2019 a klímaváltozás éve volt – már olyan értelemben, hogy ekkor került igazán előtérbe a globális felmelegedés problémája, az emberek elkezdték komolyan venni, egyre több mozgalom indult azért is, hogy a döntéshozók is tegyenek a klímakatasztrófa elkerülése érdekében. Úgy tűnt, végre a megfelelő helyén kezdjük el kezelni a problémát, és nekiállhatunk érdemben is tenni az ellen, hogy a Földből az emberiség számára nagyjából élhetetlen bolygót csináljunk a következő néhány évszázadban, sőt, akár már évtizedben is.
Átmeneti és maradandó változások
Aztán 2020-ban megérkezett a koronavírus-világjárvány, ami – érthető módon – a háttérbe szorította a klímaváltozás problémáját, hiszen azonnal kellett rá reagálni, lehetőség szerint minden rendelkezésre álló erőforrással. „A klímamozgalmak lebénultak, eltűntek a pandémia miatt” – mondta Andreas Malm, aki már húsz éve aktív a klímaváltozás elleni küzdelem terepén. „Érdekes, hogy a koronavírus miatt ilyen drámai intézkedéseket hoztak a döntéshozók, a klímaváltozás ellen viszont nagyjából semmi jelentőset nem léptek, annak ellenére, hogy nem kellene ennyire radikális változásokban gondolkodni.”
Malm szerint az alapvető különbség a két helyzet között nem az, hogy melyik fontosabb, és melyik jelent nagyobb veszélyt, sokkal inkább az, hogy
A koronavírus elleni drámai megszorításokról tudjuk, hogy ideiglenesek, nem fognak örökké tartani, és csak egy kicsit kell kibírnunk őket – a klímaváltozás ellen szükséges változások viszont maradandók. „A fosszilis energiahordozókat örökre ki kell vezetnünk a használatból, nem csak ideiglenesen. Ez maradandó, nem átmeneti. Különböző nagyságrendű változásról van szó.”
Annak ellenére, hogy a kormányok eddig nem sok mindent tettek a klímaváltozás megfékezése érdekében, Malm szerint szükségünk van rájuk, és nem tudjuk megkerülni őket. „A klímaváltozás annyira komoly probléma már most, hogy radikális változásokra van szükségünk ahhoz, hogy le tudjuk lassítani, ehhez pedig szükségünk van az állam, a kormányok segítségére. Helyi kezdeményezésekkel ezt már valószínűleg nem lehet megoldani. A jelenlegi hatóságok azonban nem mutatják, hogy változtatni akarnak – éppen ezért valahogy hatást kell gyakorolnunk rájuk, hogy tegyenek valamit.”
A koronavírus a döntéshozókat is elérte
A másik oka annak, hogy a koronavírus kordában tartása érdekében ilyen gyorsan ennyire radikális intézkedések születtek, az lehet, hogy a betegség elérte a döntéshozói réteget is: olyan politikusok betegedtek meg, akik korábban nem vették komolyan a vírust, vagy akár a létezését is tagadták.
Jair Bolsonaro, Donald Trump, Boris Johnson mind átestek a betegségen, és bár nem érintette őket súlyosan, arra sarkallta őket az eset, hogy foglalkozzanak a problémával.
Ezek a döntéshozók azonban nem érzik azt, hogy a klímaváltozás közvetlenül érintené a saját életüket, ezért nem is érzik a sürgetést sem, hogy radikális intézkedéseket vezessenek be az enyhítésére. Ez egyébként elég univerzális probléma: mivel a klímaváltozás következményei lassabban érnek el bennünket is,
„Érdekes, hogy amikor krízishelyzet alakul ki, nem figyeljük azt, hogy mik a kiváltó okai” – mondta Malm. „Ez a helyzet a járvánnyal és a klímaváltozás miatt kialakuló extrém időjárással is. Arra koncentrálunk, hogyan oldjuk meg az aktuális problémát, kevesebb a hangsúly azon, hogy valójában mi okozza azt.” Malm példának a 2018-as hőhullámot hozta fel, aminél az emberek azért összekötötték a klímaváltozást és az extrém időjárást, de a koronavírussal még mindig nem ez a helyzet.
Pedig nagyrészt mi tehetünk arról, hogy ekkora világjárvány alakult ki: Malm az előadásában az erdőirtást említette meg, mint egy potenciális kiváltó tényezőt, hiszen az állatok élőhelyeinek kizsákmányolásával egyre több olyan fajjal is érintkezünk, amellyel egyébként nem tennénk. „A vírusok természetes módon jelen vannak a természetben, de az erdőirtás nélkül kevesebbet találkoznánk velük” – mondta.
Szükség van a háború retorikájára
Malm szerint a koronavírus-világjárvány után sem szabadna visszatérnünk a „normális kerékvágásba”, hiszen ez a normális kerékvágás okozta a problémákat is. Nehéz dolgunk van azonban, mivel a lezárások pontosan azt akadályozzák meg, amivel hatni lehetne a döntéshozókra: a szociális mobilizációt.
„Szükség van a háború retorikájára, ahogyan minden más esetben is, amikor ilyen krízisekről beszélünk. Fontos, hogy tudatosítsuk: a pandémia kialakulásának okai ellen kell háborút indítanunk.” A háborús retorika azért is fontos, mert megmutatja, hogy extrém helyzetekben a döntéshozók rövid időn belül komoly változásokat tudnak elérni: ilyen volt például, amikor a második világháború során az amerikai autógyárakban nem autókat, hanem tankokat és bombázó repülőgépeket gyártottak, hogy minél előbb le tudják győzni a hitleri Németországot.
Nem félelemre, dühre van szükség
Rettegésre a kutató szerint sincs szükség: nem félnünk kell, hanem dühösnek lenni. „Nemrég jött ki egy kutatás arról, hogy a károsanyag-kibocsátások nagyon nagy részéért az emberiség leggazdagabb 1 százaléka felel. Egy faj apró töredéke pusztítja el a bolygót. Ez dühítő. Ráadásul kutatások kimutatták, hogy a szociális mobilizáció legfőbb mozgatórugója a düh. Gondoljunk csak a Black Lives Matter mozgalomra, az váltotta ki, hogy az emberek felháborodtak George Floyd meggyilkolása miatt. A klímaváltozással kapcsolatban is ezt kellene éreznünk, hiszen ez is erőszak, csak strukturális és normalizált erőszak.
Dühösnek kell lennünk miatta.
A megoldás Malm szerint egyértelműen a fosszilis energiahordozók teljes kivezetése, napenergiára és szélenergiára cserélése, valamint a légköri szén-dioxid megkötése. Egyelőre azonban még mindig gyerekcipőben jár minden intézkedés, ezért van szükség olyan radikális változásokra, amelyek megállítani már biztosan nem, de lelassítani talán tudják majd a klímaváltozást.
Főkép: Gerardo Vieyra / NurPhoto / NurPhoto via AFP
