Gyengén fejezte be 1938-at és hasonlóképpen gyengén kezdte 1939-et a magyar labdarúgó-válogatott. A harmincnyolcban vb-ezüstérmes együttes decemberben Glasgow-ban 3:1-re kikapott a skótoktól, majd február végén Rotterdamban 3:2-re vesztett a hollandokkal szemben. Aztán további öt mérkőzésen nyeretlen maradt, az Országos Testnevelési Tanács pedig elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen.
„A vezetés szakszerűségének hiányossága, bizonytalansága és erélytelensége a magyar labdarúgás nemzetközi értékszintjének fokozatos alábbszállását vonta maga után olyannyira, hogy az a magyar labdarúgás, amely nemrégen még a kontinens tanítómestere volt, az utóbbi időkben súlyosnál súlyosabb nemzetközi vereségeket szenvedett” – összegzett az OTT abban a közleményben, amely napra pontosan egy évvel az olasz–magyar vb-döntő (4:2) után, 1939. június 19-én látott napvilágot.
A szöveg „szakmai” része azonban csak háttérzene volt. A terjedelmes kommünikében ugyanis efféle megállapítások sorakoztak: „A magyar labdarúgósport irányítása, szakszerű és sportpolitikai vezetése, a magyar megújhodás korához méltó szellemisége nem állja ki a szigorú bírálatot. A legnépszerűbb magyar sportág vezetéséből hiányzik a céltudatos nemzetnevelő készség, az egészséges sportszellemet mindinkább háttérbe szorította a holt adminisztráció.” Továbbá: „Labdarúgásunk szelleme erősen elüzletiesedett, s e miatt az üzleties szellem miatt nemcsak a sportszerűség gondolata szorult gyakran háttérbe, de a nemzeti fontosságú feladatok jelentősége is szenvedni volt kénytelen. (…) Mindezek a hibák és hiányosságok egyre jobban kimélyítették azt az ellentétet is, amely újabban a magyar labdarúgósport és a keresztény középosztály között kifejlődött. S az ellentéteket csak súlyosbította az a körülmény, hogy a nemzetnevelésben hathatós tényező szerepére hivatott magyar labdarúgósport vezetői közé nagy számmal kerültek be olyanok, akik a magyar ifjúság nemzeti szellemben való vezetésére nem alkalmasak. A jelenlegi állapotok fenntartása esetén félő volt, hogy a hatalmas tömegek megmozgatására képes és hivatott magyar labdarúgás lassan elsorvad.”
A summázat: „Az Országos Testnevelési Tanács ezt a helyzetet tarthatatlannak ítélte. S mert úgy látta, hogy a magyar labdarúgásban a hibák kiküszöbölését csak gyökeres személyi, szellemi és sportpolitikai rendszerváltozás révén lehet elérni, a keresztény és nemzeti szellemű, de ugyanekkor sportszellemben és szakszerűségben is erős labdarúgó-szövetséget teljes átépítő munkával vélte megteremthetni. Ezért május hó 30-án tartott elnöki tanácsülésének egyhangú határozatából kifolyólag olyan javaslatot terjesztett Hóman Bálint dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter elé, hogy a kultuszminiszter kérje meg a belügyminisztert a Magyar Labdarúgók Szövetsége, valamint a Játékvezetői Testület önkormányzatának felfüggesztésére.”
Az átirat június 17-én, szombaton érkezett meg a Belügyminisztériumba, s Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter már hétfő délelőtt meghozta a felfüggesztő döntést. Egyúttal miniszteri biztost állított a szövetség élére dr. Gidófalvy Pál, a Dél-magyarországi Labdarúgók Alszövetségének elnöke személyében. Gidófalvyt, akit „nemzeti szocialista érzelmű” személynek nevezett az ilyesmire fogékony Magyarság című lap, a második világháború befejezése után népbíróság elé állították, ám másodfokon felmentették, majd dr. Ries István igazságügy-miniszter, az MLSZ – 1950-ben koholt vádakkal letartóztatott, aztán a kínzókamrában halálra gyötört – elnöke 1948 februárjában per-újrafelvételt rendelt el, s a megismételt tárgyalássorozat végén, 1949 májusában szövetségi elődjét két és fél évi börtönre ítélték.
