Mi történt a fősodorbeli hollywoodi szexjelenettel? Hová tűnt?
Ezt a kérdést szegezi Paul Verhoevennek a New Yorker újságírója egy tavaly őszi interjúban. Nem véletlenül kérdezi őt: a holland rendezőnek köszönhetjük a kilencvenes évek néhány legemlékezetesebb filmes szexjelenetét. Az „emlékezetes” ezúttal nem az elismerés kifejezésére használt, felcserélhető jelző. Legalább tíz éve nem láttam a Showgirlst, de itt van előttem Elizabeth Berkley és Kyle MacLachlan nevetséges, vonaglós lovaglása a jacuzziban. Az a pillanat is belém égett a Csillagközi invázióból, amikor Casper Van Dien a katonai sátorban felhúzza Dina Meyer pólóját. Furcsa módon a Verhoeven-életmű darabjai közül a legkevesebb személyes közöm a világ egyik leghíresebb erotikus jelenetéhez van, amiben Sharon Stone keresztbe teszi a lábát a rendőrségi kihallgatáson, és jól tudjuk, hogy nincs rajta bugyi.
Verhoeven legutóbbi filmjében, amelynek bemutatása apropóján az említett interjút adta, két apáca szeret egymásba egy zárdában a 17. századi Franciaországban. Elragadja őket a szenvedély, és némi szabódás után hevesen egymásnak esnek. Előkerül egy műpénisszé farigcsált, kicsi Szűz Mária-szobor – és használják is. A Benedettában rengeteg a pucérkodás, ami nemcsak azért nem meglepő, mert Paul Verhoeven rendezte, hanem azért sem, mert francia–holland–belga koprodukcióban készült. Európai filmekben egyelőre nem nagy ritkaság a szexjelenet – bár a Benedetta merészsége természetesen rendezői kézjegy –, de biztosak lehetünk benne, hogy ha a film amerikai gyártásban készül, a fedetlen mellek nagyrészt kimaradtak volna belőle. Hollywoodból ugyanis, némi túlzással, az utóbbi tíz évben kivesztek a szexjelenetek.
Erről szól a New Yorkerben megjelent beszélgetés egy része is. Mint mondja, régebben, ha kisétált a hágai tengerpartra, kilencven százalékban monokiniző nőket látott, ma viszont mindenkin van bikinifelső. (Mielőtt gusztustalan öregembernek vélnénk a 83 éves Verhoevent, tegyük hozzá, hogy az interjúban nem szomorkodik a ruhátlan nők eltűnése miatt, csak rögzíti a változás tényét.)
A vélt vagy valós új puritanizmus jelenségének bemutatásától tartózkodnánk, de a hollywoodi szexjelenetek eltűnése olyan probléma, ami közelről érint bennünket. Nagyítóval kell vadászni a fedetlen mellekre a moziban. A streaming-oldalakon némileg más a helyzet, de szomorú életünk lenne, ha mostantól csak netflixes filmekben szúrhatnánk ki pucér színészeket két telefonnyomkodás között. Miért tűntek el a szexjelenetek a hollywoodi filmekből, és jogosan sajnáljuk-e, hogy nélkülöznünk kell őket?
A létező legjobb speciális effektus
A hollywoodi filmeket mindig is ellentmondásos viszony fűzte az erotikához. A producerek feltehetően örömmel tették volna pikánsabbá a legtöbb filmet, de nem állt módjukban, mert tiltotta nekik a cenzúra. Az amerikai filmipar környékén már az 1900-as évek végétől működött olyan szervezet, amely a „megosztónak” mondott filmek bemutatásáról fogalmazott meg „ajánlásokat”, majd az önkéntes cenzúrahivatal átadta a helyét a hivatásos erkölcscsőszöknek, akik különösen a harmincas évek derekától tartatták be szigorúan a bűncselekmények, a kábítószer-fogyasztás, a különböző rasszokba tartozó emberek kapcsolata vagy éppen a szex ábrázolását szabályozó rendelkezéseiket.
A helyzet a hatvanas évek végén változott meg. A stúdiók pozícióinak megrendülésével, a filmipari berkekben és a közönség soraiban is lezajlott nemzedékváltásnak köszönhetően akkoriban vett lendületet a Hollywoodi Reneszánsz. Az új filmek nemcsak kritikusabbak, kísérletezőbbek, karcosabbak voltak a megelőző korszak mozimeséinél, hanem nyíltabbak és merészebbek is a szex ábrázolásában. A Bonnie és Clyde rengeteg egyéb nóvuma mellett a szexről szóló beszéd szempontjából is úttörő jelentőségű volt, mint ahogy az ugyancsak 1967-ben bemutatott Diploma előtt is. Hollywoodon kívül még gyorsabban változott a világ: 1969-ben először került országos moziforgalmazásba éles szexjelenetet bemutató film (Andy Warhol Blue Movie-ja), három évre rá pedig generációja legnagyobb amerikai filmsztárja, Marlon Brando masszírozott vajat egy fiatal nő ánuszába Az utolsó tangó Párizsban hírhedt nemierőszak-jelenetében.
A Hollywoodi Reneszánsz és a hatvanas-hetvenes években az Egyesült Államokba is beáramló modern európai művészfilmek tehát lényegesen szabadosabbá és merészebbé tették az amerikai filmeket. Ezt a tendenciát erősítette fel a nyolcvanas évek VHS-forradalma, amelynek hatására a korábbinál sokkal többen kezdtek el pornófilmeket nézni. A meztelenség iránti megnövekedett közönségigényt Hollywood is igyekezett kiszolgálni, és fokozatosan egyre több szexjelenet került a filmekbe.
Noha ez minden műfajon nyomott hagyott, a bűnügyi filmeken látszott igazán. A nyolcvanas években kialakult és a következő évtizedben hallatlanul népszerűvé vált az erotikus thriller alműfaja, olyan örökbecsű darabokkal, mint a Gyilkossághoz öltözve – Brian De Palma filmje indította a trendet –, A test melege, a Kilenc és fél hét, a Végzetes vonzerő vagy az emlegetett Elemi ösztön. (Az erotikus thrillerek olyan fontosak nekünk, hogy néhány éve önálló cikket szenteltünk az alműfaj végpontjának és paródiájának, a Vad vágyaknak.)
Látszott a nők mellbimbója és a férfiak feneke, de a nemi szervek látványától általában megkímélték a közönséget. Ezek a jelenetek izgatóak voltak, de sosem annyira hosszúak, hogy elunjuk őket. A jó hollywoodi szexjelenet izgalmasabbá, elevenebbé, különlegesebbé tette a történetet – ahogy Jonathan Rosenbaum filmkritikus írta a nyolcvanas években, a filmes szex a létező legjobb speciális effektus.
Kicsavarnák-e ma Gwyneth Paltrow-t a könnyű gyolcsból?
Nagyjából tizenöt éve aztán a hollywoodi erotikus jelenetek elkezdtek kikopni a moziból. A kétezres évek elejéről még mindenkinek lehetnek emlékei egy-egy belevaló szexjelenetről – a versenybe nevezném Maria Bello és Viggo Mortensen kettősét a lépcsőn, az Erőszakos múltból – vagy indokolatlan meztelenkedésről. Működött volna a Kardhal című hackeres thriller anélkül, hogy Halle Berry megmutatja a mellét a medenceparton? Igen, de az volt a film legjobb jelenete (meg persze az, amelyikben Hugh Jackmannek úgy kell hackerkednie, hogy éppen leszopják).
A szexjelenetek és a filmes meztelenség vészes megritkulása egyértelmű tendencia. Az utóbbi két évben már alig mutattak be olyan fősodorbeli amerikai filmet az IMDb katalógusa szerint, amelyben lett volna erotikus jelenet. A jelenségnek alapvetően három oka van, ha most csak a filmipari környezet változását tekintjük, és az azon kívül eső társadalmi folyamatokról nem spekulálunk.
Egyrészt az a magyarázat, hogy Hollywoodban egyre kevesebb közepes költségvetésű, egy-két sztárt felvonultató, a látványos trükkjeleneteket viszont mellőző filmet készítenek. Ebbe a kategóriába tartoztak régebben a bűnügyi műfajok és a melodrámák, és itt be lehetett vállalni a meztelenséget és az azzal járó magasabb korhatár-besorolást, ugyanis a kisebb, azaz a felnőtt közönség is sikerre tudta vinni a filmeket. Manapság Hollywood sokkal kevesebb kockázatot vállal: a száz-százötvenmillió dollárból készülő, speciális effektusokkal telezsúfolt szuperhősfilmeket és egyéb csinnadrattákat a lehető legszélesebb közönségnek kell eladni, különben nem térül meg a befektetés. Szóba sem kerül, hogy ezek a filmek „R” jelzésű, azaz magasabb korhatár-besorolást kapjanak, mert akkor nem lehetne rájuk beülni a gyerekkel. (Ez nem csak a szexábrázolást érinti, ez az oka annak is, hogy a Marvel-filmekben sosem véreznek.)
Vagyis nagyobb anyagi kockázatot jelent szexjelenetet tenni egy hollywoodi filmbe, mint korábban, viszont kisebb rá az esély, hogy az majd lenyűgözi a közönséget. Nem csoda, ha egyre kevesebb alkotó próbálkozik ilyesmivel. Pláne, hogy a 2010-es évek derekán, a szexjelenetek eltűnését magyarázó harmadik körülményként, olyan fontos társadalmi viták és reformok indultak, amelyek megrengették a szórakoztatóipart is. Természetesen a #metoo-ra gondolunk.
Nem biztos, hogy szívesen dobták le a ruhát
Mindeddig szándékosan úgy fogalmaztunk, mintha a hollywoodi filmek szexjeleneteivel az égvilágon semmi probléma nem lenne, ma pedig a világ legártatlanabb szórakozását volnánk kénytelenek nélkülözni. Erről szó sincs. Mióta felállt a hollywoodi filmipar, a döntéshozók változatos eszközökkel igyekeztek kizsákmányolni az alkalmazottaikat. Ez a kizsákmányolás különösen a színésznők esetében volt látványos. A filmszakmát hagyományosan férfiak dominálták, a színésznőknek pedig főleg az volt a feladatuk, hogy szépek és engedelmesek legyenek.
Külön legendáriuma van azoknak a női sztároknak, akik autonóm alkotóként tudtak működni a klasszikus Hollywoodban – mint például Mae West, akiről mi is közöltünk portrét –, éppen azért, mert annyira kevesen voltak. 1968 után a feminizmus harmadik hullámával a filmiparban dolgozó nők helyzete is javult, de biztosak lehetünk benne, hogy még a nyolcvanas-kilencvenes években is roppant megalázó helyzetekbe hozták a színésznőket. Nem biztos, hogy azok a meztelenkedő filmsztárok, akiknek az erotikus thriller fénykorát köszönhetjük, szívesen dobták le a ruháikat.
Ami azt illeti, a cikkben emlegetett, a filmes szexábrázolás szempontjából mérföldkőnek tekinthető darabok körül sincs minden rendben. Sharon Stone nemrég minden fórumon elmondta, hogy csak az Elemi ösztön készre vágott változatát látva szembesült vele, mennyire látni be a szoknyája alá. Maria Schneider, Az utolsó tangó Párizsban női főszereplője évekkel a botrányfilm bemutatója után azt nyilatkozta, a forgatás mélyen traumatizálta, hozzájárult későbbi alkohol- és drogfüggőségének kialakulásához, és Bernardo Bertolucci rendezése végső soron tönkretette a karrierjét.
Ma tévésorozat készül arról, milyen visszaélések történtek Az utolsó tangó Párizsban forgatásán, és ez a #metoo-nak köszönhető. Annak nyomán, hogy fény derült Harvey Weinstein producer évtizedeken át, a legnagyobb módszerességgel és számos hollywoodi híresség tudtával elkövetett szexuális visszaéléseire, a szórakoztatóiparban több olyan folyamat is elindult, amely a nőkkel szembeni méltányosabb bánásmódot tűzte ki célként. Ezek közé tartozik az iparág női dolgozóinak tisztességes megfizetése, a női alkotók – rendezők, írók, producerek, operatőrök – helyzetbe hozása, és az is, hogy a szexjeleneteket sokkal alaposabb előkészületek után, minden érintett fél kérését tiszteletben tartva forgatják le.
E feltételeknek régebben is alapvetőnek kellett volna lenniük, de nem voltak azok. Legalábbis erre utal, hogy szinte minden színésznőnek van pár sztorija arról, hogyan próbálta rávenni őket a megbeszéltnél kicsivel több meztelenkedésre egy-egy rendező.
Ma a meztelen jelenetek forgatásán már teljesen megszokott az amerikai filmiparban, hogy a munkát „intimitás-koordinátor” segíti – ez az angol intimacy coordinator tükörfordítása –, aki egyszerre tanácsadó, pszichológus és jogvédő. E témában a legtöbb cikket nem is egy film, hanem a Normális emberek című sorozat apropóján lehetett olvasni, abban ugyanis alapvető fontosságúak a hiteles és érzéki szexjelenetek, az tehát nem merült fel, hogy ezeket kihagyják a történetből (azért biztos akadt olyan óvatos producer, akiben ez is felötlött).
Tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek a szakemberek ki akarják lopni az erotikát a moziból, mert ők is abban érdekeltek, hogy hatásos legyen a szexjelenet. Azt ugyanis szintén megmutatta a 2010-es évekbeli Hollywood, mi történik, ha nyárspolgári prüdériával nyúlnak hozzá egy szexről – sőt, BDSM-ről! – szóló történethez. Az elrettentő példaként szemlélhető film A szürke ötven árnyalata, és ezt a kritikát ajánljuk róla.
Mindeközben Európában: húszperces nyalás a mosdóban
Mindebből az látszik, hogy 2022-re több szempontból is sokkal körülményesebb lett szexjeleneteket forgatni. Végre nagyobb súllyal esnek latba a színésznők érdekei és jobban vigyáznak a méltóságukra, mint korábban. Hogy ez üdvözlendő változás, arról senkit nem kell győzködni, azokat sem, akik egyébként nagyon kedvelték a kilencvenes évekbeli hollywoodi szexjeleneteket. Ugyanakkor rendkívül szomorú fejlemény a közepes költségvetésű, felnőtt közönséget célzó, és emiatt akár erotikus jeleneteket is bevállaló filmek eltűnése – pontosabban az, hogy ezek a filmek egyre inkább kiszorulnak a mozikból, és átkerülnek a streaming-oldalakra.
Ezzel pedig el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hol keressük ma a tisztességes filmes szexjeleneteket. A tévések korábban is próbálkoztak már azzal, hogy némi meztelenséggel verbuváljanak közönséget, az HBO kosztümös sorozataiban (Spartacus, Róma, Trónok harca) népszerűvé vált kábeltévés pucérkodással azonban inkább az internetes pornóhoz szokott nézők figyelmét akarták fenntartani, mintsem maradandó erotikus jelenetekkel megajándékozni őket. A Normális emberek, vagy korábban a Kaliforgia példája viszont azt bizonyítja, hogy kellő figyelemmel és magas színvonalon megrendezett szexjelenetekkel ma is sikert lehet aratni. Más kérdés, hogy a Netflix és a többi nagy streaming-cég is jobban kedveli a családbarát szórakoztatást, mint a meztelenséget. Legalábbis a saját gyártású filmjeiket ilyen szempontból eddig aligha lehet túlságosan merésznek nevezni.
Nem feltétlenül az olyan extrém esetekre gondolunk, mint a tunéziai származású, francia Abdellatif Kechiche filmjei, amelyek még a filmfesztiválok sokat látott közönségét is megbotránkoztatták. Az Adéle élete negyedórás leszbikus szexjelenetétől és a rendező módszereitől utólag Léa Seydoux és Adéle Exarchopoulos színésznők is elhatárolódtak, míg Kechiche legutóbbi, Mektoub, My Love: Intermezzo című munkája a cannes-i bemutató után villámgyorsan eltűnt a süllyesztőben, annak ellenére – vagy éppen azért –, mert húsz percen át nyalnak ki benne egy nőt egy szórakozóhely mosdójában.
Kechiche esete nyilván nem mindennapos, de az európai filmekben ma is tapasztalható egyfajta könnyedség vagy lazaság a szexábrázolás tekintetében, ami az amerikai filmekből már hiányzik. Teljesen természetesnek érezzük, hogy A világ legrosszabb emberében Renate Reinsve, a Bergman szigetében Mia Wasikowska, a Portré a lángoló fiatal lányról című melodrámában Adéle Haenel meztelenkedik, mert ezek a történetek nem kerekítenek szenzációt a szexből, ehelyett az élet részeként ábrázolják azt – az utolsóként említett Céline Sciamma-film ráadásul kifejezetten feminista nézőpontból gondolja újra a hagyományosan férfiak által kitalált szexjeleneteket. Európai filmekben még az amerikai sztárok is bevállalósabbak.
Mindez azt jelenti, hogy a mai napig is találni remek szexjeleneteket különböző nemzetiségű filmekben, és nyilván Hollywoodból sem veszett ki teljesen ez a látványosság (Eva Green például a 2010-es években sem különösebben ragaszkodott a ruháihoz). Az is megkérdőjelezhetetlen, hogy a #metoo-val sokkal többet nyert a film- és a többi szakma, mint amennyit veszített, és ha az iparági megtisztulásért be kell áldozni a régi stílusú erotikus jeleneteket, ám legyen.
Viszont amikor nemrég rádöbbentünk, hogy húsz éve még a különösebben erotikusnak aligha nevezhető Mátrix: Újratöltve sem nélkülözte a szexjeleneteket, mégiscsak elfogott bennünket a melankolikus vágyódás valami iránt, ami elmúlt, és ami – ez talán már mindenkinek világos – jóval többet jelentett néhány fedetlen mellbimbónál.
