Tech hardverteszt

Ez a kiegészítő nem hiányozhat a PlayStation 5 mellől

A Sony-féle Pulse 3D nem minden elemében ér a kifejezetten gamereknek szánt fülhallgatók nyomába, de van egy olyan funkciója, ami felülír minden apróbb gyengeséget: vezeték nélkül is támogatja a PlayStation 5 konzollal debütált, a kompatibilis játékokat térhatással megszólaltató Tempest 3D hangformátumot – mindezt fele annyiért, mint a hasonló képességű konkurensek.

Több mint egy éve, hogy megjelent a PlayStation 5 konzol, és bár a globális chiphiány miatt még mindig nehézkes hozzájutni, a Sony azért szép ütemben gyártja a hivatalos kiegészítőket a géphez. A haptikus visszajelzésre is képes DualSense kontrollerek színes változataiból már a második hullámnál tartunk: előbb jött a Cosmic Red és a Midnight Black változat, nemrégiben pedig bejelentették a Nova Pink, Starlight Blue és Galactic Purple variánsokat, méghozzá a szintén színes, cserélhető PS5 panelek kíséretében. Utóbbiakkal a konzolt lehet (a kontrollerekhez passzoló) bordóra, lilára, feketére, világoskékre vagy rózsaszínre varázsolni.

Farkas Norbert / 24.hu Úgynevezett Cosmic Red.

Habár az kétségtelen, hogy egy második kontroller elég fontos kiegészítő, hiszen csak így tudunk egyszerre ketten játszani a kooperatív programokkal (mondjuk a zseniális It Takes Two-val), illetve akkor is jól jön egy extra, ha nem figyelünk a töltöttségre, de az eszköz, ami nem hiányozhat egy PlayStation 5 mellől, az egy megfelelő fejhallgató. A konzol persze használható bármilyen jack (ez a kontrollerbe dugható) vagy USB végződésű vezetékes fülessel, és ilyenkor még a Tempest 3D hangformátumról sem kell lemondanunk, ugyanakkor manapság már egyre többen vágyunk arra, hogy videójátékozás közben se kelljen semmilyen zsinórral vacakolni.

A gond viszont az, hogy a PlayStation 5-re nem lehet csak úgy rácsatlakoztatni bármilyen Bluetooh-os fejhallgatót, az eszköz az elődeihez hasonlóan ezt továbbra sem támogatja, az USB adóvevős variánsok pedig nem feltétlenül támogatják az említett Tempest 3D hangformátumot. Éppen ezért vezeték nélküli füles vásárlásánál külön ügyelni kell arra, hogy az eszköz tudja ezt a funkciót. Kompatibilis termék még a PS5 megjelenése után egy évvel is viszonylag kevés van: ilyen például a SteelSeries Arctis 7P+, ami remek eszköz, de nagyjából 85 ezer forintot kérnek érte. Ehhez képest egész barátinak tűnik a Sony-féle Pulse 3D fejhallgató, ami szintén vezeték nélküli, kompatibilis a térhangzással, viszont már 37 ezer forintért hazavihető.

Sony Pulse 3D fejhallgató

Bár ezt a fülest kifejezetten a PlayStation 5-höz tervezték, de a csomagban található, jack dugós vezetékkel bármilyen más eszközzel is használható, a vezeték nélküli kapcsolatot biztosító USB adóvevő pedig bedugható PlayStation 4-be, Windows PC-be és MAC-be is, csak ilyenkor le kell mondanunk a térhatású élményről. PlayStation 5-ön viszont vezeték nélkül is megkapjuk a Tempest 3D hangformátumot, ami a kompatibilis játékok esetében térhatású hangélményt biztosít játék közben. Jelenleg például az Astro’s Playroom, a Demon’s Souls, a Destruction AllStars, a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales, a Marvel’s Spider-Man Remastered, a Ratchet & Clank: Rift Apart, a Resident Evil Village, a Returnal, a Sackboy: A Big Adventure, az Assassin’s Creed: Valhalla, a Call of Duty: Black Ops Cold War és a Vanguard, a DIRT 5, illetve a No Man’s Sky használja ki a hangformátum előnyeit, de a lista a jövőben folyamatosan bővülni fog.

Az persze érdemes tudni, hogy nem beszélhetünk valódi térhatásról, a Sony hangformátuma keverési trükkel éri el a kívánt hatást, viszont a végeredmény szempontjából ez aligha számít, ugyanis a „digitális varázslat” működik. A Resident Evil Village már önmagában is ijesztő, de egy sötét szobában, a Sony Pulse 3D-vel a fejünkön hatványozódik a para a jól elhelyezett neszeknek, és az eltérő irányból érkező hanghatásoknak hála. Ugyan a térhatás egy nyári frissítés óta már különböző okostévékkel is élvezhető, de ez a nyomába sem ér annak, mikor közvetlenül a fülünkbe érkeznek a hangok. Hasonlóan remek élményt kínál a Returnal, ahol a 3D által szó szerint életre kel körülöttünk a nyomasztó világ, de még a Miles Morales esetében is egész más úgy hálóhintázni New Yorkban, hogy körbeölelik a fejünket a Nagy Alma változatos zajai.

Galéria
Marjai János / 24.hu
Van benne egy kis csavar.

Ha szimplán csak egy PC-n, esetleg telefonnal használjuk, a Sony fülese tisztességes teljesítményt nyújt, de akinek a fején volt már kifejezetten minőségi füles (akár a gyártó istállóján belülről), az érezni fogja a különbséget. Ezen a ponton persze nem szabad elfelejteni, hogy ez az eszköz nem is kíván a prémium kategóriás fülhallgatókkal versenyezni, nem véletlen, hogy 40 ezer forint alatt hozzá lehet jutni – utóbbi itt-ott azért érződik a teljesen műanyag kivitelezésen is.

A Pulse 3D dizájnjában illeszkedik a PlayStation 5-höz, a kagylókat összekötő műanyag szárban van egy menő ív, ami külsőre egészen különlegessé teszi a fülest. Szerencsére ez a részlet nem nyomja a fejet, hiszen kapunk egy gumis pántot is, ez rögzíti finoman a fejünkhöz az eszközt, ami még hosszú órák után sem válik kényelmetlenné. A fülünkre tapadó, műbőr párnák is kényelmesek, nem izzadtunk be alattuk, és a több hétnyi használat arra enged következtetni, hogy a belső borítás túl gyorsan bekövetkező foszlásától sem feltétlenül kell tartani.

Marjai János / 24.hu Kapjuk az ívet.

Ami a kezelőszerveket illeti, azok a bal kagyló műanyag burkolatának aljára kerültek: egy bekapcsoló gomb, mellette apró állapotjelző LED-del, emellé jön egy billenő kapcsoló, ami a játék és a beszélgetőpartnereink hangerőegyensúlyát szabályozza, de találunk külön megoldást az alap hangerő állítására is. Külön gombbal némítható a mikrofonunk, illetve találunk itt egy olyan megoldást is, amivel a saját mikrofonunk hangerejét ellenőrizhetjük. Ide került továbbá a vezetékes kapcsolatot biztosító jack port és a töltéshez szükséges USB-C bement is. A füles egy töltéssel 10-11 órán át üzemel, az energia visszapumpálásához pedig nagyjából 2 óra szükséges.

Negatívumot eddig nem nagyon említettünk, ami főleg annak tudható be, hogy egyetlen komolyabb problémát találtunk: hiába kapunk két mikrofont, amiből az egyik a zajt hivatott kiszűrni, sajnos ez a Pulse 3D leggyengébb része. Nem vállalhatatlan, simán hall minket a többi játékos, de a nem odaillő zajok kiszűrésében a konkurencia sokkal inkább jeleskedik. Megkockáztatjuk, hogy a füles mikrofonjánál még a DualSense beépített megoldása is jobb.

Ezt leszámítva viszont – és az árcédulát hatványozottan figyelembe véve – nem nagyon lehet belekötni a Sony eszközébe. A hangminőség rendben van, az összesen 295 grammos kivitel alapvetően kényelmes viselet, és nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy itt vezeték nélküli változatban kapjuk meg a térhatás élményét. Ha valakinek ez fontos, akkor ez a füles tökéletes kiegészítő lehet a PlayStation 5 konzolja mellé, azzal a fontos bónusszal, hogy az USB adóvevővel PC-vel, a zsinórral pedig bármilyen jack csatlakozós eszközzel használható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik