Még republikánus kollégáit is sikerült felbőszítenie az előző héten Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszternek. Donald Trump kegyeltje ugyanis bejelentette: megkönnyítik az amerikai rendvédelmi szerveknek, hogy gyakorlatilag teljesen szabadon, különösebb jogi hercehurca nélkül foglalják le az állampolgárok vagyonát. Teljesen függetlenül attól, hogy elkövettek-e bármilyen bűncselekményt.
Az amerikai kormányzat ezzel egy olyan programba lehel új életet, ami ellen ritka egyetértésben folytatnak több évtizedes harcot konzervatív és liberális jogvédő szervezetek, valamint republikánus és demokrata politikusok. Ez az úgynevezett polgári jogi vagyonelkobzás (civil forfeiture).
A szabály ugyanis lehetővé teszi a rendőröknek, hogy a bűnelkövetés puszta gyanúja alapján elkobozzák az emberek vagyonát. Nincsen szükség bírósági ítéletre a bűnösségről, sőt még csak az sem kell, hogy vádat emeljenek. Elég, ha a rendőr úgy gondolja, az állampolgárnál talált vagyontárgy – jellemzően készpénz – bűncselekményhez köthető, és már le is foglalhatja. A „gyanúsítottaknak” ugyan van lehetősége annak visszaszerzésére, de az olyan nehéz, körülményes, időigényes és drága, hogy sok esetben az emberek inkább nem is vállalkoznak az eljárásra.
Amivel vissza lehet élni, azzal vissza is élnek
A polgári jogi vagyonelkobzás gyökerei még az Egyesült Államok történelmének elejére nyúlnak vissza. Akkor kalózok és csempészek ellen alkalmazták, mert egyszerűbb volt lefoglalni a csempészésre vagy kalózkodásra használt hajót, és a raktérben lévő árukat, mint büntetőeljárást indítani annak tulajdonosa ellen. A gyakorlat aztán kezdett eltűnni. A 20. század elején bukkant fel újra, az alkoholtilalom idején, amikor a szeszcsempészek járműveinek lefoglalására használták.
Aztán az 1970-es években jött a drog ellen indított háború, és a vagyonelkobzás elkezdett terjedni, mint hatásos eszköz a drogbárók és maffiafőnök elleni küzdelemben. A jó szándék vezérelte jogszabályok lehetővé tették, hogy a drogkereskedelemből származó bevételt a hatóságok lefoglalják, majd ezt kiterjesztették minden vagyontárgyra, amit illegálisan szerzett pénzből vásároltak. A vagyonelkobzások azonban csak egy 1984-ben hozott büntetőjogi reformnak köszönhetően szabadultak el teljesen.
A Ronald Reagan elnöksége alatt hozott törvény ugyanis lehetővé tette, hogy a lefoglalásokat végző rendvédelmi szervek megkapják a lefoglalt vagyontárgyakat. És amint a rendőrségek (és a szövetségi rendvédelmi szervek, mint például az FBI, vagy a DEA) rájöttek, hogy a saját büdzséjüket tömhetik meg az emberektől elvett vagyontárgyakkal, rohamosan nőni kezdett az elkobzások száma, és azok összértéke.
Az igazságügyi minisztérium vagyonelkobzási alapjába – ahonnan aztán a rendvédelmi szerveknek kiutalták az általuk lefoglalt értékeket – 1985-ben 27 millió dollár került, 1991-ben már 644 millió dollár, míg 2012-ben már 4,3 milliárd dollár volt ott. Ebből a különböző állami és helyi rendvédelmi szervek 2000 és 2013 között 4,7 milliárd dollárt kaptak meg. (Az amerikai pénzügyminisztérium hasonló alapjából pedig 1,1 milliárd dollárt).
Nagy pénz, nagy kísértés
És ahogy nőttek a rendvédelmi szervek bevételei, úgy nőtt a visszaélések száma is. Bár már a kilencvenes években kezdett egyértelművé válni, hogy a vagyonelkobzási törvények remek táptalajt nyújtanak a visszaélésekre, a közvélemény csak az elmúlt évtizedben kezdett erre felfigyelni. Azután, hogy az amerikai sajtó egyre nagyobb figyelmet szentelt a visszaélések leleplezésére, és néhány nagy visszhangot keltő ügy közfelháborodást okozott. Mint például ezek:
- Tennessee államban 22 ezer dollárt vett el a New Jersey-i George Reby-től egy rendőr, mert minden bizonyíték nélkül arra jutott, hogy a pénzt drogvásárlásra akarta használni. Pedig Reby elmondta az őt megállító rendőrnek, hogy a pénzből egy használt autót akar vásárolni, amire az eBay-en licitált. A férfi ellen semmilyen vádat nem emeltek.
- Virginia államban 17 500 dollárt koboztak el Mandrel Stuarttól, miután autójának megállítása után 0,1 gramm marihuánát találtak nála egy táskában. A rendőrök – bár erre semmi bizonyítékuk nem volt – közölték, hogy a pénz drogkereskedelemhez kapcsolódik, és elkobozták. A pénzből az étteremtulajdonos konyhai felszereléseket akart vásárolni. Vádemelés nem történt.
- Philadelphiában egy idős házaspár, Mary és Leon Adams házát (ahol már 40 éve éltek) akarták elkobozni a helyi hatóságok, miután felnőtt fiúk hatvan dollárnyi marihuánát adott el egy beépített rendőrnek az épület tornácán. A szülők ellen nem emeltek vádat. És csak a férj rossz egészségügyi állapotának volt köszönhető, hogy nem lakoltatták ki őket azonnal.
- Massachusetts államban a hetvenéves Russ Caswell nagyjából kétmillió dollárt érő moteljét kobozták el a DEA (az amerikai szövetségi drogellenes hatóság) emberei, arra hivatkozva, hogy az épületben drogárusítás zajlik. A motelben 14 év alatt 15 droggal kapcsolatos letartóztatás hajtottak végre. Caswell minden egyes alkalommal együttműködött a hatóságokkal, és a férfi ellen soha semmilyen vádat nem emeltek – csak elvették a megélhetését.
És ez a pár példa csak a jéghegy igen piciny csúcsa. A Washington Post 2014-es nyomozásának eredményei szerint a 2001. szeptemberi terrortámadások után csak készpénzt majdnem 62 ezer alkalommal koboztak el vádemelés nélkül autópályán és máshol megállított autósoktól. Közben a polgári jogi vagyonelkobzásos ügyek 80 százalékában nem emeltek semmilyen vádat az emberek ellen, akiktől elvileg valamilyen bűncselekmény gyanúja miatt vették el a pénzét, autóját, házát vagy –nem vicc(!) – a kanapéját.
Az elkobzást elszenvedő embereknek ugyan van lehetősége arra, hogy bíróság előtt támadják meg a lépést, és visszaköveteljék a tőlük elvett tulajdonukat, de ez olyan körülményes, és drága, hogy nagyon kevesen vállalkoznak rá. Mivel ezek nem büntetőjogi, hanem polgári jogi eljárások (amit nem az emberek, hanem az elkobzott tárgyak ellen indítanak), a tulajdonukat elvesztett embereken van a bizonyítási kényszer. Azaz nekik kell bizonyítani a bíróság előtt, hogy nem követtek el semmilyen bűncselekményt.
Emellett ilyen esetekben az államnak – a büntetőügyekkel ellentétben – nincsen kötelessége kirendelt ügyvédet biztosítani a megkárosított embereknek. Így, aki vissza akarja szerezni vagyonát, kénytelen ügyvédet fogadni. Annak költsége azonban az esetek többségében nagyobb, mint a lefoglalt vagyon értéke. Ráadásul ezek az ügyek akár évekig is eltarthatnak. Mindezek miatt az emberek inkább feladják a harcot.
