A Fidesz az utóbbi pár hétben komoly kommunikációs harcban áll, a harcmező a kormánypárt viszonya az Európai Néppárthoz (EPP), a másik oldalon viszont meglepő módon nem a Néppárt, hanem a valóság áll. A kommunikációs küzdelem lényege az, hogy a Fidesz a választóinak saját döntéseként adhasson el egy kényszerhelyzetet.
Erre láttunk már példát. Amikor a Fidesz és az EPP kapcsolata odáig romlott, hogy a pártcsaládon belül többen a kilépéssel fenyegetőztek, ha nem történik valami a magyarok megrendszabályozása érdekében, a Néppárt vezetése úgy döntött, felfüggeszti a Fideszt tagságát. Orbán Viktor viszont, aki bevallása szerint egy kilépési nyilatkozattal ment a néppárti tanácskozásra, nem tudta volna lenyelni ezt a megaláztatást, ezért azzal fenyegette meg a pártcsaládot akkor vezető Joseph Dault, hogy a Fidesz lép ki még az EP-választás előtt, ha nem adják meg neki a lehetőséget arra, hogy maga függessze fel a tagságát.
Ez egy darabig jó megoldásnak tűnt a vitát a háta közepére sem kívánó Manfred Weber frakcióvezetőnek is, bár később világossá vált, hogy ez volt az egyik ügy, amivel elbukta az Európai Bizottság elnöki posztját. Orbánnak ennyi kritika is sok volt, élesen ellenezte a bajor politikus megválasztását a bizottság élére – a baloldalon és a liberálisok közül pedig sokan azért tettek így, mert túl megengedő volt a Fidesszel.
Azt viszont könnyű belátni: olyan, hogy önfelfüggesztés, nincs, szavazni pedig főleg nem szoktak róla, márpedig itt az egész néppárti frakció szavazott arról – majdhogynem egyhangúan –, hogy a magyar kormánypárt függessze fel magát. A Fidesz kényszerhelyzetben volt, csak kommunikációs fronton tudta megmenteni a saját büszkeségét, mivel az EP-választás előtt a Néppártnak sem hiányzott a kenyértörés.
A felfüggesztés azóta is tart, ami azt jelenti, hogy a fideszes képviselők a Néppárton belül nem vállalhatnak vezető posztokat, ugyanez viszont már nem igaz az Európai Parlamentre. A döntést viszont, ami nagyobb vonalakban is elrendezi a Fidesz és a Néppárt viszonyát, csak egy ideig lehetett halogatni. A trükk az volt, hogy a pártcsalád vezetése felkért három régi konzervatív politikust, vizsgálják meg a Fidesz politikáját, a magyar jogállamiság helyzetét, és tegyenek javaslatot a megoldásra. A három bölcs jelentése elkészült, a Néppárt vezetését azóta átvevő Donald Tusk asztalán van, de még nem nyilvános. Az viszont kétséges, hogy bármilyen konkrét lépésre javaslatot tettek-e benne, a döntés ugyanis várhatóan inkább a Néppárt vezetésének szándékától függ majd.
Erőviszonyok
Az Európai Parlamentben jelenleg hét pártcsalád van, de sok a független képviselő is mellettük, akik egyik frakcióhoz sem tudtak vagy akartak csatlakozni. Korábban volt kísérlet arra, hogy a független képviselőket egy politikai csoportba tömörítsék, de ez nem történt meg, mondván, az egy pártcsaládba tartozóknak valamilyen értékközösséget kell vallaniuk.
A legnagyobb, centrista-konzervatív frakció a Néppárté, őket követi a baloldal szociáldemokrata gyűjtőfrakciója (S&D), majd a liberális Megújuló Európa, aztán pedig a Zöldek jönnek. Náluk alig kisebb a szélsőjobbos Identitás és Demokrácia frakció, valamint a Néppártnál konzervatívabb Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) csoportja, a listát pedig a szélsőbaloldali frakció zárja. Az Európai Parlamentet valaha magabiztos többséggel irányította a két nagy néppárt, az EPP és az S&D. Ezt alakította át a 2019-es választás, amelyen a nagy pártcsaládok meggyengültek, a kisebbek pedig megerősödtek annyira, hogy beleszólhassanak Európa irányításába.
