Tech

Félmillió telefonon gyártották a hamis lájkokat

Elképesztő nagyságú klikkfarmot kapcsolt le a rendőrség Thaiföldön, több mint 500 ezer okostelefonon keresztül generálták a kínaiak a lájkokat egy meg nem nevezett cég megbízásából.

A klikkfarmok működése a legtöbb ember számára rejtélyes dolog, pedig az online életünk mindennapjait képezik. Nemcsak az önjelölt netcelebek, de cégek is fizetnek azért, hogy hamis lájkokkal, értékelésekkel, kommentekkel turbózzák fel közösségi felületeiket.

Most Thaiföldön, a kambodzsai határ közelében kapcsoltak le a hatóságok egy gigantikus “lájkgyárat”, amit három kínai munkás működtetett egy bérelt lakásban. Munkájukhoz több mint 500 okostelefont és 350 ezer SIM-kártyát használtak, ezen felül kilenc számítógépet és 21 SIM-kártyaolvasót is lefoglaltak a nyomozók.

A hatóságiak először azt hitték, hogy a férfiak egy “kamu call centert” működtetnek, de a munkások maguk vallották be, hogy bothálózat működtetéséért fizeti őket egy meg nem nevezett kínai cég. A Bangkok Post szerint a kínaiak összesen 150 ezer thai bát (kb. 1.200.000 forint) kaptak egy hónapra fizetésként.

Feladatuk az volt, hogy növeljék a meg nem nevezett cég online rajongói táborát: hamis oldalletöltéseket, lájkokat, és megosztásokat generáltak a WeChat nevű közösségi média appon keresztül. A kínai munkások azért dolgoztak Thaiföldön, mert az országban relatíve alacsony az okostelefonok használati költsége.

A három férfit letartóztatták, és több váddal is szembe kell nézniük: érvénytelen útlevelekkel érkeztek, engedély nélkül dolgoztak az országban, és regisztrálatlan SIM-kártyákat használtak fel.

Thaiföldön az illegális munkavégzésért akár öt évig terjedő szabadságvesztés, illetve 2000-100 000 baht (kb. 20-800 ezer forint) pénzbírság is járhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik