Valamerre mindenkinek meg kell, és én még nem döntöttem el, merre fogok. Fiatalon Ayn Rand-olvasó, Seres-hívő neokon voltam, de aztán utánaolvastam. Majd ráébredtem, hogy Tamás Gáspár Miklós fél éve nem írt le olyan mondatot, amivel nem tudtam tökéletesen egyetérteni. Sőt, még ennél is szörnyűbb: azt kezdtem el gondolni, hogy harminc év múlva iszonyatosan fogja magát szégyellni mindenki azért, ahogy ma Európa a menekültekkel és a muszlimokkal bánik.
Lendületesen tolódok tehát a baloldal felé, mégis vannak bennem bizonyos gátak, amelyeket eddig nem sikerült áttörni. Szeretem például a kapitalizmust, odavagyok a felelősségvállalásért, este öngondoskodással fekszem, reggel individualizmussal kelek. De egyszer, ahogy már említettem, választani kell. Hát megpróbáltam baloldali lenni.
Erre szinte tökéletes alkalomnak tűnt a Párbeszéd Magyarországért pártalapítványának, a Megújuló Magyarországért Alapítványnak Európa jövője – A jövő Európája nevű konferenciája, ahová olyan híres bolondok és csodálatos baloldali gondolkodók voltak hivatalosak, mint Janisz Varufakisz, Szlavoj Zsizsek sziszegő sztármarxista és Tamás Gáspár Miklós. Csak aztán Zsizsek lemondta, és ezért be lehetett férni. Egyébként nem én választottam, csak kiváló barátom és szerkesztőm úgy érezte, túl jó az életem.
Értelmiség
Amit nem mondanak el a baloldalon, hogy az ember nem harcolhat a természettel, úgy kívül, mint belül, az én természetem pedig az, hogy legalább fél órát kések életem minden jelentősebb eseményéről. Így a baloldaliságom is csúszott kicsit, Jávor Benedek köszöntőjéről már lemaradtam, de cserébe azonnal arconcsapott a konferenciaértelmiség brute force profizmusa, amikor meghallottam Pogátsa Zoltánt angolul a demokráciáról beszélni. Lenyűgöző élmény, majdnem rögtön bebaloldalultam. Pogátsa azzal a tökéletes angol akcentussal beszél, amely szinte sejtteti, hogy a viselője Oxbridge-ben végzett (pedig nem), csak szarul tanult meg angolul (pedig nem). Erre az akcentusra önmagában jelentős európai karriert lehet építeni.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem dékánja gyakorlatilag azonnal azzal a grassroots balos klisével indított, hogy a Diem25, amelynek ő a magyarországi helytartója, nem akar politikai párt lenni, csak politikai mozgalom. Hát persze. Az iróniát azért ő is érezte, mert nyomatékosan elmondta még egyszer, hogy tényleg nem. A Diem25, vagyis Demokrácia Európában Mozgalom 2025 Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter agyszüleménye volt, miután látványosan megbukott pénzügyminiszterként.
Hogy mit akar elérni a szervezettel? Isten tudja. Valamit, demokráciát, baloldalt, változást. A saját leírásuktól berezeg a bullshitméter, nagyrészt angolul fogom idézni, mert az egész egyetlen hatalmas lefordíthatatlan szójáték. Mint a Mária Rádióban, a szavaknak egyenként van értelme, egymás mellett valahogy mégsincs. Szóval a Diem25 célja, hogy megreformálja az EU intézményrendszerét – és innentől jön az angol nyelvű rész, ha valakinek nem tűnne fel -, hogy létrejöjjön egy “full-fledged democracy with a sovereign Parliament respecting national self-determination and sharing power with national Parliaments, regional assemblies and municipal councils”. Azta.
Européerek
Ahhoz képest, milyen izzó gyűlölettel tud Varufakisz és a szellemi holdudvara az Európai Unió intézményrendszeréről beszélni, egészen jól sikerült a módszertant lemásolni. A sportzakós, lazán kitűrt inges fiatal értelmiség pontosan ugyanazt az etikettet ápolja a konferenciák alatt, mint bármelyik random uniós eseményen, távolról még a névtáblák is ugyanazok, csak az étkeztetés rosszabb.
A Diem25 alapvetően dél-európai kezdeményezés, ezért az elkerülhetetlen németajkú fiatal zöldértelmiségiek és a kelet-európai progresszívek mellett legalább egy csillogó tekintetű olasz férfit sikerült összeszedni. Mindenki nagyon okos volt, mindenki nagyon udvariasan mondta el, miért nem működik Európában a demokrácia. Kivéve talán Scheiring Gábort, a magyar közélet Dumbját és Dumberjét, aki szerint ma Magyarország a Weimari Köztársaság végnapjait éli. Bárcsak olyan szépek lennének a bauhaus stadionok és a deutscher werkbund menekültellenes plakátjai. Meg azt nem sikerült még megértenem, miért gyűlöli mindenki ekkora lendülettel a TTIP-t, de ennek talán egyszer külön cikket kéne áldozni.
