Az Abcúg írása.
A rendszerváltás óta nem divat a munkások helyzetét kutatni, mert sokak számára ez egy kommunista szagú téma. Akik mégis megtették, azok többnyire a munkáját vesztett, elszegényedett munkásokkal foglalkoztak, pedig voltak köztük, akik nyertek a rendszerváltással. Ma ők alkotják a munkáselitet: hangadók a gyárban, az átlag felett keresnek, autóval járnak és nyaralásra is futja. Keveset tudni róluk, ezért az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) egyik projektjében most az ő életútjukat, társadalmi-politikai attitűdjeiket és választási preferenciáikat vizsgálják.
Eddig egy, még megjelenés előtt álló tanulmány készült el, amelyben a szerzők arra keresik a magyarázatot, hogy miért szereti annyira a munkáselit a szélsőjobboldalt. Erről beszélgettünk Bartha Eszterrel, az ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék docensével és Valuch Tibor történészprofesszorral, aki régóta foglalkozik a magyar munkásság társadalomtörténetével, és épp azon fáradozik, hogy minél több szakembert megnyerjen a témának.
A rendszerváltás és a multik mentették meg őket
Körülbelül egymillió ember – Valuch Tibor szerint ennyien lehetnek ma azok, akik fizikai munkát végeznek, és ezt nem a mezőgazdaságban teszik, vagyis munkásként tekinthetünk rájuk. Közülük pár tízezren, legfeljebb 50-80 ezren lehetnek a munkáselit tagjai, akik lényegesen jobb körülmények közt élnek, mint a társaik. De hogyan tudtak maguknak ilyen státuszt teremteni?
Szükség volt hozzá a rendszerváltásra, ami a munkások többségének gyárbezárást, munkanélküliséget és elszegényedést hozott. “A gazdasági átalakulással feleslegessé vált az alapanyag és a nagy tömegű késztermék gyártására berendezkedett ipar jó része. Megszűnt a túlméretezett (nehéz)ipari kapacitások állami támogatása, a privatizáció többnyire sikertelenül végződött, ezért a gyárak nem is tudtak fennmaradni” – mondta Valuch. “Közben a fizikai munka is intellektualizálódott, elég, ha az autógyárak robotizált üzemeire gondolunk. De egy mai telefonszerelőnek is egész más tudásra van szüksége, mint harminc évvel ezelőtt.”
Sokan belebuktak a váltásba, főleg akiknek olyan szakmájuk volt, amivel nehezen tudtak mit kezdeni a megváltozott körülmények közt. “Egy finomhengerműben dolgozó munkás pontosan tudta, hogyan kell a hengersorról lejövő, izzó vasat megfogni egy fogóval. Őt lehetetlen volt számítógépműszerésszé átképezni, mert annyira más volt a munkakultúrája” – mondta Valuch.
Jelentősen háttérbe szorult a szakképzetlen fizikai munka is. Az automatizálás miatt már a rakodómunkásokat fokozatosan felváltják a rakodógépek. Az egykori munkásság jelentős csoportjai többnyire nyugdíjas szegényekké váltak, akiknek a helyzetét az is mutatja, hogy sokan közülük olyan lakótelepeken élnek, ahol ugyanaz a linóleum van a padlón, amit 1976-ban leraktak.
A 80-as évek végén sokan úgy próbálták túlélni az átalakulást, hogy egyéni vállalkozást indítottak. Akik viszont átvészelték a gyárban a tulajdonosváltást, nyitottak voltak a képzésre és az új munkafeltételekre, később jó pozíciókba kerülhettek. Belőlük jött létre az új munkáselit, amelynek tagjai a rendszerváltás környékén kezdtek dolgozni, vagyis fiatalok voltak, és nem ijedtek meg az újításoktól.
Ma multinacionális cégeknél dolgoznak, szinte kivétel nélkül negyven-ötven év körüli férfiak, és nagyjából harminc százalékkal keresnek többet, mint a magyar cégek alkalmazottai. “Befektetésekkel foglalkoznak, ingatlanokat vesznek, majd adnak ki: életvállalkozók. “Az ő életkörülményeik már nagyon messze vannak a közvéleményben rögzült, klasszikus munkásléttől” – mondta Valuch. “Művezetők, csoportvezetők, kulcspozícióban levő munkások, akik stabil karrierképpel rendelkeznek, tekintélyük van a munkatársaik körében. esetenként közülük kerülnek ki a szakszervezeti vezetők is, bár a szervezettség általában alacsony szintű.”
Az életkörülményeikről mégsem tudni több konkrétumot, mert Bartha szerint nehéz az alanyok bizalmába férkőzni. “Az szinte lehetetlen, hogy beengedjenek minket a lakásukba, és megmutassák, hogyan élnek. Nagyon bizalmatlanok, nem értik, mit akarunk tőlük, és miért kérdezősködünk. Ráadásul a gyárvezetők is elutasítók, ha ismeretlenül keressük meg őket, esélyünk sincs.”
A rendszerváltás előtti hatalom sokat tett azért, hogy a munkásokat a szocializmus elkötelezett híveként mutassa be, de már néhány, a hetvenes években készült kutatásból is kiderült, hogy többségében konzervatív rétegről van szó, és az egész forradalmi munkástudat csak egy máz volt.
