Már csak pár nap van. Kellenek az aláírások. Nem szokásom agitálni, de most megteszem. És el is mondom, miért. Gondolkodjunk el, és írjon alá, aki még nem tette. Mert a végén nagyon-nagyon sokba fog ez kerülni mindenkinek. Nem, nem a kedves főnöknek és csapatának, nekik megvan már mindenük, ők az államcsőd esetén is vígan élnek, míg meg nem halnak, sőt csodálatos hatásuk annál is sokkal tovább. Felcsúton akkor is lesz szemétszállítás és áram, stadion és kisvasút (még lehet jelentkezni a Valentin napi szerelemvonatra!), amikor már sehol az országban. Ők akkor is jobban teljesítenek és növekszenek, mikor az ország már nem lesz a térképen. És királyunk koronáján az olimpia lesz az ékkő. Bevilágít mindent, ha már úgysem lesz közvilágítás. Ne hagyjuk ezt!
Immár hangoskönyvben is meg lehet hallgatni a Magyarország erősödik! kampányszövegeit, hallgatom a reggeli kávém mellett, meg is ugrik az agyam gyorsan. Anyám régi, fogyókúrás kazettái jutnak eszembe, a kilencvenes évek elejéről. Megyek haza, látom anyámat, fekszik a földön. A magnóból szól a hipnotikusnak bajosan nevezhető hang, amit utólag úgy tudnék körülírni, hogy a Magyarország erősödik! hanganyag ’kistisztségviselő nő’ hangjának korabeli változatát, tehát egy olyan nehezen kiartikulált valamit, amit kellemesnek csak a perverzek tartanának. Ezt hallottam:
Zsír, tűnj el! Le fogsz fogyni. Kövér tested visszataszító.
Mivel a kazettacsomag ára igen busás volt (volt még angol nyelv tanítócsomag is, emlékszünk?), arra nem gyanakodhattam, hogy anyám csak úgy, ki akart volna dobni az ablakon ennyi pénzt. Ergo:
Anyám nem fogyott persze egy vak dekát sem, de a lelke megnyugodott. Hatalmasnál is hatalmasabb úr a szuggesztió és az önszuggesztió, élnek is vele odafenn. És képtelen módon, de azt látom, sokaknál működik a dolog. Megkérdeztem ugyanis temérdek embert az utóbbi egy-két hétben, hogy ugyan már, miért nem írják alá a Momentum kérdőívét, miközben a jövőjük múlik rajta, és a legképtelenebb válaszokat kellett hallanom. Halálosan megijedtem, mert azt kellett tapasztalnom, hogy az agymosás, a propaganda sokaknál bejött, olyan tisztára csiszolta az agyakat, mint egy biliárdgolyó. (És tudjuk mi a biliárdgolyók sorsa. Egy ügyes ütés, és a mélybe zuhannak.) Ez az egyik réteg.
A Momentum egyik aláírásgyűjtője L. tapasztalata szerint sokakhoz el sem jut az üzenet, hogy miről is van szó, amit nem lehet csodálni, hiszen a közszolgálatinak nevezett médiában nem tolják előtérbe a témát, sokan pedig nem a Facebookról tájékozódnak. L., mikor segíteni akart, elsőre azt gondolta végig, mire van a momentumosoknak szükségük. És arra jutott, hogy igen, a nyilvánosságra, hogy minél szélesebb körbe el tudják juttatni az íveket, nagyobb legyen a merítés.
Tudta, hogy ami neki nem megy, az a rábeszélés, és ahhoz sem volt kedve, hogy lezsidózzák, lehazaárulózzák. (Legutóbbi hír, hogy egy LMP-s gyűjtőt meg is támadtak.) Így hát L. azzal segíti a gyűjtést, hogy házhoz megy ahhoz, aki igényli.
Aki nincs abban a helyzetben, hogy eljusson egy standig, vagy nem akar, ahhoz megyek el
– mondja, hozzáfűzve, hogy azért a dolgok peremén is érzékelhető, hogy sokan nem tudják, pontosan miről is szól ez az egész, hiszen a média enyhén szólva sem támogató. Akik meg is osztják a hírt, technikai részleteket azok sem árulnak el. És abban sem segítenek, hogy elosszák az emberek abbeli félelmeit, hogy a listák illetéktelen kezekbe juthatnak.
Sokan nem tudják – mondja L. – hogy ennek nagyon szabályozott menete van, egy választási bizottság nézi át az íveket, amiket megsemmisítenek az átszámolás után, nagyon nehéz ezeket az adatokat bárhová is eljuttatni. Mégis volt olyan, hogy valaki azt mondta, szimpatizál a kezdeményezéssel, szívesen alá is írná, de azért nem teszi, mert a cég, ahol dolgozik, érdekelt a budapesti olimpiában. Nem akarta, hogy azt gondoljam, ő fél, inkább a lojalitását hangsúlyozta, holott semmi rosszat nem tett volna a cégével, ha aláír. Ilyenkor merül fel bennem, hogy biztosan mindenki tudja, mit is ír alá? Tőlem is sokan megkérdezték, hogy most azt írják-e alá, hogy ne legyen olimpia? Lehet csűrni-csavarni, de végső soron azok érdeke, hogy legyen népszavazás, aki azt mondja, ne legyen. Mert ha nincs szavazás, eldönti helyettünk a kormány.
Tanár ismerősöm azt fejtegette, ő nem akar belekeveredni semmibe. Másik – közintézményben dolgozó ismerősöm – komplett forgatókönyvet vázolt elém. Hogy igenis kiadják Kubatovnak az egészet, egy pillanat alatt lefényképezni az íveket, és hopp, máris a kezükben vagy. Kit fognak legközelebb leépíteni? Kit tesznek parkoló pályára? Kire küldenek NAV-ellenőrzést? L. szerint ez túlzás:
Még nem vagyunk Oroszországban, én nem félek attól, hogy elcsalják az egészet.
Milyen ország az, ahol egzisztenciálisan így sakkban lehet tartani az állampolgárokat? Milyen ország az, ahol rettegnek az emberek, hiszen tudják, hogy a politika belenyúlhat az életükbe? Ahol hallgatni és simulni kell, mert már a véleményedért meglesz a retorzió? Ahol hazaárulóznak és kiütnek, mert kiállsz valamiért? Vagy mert fel mersz tenni egy kérdést. Miért rettegnek amúgy ennyire egy népszavazástól? Nálam benne van a végső forgatókönyvben, hogy a népszavazáson az jön ki, legyen olimpia. (És hiába bíznak abban, hogy a budapestieknek több esze van, én már semmire nem veszek mérget.)
