdemes tudni, hogy a Sony részben az elmúlt két évben megváltozott életkörülményeinkhez tervezte ezt a fülest. Mondok egy példát: otthon vagyunk home office-ban, nélkülözhetetlen, hogy beüljünk egy online meetingre, azt nem akarjuk, hogy ezt mindenki hallja, ugyanakkor szeretnénk tisztában lenni azzal is, mi történik körülöttünk az életterünkben. Mit csinál a gyerek, a kisállat, hallani akarjuk, ha valaki hozzánk szól a hátunk mögött.
A LinkBuds erre tökéletes: miközben a fülünkben szól a zene vagy egy kolléga hangja, a nyitott meghajtónak hála érzékeljük a külvilágot is. Ez jól jöhet akkor is, ha mondjuk videót vagy filmet nézünk otthon mások jelenlétében, de akkor is kifejezetten hasznos lehet, ha sportolunk, futunk a szabadban vagy edzünk egy teremben. Sőt, nem kell home office-ban lenni, hogy legyen értelme ennek a megoldásnak: egy irodában ugyanúgy jó, ha a LinkBudsszal a fülünkben halljuk, ha megszólít egy kollégánk, miközben épp a Spotify duruzsol a fülünkben. Az eszköz processzorának, a hangelemző mesterséges intelligenciának és a mikrofonoknak hála a beszélgetések amúgy hibátlanok: telefonálni is nagyszerűen lehet vele, még az utcán sétálva sem jelezte senki, hogy rosszul hallana, és az én fülemben is pazar minőségben szólt minden hívás és értekezlet.
Nem feszíti a hallójáratot (és nem olyan egészségtelen), mint egy in-ear füles, nem izzadunk bele, mint egy nagyobb fejhallgatóba, és a pánt által tönkretett frizura miatt sem kell aggódni. A koncepciónak igenis van értelme, és biztos, hogy sokaknak van igénye egy ilyen eszközre.
Amire viszont nem feltétlenül jó a LinkBuds, az a sima zenehallgatás. Nem a hangminőséggel van baj, hiszen hozza a kötelezőt. A kialakítás miatt viszont egyáltalán nem mindegy, hol hallgatjuk a zenét. Otthon vagy egy irodában nem lehet okunk panaszra, még egy csendes utcán is megállja a helyét, de a tömegközlekedésen (például a metrón) már maximum hangerőn is elvész a zene a beérkező zaj mellett, és ugyanez a helyzet akkor is, ha egy négysávos út mellett sétálunk Budapest belvárosában. Tehát, amennyiben valaki pont a külvilágot szeretné teljesen kizárni, és a zenére koncentrálni, annak ez a füles biztosan nem lesz jó választás.
Extrák és vezérlés
A kapcsolódó Sony Headphones alkalmazást letöltve extra funkciókat is kapunk – de a füles az app nélkül is azonnal használható. A rendszer képes automatán szabályozni a hangerőt a külső zaj mértéke alapján, bekapcsolható, hogy leálljon a zene, ha megszólalunk, állítható a hangszín, vannak előre beállított EQ sablonok, és adott a lehetőség a különböző digitális asszisztensekkel történő kommunikációra a fülesen keresztül.
Részemről ez a hiányosság talán még a vezeték nélküli töltésnél is komolyabb, főleg ha azt veszem figyelembe, hogy ennek az eszköznek pont az lenne az egyik sarokpontja, hogy megkönnyítse a mindennapi életünket például munkavégzés közben.
Érdemes még szót ejteni a vezérlésről is, lévén ez sem a megszokott, érintőfelületes megoldás. A LinkBuds gömbölyded részéhez hiába nyúlnánk, ugyanis a beépített giroszkóp és gyorsulásmérő hivatott érzékelni azokat az érintéseket, amiket a fülünk targusán vagy az ahhoz közeli bőrfelületeken végzünk. Ez konkrétan úgy néz ki, hogy tényleg a bőrünkre kell koppintani (kétszer vagy háromszor) és elméletileg végrehajtódik az applikációban beállított parancs. Például: számléptetés, hangerőállítás, hívás fogadása és elutasítása vagy éppen az asszisztens aktiválása.
Tapasztalataim alapján ez a megoldás nem használhatatlan ugyan, de 100 százalékosnak sem mondanám. Velem például túl sokszor fordult elő, hogy az eszköz nem vagy rosszul érzékelte a mozdulataimat, így nagyjából két nap után kikapcsoltam ezt a lehetőséget. Ebben amúgy közrejátszott az is, hogy a Sony megoldása sokszor akaratlan mozdulatokat is parancsnak vett, például amikor levettem a maszkom, akkor a pánt „pendülése” szinte minden egyes alkalommal megállította a zenelejátszást, ami egy idő után kifejezetten idegesítővé vált.
Van hová fejlődni
Az kétségtelen, hogy a Sony egy innovatív és a nagy átlagtól eltérő fülest dobott piacra, aminek sok ember számára lehet értelme, az eredményen viszont még bőven van mit csiszolni. Én ugyan nem tartozom a termék célcsoportjába (és ezzel nincs is semmi gond), de azt komoly problémának érzem, hogy a füles viselése nem magától értetődő. És ott van még az is, hogy a 70 ezres ár nem tartalmazza a vezeték nélküli töltést és a Bluetooth multipont támogatást sem. Az irány alapvetően jó, akár még hasznosnak is nevezhető, de a LinkBuds első generációján még erősen érződik, hogy a Sony is csak kísérletezik ezzel a megoldással.