A fenti példákban említett emberek a szerencsés kisebbséghez tartoznak.
- Reby-nek a nagy sajtóvisszhang miatt az állam visszaadta a pénzét, azzal a feltétellel, hogy nem perli be őket.
- Mandrel Stuart perelt, és egy kicsi tiszteletdíjat kérő ügyvéd segítségével vissza is nyerte a pénzét, de közben elvesztette az éttermét, mert nem tudta kifizetni a számlákat, hitelt meg nem kaphatott.
- Mary és Leon Adams házát a Pennsylvania Egyetem jogi karának jogsegélyszolgálata mentette meg az elkobzástól, nagy erőfeszítések árán.
- Russ Caswellnek az Institute for Justice nevű jogvédő szervezet segített, amely ingyen vállalta védelmét, és végül sikerült is megakadályoznia, hogy a DEA végleg elkobozza moteljét.
Egyre nagyobb az ellenállás
Hogy milyen nagy a visszaélés veszélye a polgári jogi vagyonelkobzás ilyen alkalmazásának, már az 1990-es években kezdett nyilvánvalóvá válni. Missouri államban – az országban elsőként –már 1993-ban törvény hoztak arra, hogy csak bírósági előtt kell bűnösnek találni valaki, mielőtt elkobozzák a vagyonát. Ez azonban csak félmegoldás volt. A helyi rendőrségek a szövetségi kormányzattal együttműködve ugyanúgy folytathatták az elkobzásokat, mint előtte.
Azóta egyre több és több állam (republikánus és demokrata vezetésű is) szigorította meg a vagyonelkobzással kapcsolatos törvényeit.(Legutóbb júliusban Connecticut, júniusban pedig Illinois és Colorado). Köszönhetően annak, hogy egyre többen és többen tudják, hogy azzal milyen csúnyán visszaélnek a rendvédelmi szervek.
A vagyonelkobzás ráadásul egyike azon kevés ügynek, amit jobb és baloldalról egyaránt támadnak. A konzervatív Heritage alapítvány ugyanúgy annak teljes megreformálást követeli, mint a liberális ACLU jogvédő szervezet, vagy a libertariánus Institute for Justice. De aggályait fejezte ki az alkotmánybíróság szerepét is betöltő amerikai legfelsőbb bíróság egyik konzervatív bírája, Clarence Thomas is.
Az egyre erősödő nyomásnak köszönhetően 2015-ben Barack Obama amerikai elnök igazságügyi minisztere még a jogvédőket is meglepve szigorú korlátozásokat vezetett be a vagyonelkobzásban. Az öröm azonban nem tartott sokáig. Egészen pontosan addig, amíg Donald Trump be nem költözött a Fehér Házba.
Már februárban sejteni lehetett, hogy Trump a vagyonelkobzásokban nagyon érdekelt rendőrökre hallgatva támogatni fogja annak újbóli kiszélesítését. És miután kinevezte Jeff Sessionst igazságügyi miniszternek, borítékolható volt, hogy a Trump-kormányzat új életet lehel a programba.
A nyolcvanas évek bűnüldözési dogmáit követő Sessions végül az előző héten közölte, azt várja, a rendfenntartó erők minden korábbinál nagyobb lendülettel vetik bele magukat a polgári jogi vagyonelkobzásokba, és szerdán közöltek, visszavonják az Obama-kormányzat által hozott korlátozásokat.
A kormányzat azzal érvelt, hogy a vagyonelkobzás elengedhetetlen eszköz a bűn elleni küzdelemben. Ahogy azt Rod Rosenstein helyettes igazságügyi miniszter kijelentette: a helyi rendvédelmi szervek a hozzájuk befolyt összegeket „nem margarita (koktélokat készítő) gépekre költik”.
Ami különösen érdekes magyarázat azután, hogy alig tíz éve kiderült: egy texasi ügyész egyebek mellett nem másra költötte a vagyonelkobzásokból a hivatalába befolyt összeget, mint margarita koktélokat gyártó gépre.