Azt, hogy az esemény két sztárelőadója mit mondott, egy külön cikkben már megírtuk. Nagyjából ugyanazt egyébként, mint mindig. Varufakisznak sikerült nemzetközi karriert építenie a trojkával vívott szabadságharcára, amelybe egészen gyalázatosan belebukott. Az önmagában érthetetlen, miért veszi még bárki komolyan a Sziriza bármely politkusát, miután Ciprasz rendes politikai hazárdőrként majdnem tönkretette a hazáját, hogy aztán megnyerjen egy előrehozott választást, amelyhez ő teremtette meg a politikai válságot. Mondom mindezt úgy, hogy én is fafejűnek tartom a németeket, talán nem is a mániákus megszorításokért, hanem mert képtelenek felfogni, hogy a pénz, amit kérnek, az nincs, és nem is lesz.
Programalkotók
Varufakisz pont olyan volt, mint Rihanna, csak öltözködési problémák nélkül. Csak a legnagyobb slágerek, néha egy új számmal. Az új szám most az volt, hogy elmondta, hogyan lehetne a korábban említett bullshitfüzért elérni Európán belül:
Február elejéig a Diem25 munkacsoportjai összeállítanak egy komoly progresszív javaslatcsomagot, amelyhez a honlapjukon lehet újabb ötletekkel hozzájárulni. Ezeket az ötleteket aztán a márciusi francia elnökválasztáson megpróbálják rátolni a jelöltekre, akik ezt vagy hagyják, vagy nem. Ahogy egy másik nagy baloldali gondolkodó, Gyurcsány Ferenc mondta,
általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.
Hatalmasok
Az embernek valahogy mégis az a kellemetlen érzése támad, hogy ezek a fiatalok vagy nagyon naivak, vagy fogalmuk sincs a hatalomról és a politikához fűződő viszonyáról. Persze, nagyon civilizált egy hajó gyomrában lelkes fiatal baloldaliakkal a demokráciáról, Európáról és a kapitalizmus elkerülhetetlen bukásáról beszélgetni, de közben
Ez a grassroots politika a gyakorlatban, amikor beállítod Kövér Lászlót Jászberénybe, hogy migránsokkal rémisztgesse Juli nénit, nem a Diem25 szavazása.
Miközben egyébként ezeknek az embereknek létezik a bázisa, rengeteg olyan fiatal van Európában, aki nem szeretne rettegést, nem szeretne populista szélsőjobbot (vagy populistát és szélsőjobbot), csak a baloldal találná már végre ki, milyen válaszokat ad a létező problémákra. Vagy legalább a kérdéseket tudják helyesen feltenni. Ez egyébként még a résztvevőkben is felvetődött időnként, hogy ha már elvitték előlük a menekültválságot, akkor legalább a minimálbérbe álljanak bele.
Szóval ez, a naivitás, a jobbik verzió. A másik a megélhetési értelmiség. Amikor emberek a kényelmes életet arra építik fel, hogy bukott pénzügyminiszterként pénzért járják körbe Európát, hogy ugyanazokat a paneleket nyomják el lelkes, progresszív fiataloknak. Azt hiszem, a fentiekből kiderült, hogy nem Varufakisztól fogom magamban dúdolni az internacionálét.
Trollok
Nem, ha egyszer végre baloldalra őrülök meg, az csak Tamás Gáspár Miklós miatt lesz. Abban bíztam, hogy a nap fénypontja a Nádor utcai Arisztotelész küzdelme lesz Varufakisszal, és valamennyire még igazam is volt. Valamennyire, mert a végső, nagy vitablokk végül annyira minőségtelen lett, mint egy jászberényi lakossági fórum. És ezt is a csodálatos trollnak, Tamás Gáspár Miklósnak köszönhetjük, aki látványosan nehezen viseli, ha nem ő a legokosabb ember egy teremben.
Ugyan öröm volt nézni, ahogy TGM szegény Varufakiszt csicskítja szindikalizmusból, de innentől az egész vita arról szólt, hogy a résztvevő megpróbáltak legalább közel akkora kommunisták lenni, mint ő. Pedig amikor éppen nem, akkor sikerült néha okos dolgokat is mondani.
TGM és Varufakisz egészen meglepő kivételek a mai baloldal egyik átkából: a rettenetes emberanyagból. Egy politikusnak – egy jó politikusnak – karaktere, súlya van. Ha Orbán Viktor, vagy Lázár János belép egy terembe, akkor a terem hangulata érezhetően megváltozik. A saját gravitációs mező szinte elvárás egy sikeres politikusnál. Ez az egész konferencián csak TGM-nek és Varufakisznak van meg.
És ennek ellenére is fölöslegesnek érzem, ha öt értelmiségi egy hajó gyomrában arról vitatkozik, ki mennyire tartja magát reformernek, vagy forradalmárnak, és hogy a kapitalizmus elleni harc csak a hosszú jövőig, vagy az örökkévalóságig tart-e. Megyek inkább Max Webert olvasni.