Tíz évvel korábban sem a futballsport fejlesztése volt a lényeg. Az akkoriban is lelkesen kormányhű Nemzeti Sport nem is e miatt fűzte a nyilatkozathoz: „Így hangzik az OTT hivatalos közleménye, amely bizonyára örömteljes megnyugvást fog kelteni a magyar sporttársadalomban. Debuisset pridem! Már régen meg kellett volna csinálni!”
Előzőleg az egyesületet felszólították, iktassa ki soraiból a zsidótörvény hatálya alá esőket. Brüll Alfréd elnök magától leköszönt volna, ám a közgyűlés úgy döntött, nélküle nem folytatja a magyar labdarúgásban meghatározó szerepet betöltő együttes. A megszűnés hivatalos indoklásában pénzügyi nehézségekre is hivatkoztak. Ennek hátterében az állt, hogy komoly bevételektől fosztotta meg a klubokat a zsidó sportolók és vezetők előbb csak Német- és Olaszországba, majd egyáltalán: külföldre utazásának megtiltása.
A Nemzeti Sport ezúttal óvatosabban reagált, mint a miniszteri biztos kinevezésére: „Megítélésünk szerint bizonyos fokig helyes a feloszlást kimondó határozatnak a gazdasági okokra való hivatkozása. Minthogy azonban a feloszlás mögött jelentős részben nem pusztán gazdasági okok húzódnak meg, másrészt pedig a gazdasági okok is politikai eredetűek, nekünk, mint sportlapnak, nem szabad politizálnunk, de nem is akarunk politikával foglalkozni. Aminthogy sok évtizedes múltunk alatt ezt az elvet mindig teljes mértékben be is tartottuk.”
Vagy nem.
A Hungária feloszlott, az MTK amatőr csapatai azonban még fennmaradtak. Nem sokáig. Negyvenegy márciusában a következő hír jelent meg a lapokban: „Az MLSZ értesülést kapott, hogy az MTK működésében alapszabály-ellenes magatartást tanúsít, és hogy a szövetséget egyes ügyekben tudatosan félrevezette. Az elrendelt vizsgálat eredményeképpen László András dr. egyesbírói határozatában az MTK játékjogát és működési jogát a jogerős határozat meghozataláig felfüggesztette. Az intézkedés következtében az MTK-nak az NB II-ben, valamint a budapesti kerületi bajnokságban szereplő csapatait a bajnokságból kizárta. Ugyanakkor javaslatot tett az MLSZ országos elnöki tanácsának hatáskörét ellátó miniszteri biztosnak, hogy az MTK-t a szövetség tagjai soraiból zárja ki. Javasolja ezenkívül az egyesbíró, hogy az MLSZ az iratok felterjesztésével együtt a belügyminisztertől kérje az MTK feloszlatásának elrendelését.”
Az MTK-t végül 1942 tavaszán számolták fel, majd a Gamma játszott a Hungária úton.
Negyvenegy márciusában, Kölnben minden idők legsúlyosabb vereségeinek egyikét szenvedte el a magyar válogatott, amely 7:0-ra kikapott a németektől. Az ellenfél szövetségi kapitánya Sepp Herberger, csatárainak egyike a duplázó Helmut Schön volt. Utóbbi váltotta Herbergert a szakvezetői poszton, és irányításával nyerte az NSZK csapata második vb-aranyérmét, húsz évvel 1954, az első vb-diadal, a bennünket oly fájdalmasan érintő, Herberger dirigálásával véghez vitt berni csoda után. A magyar együttesben a kerületi bajnokságban – azaz a negyedosztályban – szereplő Gázgyár centere, Füzi II játszott a támadósor közepén, miután felfedezték az FTC–Gázgyár kupamérkőzésen, amelyen a kis csapat 3:2-re nyert. Az Üllői úton a vendégek legjobbja hű maradt a nevéhez, mert a gólszerzők listáján ez szerepelt: Füzi 2. Az új fiú nem sok szerencsét hozott a válogatottnak: a hétgólos negatív rekord máig fennáll, ám immár társbérletben van a 2013-ban Amszterdamban a hollandoktól elszenvedett 1:8-cal.