Van egy mítosz arról, hogy aki munkás, az baloldali. De ha jobban megnézzük, például az 1939-es titkos választásokon a nyilasok taroltak a munkáskerületekben, ma pedig már lényegében nincs Budapestnek olyan tipikus munkáskerülete, ahol azt lehetne mondani, hogy a baloldali pártok az esélyesek
– mondta Valuch. Bartha szerint viszont a kádári életszínvonal-politikának voltak eredményei, és a munkások egy része beállt a szocialisták mögé. “Amikor idősebb munkásokkal interjúztam, erősebben kijött a szociáldemokrata, akár kommunista szimpátia, és ők inkább nosztalgiával gondoltak az előző rendszerre” – mondta. A gyerekeik viszont már teljesen máshogy gondolkodnak.
A mai munkás elit tagjai inkább a radikális jobboldallal szimpatizálnak, még ha nem is mondják magukat szélsőségesnek. Hiába a rendszerváltás nyertesei, és hiába köszönhetik egy külföldi cégnek a státuszukat, gyakori a körükben a multi- és nyugatellenesség.
A tanulmány szerzői, Bartha Eszter és Tóth András egy nyugat-magyarországi multi cég gyárában interjúztak elit munkásokkal, akik többnyire a Jobbikban látják azt a pártot, amely képes felkarolni a munkások érdekeit. Annyira, hogy egyikük be is lépett a pártba, és önkormányzati képviselőséget vállalt.
Régen minden rossz volt
Az elit munkásokat egyrészt zavarja, hogy a mérnökök sokkal többet keresnek náluk, miközben szerintük azok kevésbé értenek a gépekhez. Másrészt feszültek, amiért a német anyacég külföldi dolgozói is jóval többet kapnak. “Ez meg is jelent a Jobbik kampányában, amelyben európai béreket követeltek” – mondta Valuch.
Ezekre a vágyakra akár egy baloldali párt is ráépülhetne, de nehezíti a dolgot, hogy a munkás elit tagjai teljesen csalódtak a magyar baloldalban. “Az MSZP-t az előző rendszer folytatásaként értelmezik, és korrupt, neoliberális pártnak tartják, amely külföldi bankok és pénzügyi körök érdekeit szolgálja, miközben nem foglalkoznak a keményen dolgozó emberekkel” – mondta Bartha.
Kérdés, hogy ha lenne egy épkézláb baloldali párt, amely őket akarja megszólítani, fogékonyak lennének-e rá. Bartha szerint ez sem biztos, mert az interjúkban erősen kijött a romaellenesség, ami eleve távol tarthatja őket a nem jobboldali pártoktól. “Tíz-tizenöt éve ez még nem volt ekkora divat a munkások körében, ma már sokkal erősebb” – mondta. Pedig az interjúk a Kisalföldön készültek, ahol a romakérdés kevésbé van jelen a mindennapokban.
Folyamatosan azt bizonygatták, hogy ők tiszteletre méltó dolgozók, ellentétben a romákkal, akik segélyből élnek. Ráadásul a Jobbikot az is vonzóvá teheti, hogy egy erősen macsó pártról van szó, az elit munkások pedig szinte kizárólag férfiak.
Bartha szerint az interjúkból kiderült, hogy a munkás elit tagjai többnyire “tekintélyelvű nevelést kaptak, és ugyanezt szeretnék továbbadni a saját gyerekeiknek is. Ahogy ők mondták, rendre és tisztességre akarják nevelni őket”.
A politikai nézeteiket a kutatók szerint magyarázhatja a családi emlékezetük is. A mai elit munkások viszonylag kevés közvetlen tapasztalatot szereztek a Kádár-rendszerben, hiszen mire felnőttek és dolgozni kezdtek, jött is a rendszerváltás. Akiknek viszont a felmenői sokat szenvedtek, például a földek államosítása miatt, azok elítélik az 1989 előtti időszakot, és az egészet a fekete autóval és az elnyomással azonosítják. Sőt, a Jobbikban is aktív munkás hiába volt kivételezett helyzetben a szocializmusban a magas beosztású szülei miatt, semmi jót nem gondol az akkori rendszerről.
Más, idősebb munkások fel szokták idézni, hogy a Kádár-rendszerben volt mód jobb lakásba költözni és autót venni, a fiatalabbaknál viszont ennek nyoma sincs
– mondta Bartha.
A németek inkább balra tartanak
A magyar eredményeket szeretnék összevetni egykori keletnémet munkások politikai nézeteivel, ezért Bartha ott is készített már életútinterjúkat, igaz, nem pont a legjobb helyzetben levőkkel. Mégis érdekes, hogy kiderült, a volt NDK-ban sokkal erősebb maradt a hagyomány a munkások körében. Bartha szerint ez azért lehet, mert ott eleve van olyan balos nyilvánosság, ami képes informálni ezeket az embereket, nem úgy mint Magyarországon.
Olyan kifejezéseket használtak, mint a ‘könyöklő társadalom’, vagy a ‘magányos harcos’, amivel a szolidaritáshiányra utaltak. Ezeket biztosan nem maguktól találták ki.
Bartha szerint elképzelhető, hogy ha vidéken nem is, Budapesten lehetne találni olyan munkásközösséget, amely ma is a baloldallal szimpatizál, például Csepelen. Erről viszont egyelőre csak sejtések vannak, mert a budapesti terepre való bejutás komoly nehézségekbe ütközött.