Elvileg az Európai Parlamentben ülő képviselők jogai és lehetőségei egyenlőek, ezért nem eshetnének el semmilyen forrástól azok a képviselők, akik a kisebb frakciókban ülnek, vagy nem csatlakoznak senkihez. A valóság azonban más, és nem csak az erőforrásoktól, de a soft powertől is eltávolodnak azok, akik függetlenek maradnak.
Puha erő
Az Európai Parlament és a szakbizottságok vezetői posztjait a pártcsaládok osztják le egymás között. A raportőri, vagyis az ügyekért felelős képviselői feladatokat pedig ezek a vezetők határozzák meg. Így hiába tud elvben bekerülni egy független képviselő is bármelyik fontos parlamenti bizottságba, nem biztos, hogy az ott végzett munkában is jelentős szerepe lesz.
A magyarországi EP-képviselők nagy része – 12 fideszes és egy KDNP-s – a Néppártban ül, a szocialista frakcióhoz tartozik a négy DK-s és az MSZP-s Ujhelyi István, a Megújuló Európában pedig két momentumos képviselő ül. A Jobbik egyetlen képviselője, Gyöngyösi Márton (ahogy az előző ciklus jobbikos képviselői is) független maradt. Mivel jelenleg ő az egyetlen olyan magyar képviselő, aki nem tartozik pártcsaládhoz, megkérdeztük, hogy miben nehezíti ez meg a munkáját.
Gyöngyösi azt mondta, célja, hogy végre a Jobbik is valamelyik frakcióhoz tartozhasson, de az eddigi munkáját nem befolyásolta érezhetően, hogy független. Szerinte amit ő véghez akart vinni az Európai Parlamentben, azt sikerült, pont annak a két bizottságnak lett tagja és póttagja, amelyekhez csatlakozni szeretett volna. Érdekes módon Gyöngyösi szerint még segíthette is ebben, hogy független, mert szerinte egy nagyobb frakción belül többen pályáztak volna egy adott pozícióra, így kezdő képviselőként nem biztos, hogy jó esélyekkel indult volna.
Megerősítette, függetlenként valóban esélytelen, hogy meg tudja szerezni valamelyik bizottsági alelnöki vagy elnöki posztot, de szerinte erre sokkal nagyobb esélye kezdőként egy pártcsaládon belül sem lenne. A függetlenség igazi hátránya szerinte a pártcsaládok infrastruktúrájának hiánya. Az EP-ben ugyanis rengeteg témán dolgoznak egyszerre, és a plenáris ülések alatt a legváltozatosabb ügyekről kell szavaznia a képviselőknek. A frakciókban viszont munkamegosztás van, minden témának van szakértője, akit a háttérintézmények segítenek a felkészülésben. Így a pártcsaládok minden szavazás előtt szavazási javaslatokat tudnak adni a képviselőknek, miközben a független képviselőknek egyedül kell elvégezniük ezt a munkát.
Elutasítottak
Az sem igaz feltétlenül, hogy minden frakciónak lenne érdemi befolyása a döntéshozatalra. A szélsőbaloldalnak sincs sok, bár legalább az első között szólhatnak hozzá az üléseken a vitához. A szélsőjobboldali frakciót viszont teljesen kiszorítják a nagy pártok a parlamentben, az Identitás és Demokrácia nem kap raportőri feladatokat, nem ad alelnököket és elnököket, de még a külpolitikai delegációknak sem lehet a tagja. Ha valaki a Matteo Salvini pártját is soraiban tudó frakcióból elindul ezekért a posztokért, a nagy pártok azonnal ellenjelöltet állítanak és szavazást kényszerítenek ki, így az ID hiába az ötödik legnagyobb frakció, a politikai súlya szinte nulla.