A vezetés azonban nem ingott meg. (Hat és fél esztendővel ezelőtt sem – máig a helyén van –, de most a harmincas-negyvenes évekről beszélünk.) Negyvenkettő júniusában a korábban már említett dr. László András, az MLSZ alelnöke ezzel az indítvánnyal fordult a szövetség országos tanácsüléséhez:
A Vasas FC-t törölje a tagok sorából.
Indoklásul leszögezte: „A Magyar Labdarúgók Szövetsége keresztény és nemzeti alapon áll. Munkáját minden tekintetben a legtisztább hazafias gondolat fűti át, és minden megmozdulása a haza érdekét szolgálja.” Majd megállapította: „Az egyesületek egységesen állnak a szövetség felfogása mellett, és dicséretre méltó módon foglalnak állást a magyar ifjúság nemzeti és keresztény szellemben való nevelései mellett. A Vasas FC mérkőzésein lefolyt jelenségek azonban arra mutatnak, hogy a Vasas FC szembehelyezkedik a keresztény és nemzeti irányzattal. (…) Márpedig „a Magyar Labdarúgók Szövetségének teljes erejével le kell törnie minden olyan megnyilvánulást, amely a szövetség erkölcsi és világfelfogásával szemben áll, és így szemben áll a magyar nemzet felfogásával is.”
Az első osztályba visszajutott Vasast végül nem zárták ki, de két évvel később, 1944. április 18-án azt közölték az újságok: „A vallás- és közoktatásügyi miniszter – a belügyminiszterrel egyetértve – a budapesti Vas- és Fémmunkások Sport Clubja önkormányzatát felfüggesztette. A kultuszminiszter egyúttal vitéz Áronffy-Jánky Béla m. kir. századost, a levente labdarúgás országos kapitányát a Vas- és Fémmunkások Sport Clubja (Vasas) miniszteri biztosává kinevezte.” Egy nappal hivatalba léptetése előtt Áronffy-Jánky a hazai csapat szakvezetője volt a fegyverbarátság jegyében megrendezett Magyar katonai válogatott–Német katonai válogatott meccsen (5:1). A Nemzeti Sport így harangozta be a bensőséges találkozást a Wehrmachttal: „A vasárnap nemzetközi csemegéje a magyar–német katonaválogatott-mérkőzés az Üllői úti pályán.”
Áronffy-Jánky a korabeli tudósítás szerint szívmelengetően mutatkozott be: „A miniszteri biztos első intézkedése volt, hogy baráti megbeszélésen látta együtt az NNMSK játékosait.” Az NNMSK a Vasas volt, amelynek nevét egyhamar Nemzeti Nehézipari Munkások Sport Klubjára változtatták. Ez a megjelölés azonban kérész életű maradt: április 23-án már Kinizsi néven, sárga-kék mezben játszott az Aknavölgyi – Nádas, Pósa – Nagy I István, Nagy Ferenc, Szomolányi – Ádám, Tóth Gyula, Jenőfi, Saroveczki, Junász tizenegy. Egy héttel korábban ez még a Vasas összeállítása volt… A Latorca utcai sporttelepen háromezren látták Ádám Sándor fejes gólját és a „Kinizsi” 1:0-ás győzelmét az Elektromos ellen, miután Áronffy napokkal korábban közzé tette: „Olyan intézkedés hozatalára, amely a közönség bármely rétegének a mérkőzések, színházak, mozik, szórakozóhelyek látogatását megtiltja, csak a kormány, illetve a hatóság jogosult. Ennek következtében sem az úgynevezett sárga csillagosokat, sem másokat nem tiltja el semmiféle rendelkezés az NNMSK mérkőzéseinek látogatásától.” Akkor talán még ő sem tudta, hogy pillanatokon belül Kinizsi lesz a nemzeti nehézipari munkásokból.
Öt nappal később elment az első vonat Kistarcsáról Auschwitzba.
De hát ennek ugyanúgy nincs köze a labdarúgáshoz, mint Dávid Ibolyának, aki arra a kérdésre, miként lép fel a kormány a huszonegyedik század lelátói antiszemitizmusa ellen, emlékezetesen azt válaszolta: „Nem értek a focihoz.”
Kiemelt kép: Fortepan