Gyöngyösi leírása az Európai Parlament erőviszonyairól segíthet megérteni, hogy a Fidesz mit veszíthet és mit nyerhet azzal, ha otthagyja a Néppártot. Erre több lehetőség van: az egyik, hogy kizárják, de erre van a legkevesebb esély, a Néppárt keresi a kompromisszumot, a Fidesz pedig a kizárás előtt inkább maga távozna. A másik, hogy olyan alkut ajánlanak a maradásért, amellyel Orbánnak valódi politikai áldozatot kell hoznia. Ez legfeljebb akkor történhet meg, ha Orbán mérlegeli a lehetőségeket, és úgy dönt, érdemes ennyit benyelni, mert többet vesztene az EPP elhagyásával, mint amekkora presztízsveszteséget okoz a meghunyászkodás, amit a gyengeség jeleként is lehetne értékelni.
Jobb-e máshol?
A harmadik opció, hogy a Fidesz keres egy új frakciót. Az ID elszigeteltsége miatt az egyetlen komolyan szóba jöhető pártcsalád a konzervatív ECR, ahol a Fidesz egyik legfontosabb szövetségesének számító lengyel Jog és Igazságosság a legnagyobb párt, és amely a britek kilépésével meggyengül, a kormányzó Konzervatív Párt nyolc képviselője ugyanis itt ül. Az ő elvesztésüket bőven kompenzálná a Fidesz csatlakozása, a magyar kormánypárt pedig rögtön a második legnagyobb erő lenne a frakcióban. Orbán a 444.hu szerint már tárgyalt is erről a lengyel kormánypárt vezetőjével Varsóban.
Kérdés viszont, mennyire lenne hasznos a Fidesz számára, ha átülne az ECR-be. A pártcsaládon belüli ereje messze megnőne a Néppárton belüli befolyásához képest, több szerepet kapna a vezetésben – de egy sokkal kisebb frakcióban. A Néppárton belül a Fidesz sokkal jelentéktelenebb párt, és még inkább az lenne a brexit után, hiszen az az EPP-t az Egyesült Királyság kilépése egy kicsit még erősíti is (az összes nagy frakció közül csak itt nem ülnek brit képviselők).
Voltak olyan hírek is, amelyek szerint a lengyelek és a fideszesek Salvini képviselőivel is tárgyaltak, hogy üljenek át a konzervatív frakcióba. Ennek is vannak veszélyei, hiszen eddig az Identitás és Demokrácia pártcsaládjában ültek az összes többi szélsőjobboldali párttal együtt. Ez a lépés egyrészt sokkal jobban a szélre tolná az ECR-t, amelynek szüksége lenne a politikai tőkére, másrészt gyengítené a Fideszt és a lengyeleket is a frakción belül, mert így máris az olasz Liga lenne a legnagyobb a pártcsaládban, a Fidesz pedig csak a harmadik.
Hogy van-e esélye a Fidesznek a Néppártban maradni, az akár napokon belül kiderülhet. Szerdán és csütörtökön vitázik az Európai Parlament a hetes cikkely szerinti eljárásról és arról, hogy ideje lenne-e lezárni. Ha a szavazásokon az látszik, hogy a Néppárt nem a Fidesznek kedvezően szavaz, egyértelmű lesz, hogy Orbánék már elvesztették azokat az előnyöket, amelyeket a Néppárt adhat. Ha viszont a Néppárt most (is) kisegíti a Fideszt, az újabb érv lehet a maradásra. Arról nem is beszélve, hogy a Fideszen belül több olyan képviselő van Szájer Józseftől Gál Kingáig, aki sokat dolgozott az EPP-n belüli fideszes befolyás növeléséért. Ez az évtizedes munka a kilépéssel odaveszne.
Kiemelt kép: Aris Oikonomou / AFP
