Ganziatep, 2016. augusztus 29.
A török elnöki hivatal sajtóosztálya által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfőről a néphez intézett beszéde alatt a Szíriával határos dél-törökországi Ganziatep tartomány azonos nevű székhelyén 2016. augusztus 28-án. (MTI/AP/Török elnöki hivatal sajtóosztálya/Yasin Bülbül)
Külföld

A törökök már nem tudják, akarják-e az EU-t, de a halálbüntetés jöhet

Huszonnégy Huba
Huszonnégy Huba

2016. 08. 29. 15:14

A júliusi katonai puccs óta Törökországban visszatért a halálbüntetés kérdése. Recep Tayyip Erdogan államfő – akinek a hatalomátvétel alatt csak pilótái lélekjelenlétének köszönhetően menekült meg – már több alkalommal ismételte meg azt a vágyát, hogy az országban ismét bevezetésre kerüljön a halálbüntetés.

Erre a rendkívül súlyos, az ország külkapcsolatait erőteljesen befolyásoló kijelentésre legutóbb Gaziantep-ben került sor a hétvégén, ahol a múlt heti terrortámadás kapcsán mondott beszédet Erdogan. Mint emlékezetes, egy öngyilkos merénylő, ráadásul kiskorú, egy esküvő robbantotta fel magát. Az Iszlám Állam elkövetője több mint 50 ünneplő életét oltotta ki.

Bár Törökországban 2004-ig érvényben volt a halálbüntetés, már 1984 óta nem végeztek ki senkit. Ennek ellenére a mai napig élénken élnek a közvéleményben a korábbi katonai puccsok szomorú utóhatásai, amelyek részben épp az eltörléshez vezettek.

Az 1960-as, 1971-es és az 1982-es katonai hatalomátvételek utáni megtorlások részeként mindig történtek politikai alapú (szemben a köztörvényes esetekkel) kivégzések, amelyek áldozatai politikusok, vagy akár az egyik miniszterelnök volt. A török történelemnek is megvan a maga fiatalkorú halálraítéltje, akit annak ellenére végeztek ki, hogy vélelmezett tettekor még nem töltötte be a 18. életévet. Mindezekre azért fontos felhívni a figyelmet, hogy lássuk, a török közvélemény saját emlékezetében élénken élnek még azok pillanatok, amikor a társadalom a halálbüntetés ellen volt.

Ki az ellenség?

A halálbüntetés újbóli bevezetése Ergogan és a Yildirim-kormány részéről jelenleg azért is problémás, mert az ország egyszerre két – sőt a szíriai beavatkozással már – három fronton „vív” háborút. Egyrészt ott vannak a puccsban, vagy annak szervezésében részt vevő személyek, akiket masszív letartóztatási hullám ért az elmúlt hónapokban. Mivel a török kormány az Amerikában élő Fetullah Gülen hittudóst véli szervezkedés mögött, a letartóztatások és adminisztratív intézkedések (Gülenhez köthető iskolák bezárása, újságok elfoglalása, bankok államosítása) lassan százezernyi embert érintenek. A török kormánynak nemrég rendkívüli intézkedéseket kellett bevezetnie, és házi őrizetbe helyezett mintegy huszonötezer fogvatartottat, azért, hogy a börtönökben helyet találjak a gülenista szimpatizánsoknak.

A picture taken on July 18, 2016 shows a poster picturing US-based preacher Fethullah Gulen burning during a Pro-Erdogan supporters rally at Taksim square in Istanbul on July 18, 2016 following the military failed coup attempt of July 15.
Turkish security forces on July 18 carried out new raids against suspected plotters of the botched coup against the rule of President Recep Tayyip Erdogan, as international concern grew over the scale of the crackdown. Thousands of pro-Erdogan supporters waving Turkish flags filled the main Kizilay Square in Ankara while similar scenes were seen in Taksim Square in Istanbul, AFP photographers said. / AFP PHOTO / OZAN KOSE
Fethullah Gulen posztert égettek 2016. július 18-án az Edogan pártiak gyűlésén Istambulban, a Taksim téren. AFP / Getty Images Hungary / Ozan Kose

A török ellenzék és a nyugat félelme egyfelől tehát az, hogy a halálbüntetés bevezetése ebben az ügyben vezetne súlyos eseményekhez. A török kormány Gülen kapcsán nem mozgalomról beszél, hanem a FETO terrorszervezetről, amely – érvelésük szerint – a mostani puccsal az államhatalom megdöntésére törekedett. Ankara már kérvényezte is Gülen kiadatását, nem először, de most a puccsra hivatkozva. A leadott bizonyítékok a hírek szerint még a puccs előttiek, azaz ezzel aligha fogják meggyőzni az amerikai hatóságokat. Ennél nagyobb probléma lesz, ha az USA nem szokott kiadni olyan személyeket, akiket saját országukban a halálbüntetés lehetősége fenyeget. Már pedig ha valaki erre esélyes ma Törökországban, az Fetullah Gülen.

A török hatóságok másik ellensége a Kurd Munkapárt, a PKK. A történelem apró bája, hogy épp a szervezet vezetője Abdullah Öcalan volt az egyik utolsó személy, aki Törökországban halálbüntetést kapott 1999-ben. Életét csak az mentette meg, hogy az EU-hoz való közeledés révén előbb felfüggesztet, majd eltörölt halálbüntetés után az ő ítéletét is életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítette a bíróság (Öcalan azóta az egyik kisázsiai szigeten, Imralin tölti büntetését).

A török hatóságok tavaly nyár óta a PKK-val is háborúban állnak. Bár erről kevesebbet hallani a hírekben, az anatóliai kurd városok és falvak szenvedik meg a legsúlyosabban ezeket a harcokat. Egyik nap a PKK harcosai robbantanak fel rendőrsöket, másik nap a török hatóságok hajtanak végre rajtaütés kurd szerkesztőségen. Ahhoz képest, hogy éveken át folyt enyhülés a két fél között, sőt Öcalan felhívása után békekötés is történt, jelenleg a konfliktus ismét teljesen kiújult. Ennél fogva a halálbüntetés másik fő célpontja a PKK fegyveresei és mindazok a kurdok lehetnének, akiket a török kormány bűnösnek talál a szeparatizmus vádjával.

Külföldi utóhatások

Érdekes módon a nemzetközi közvélemény legtöbb reménysége nem a török választókban, hanem a külföldi, elsősorban nyugati partnerekben van. Mint említettük, már a halálbüntetés eltörlése Törökországban 2004-ben történt meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének aláírásával, de már 2002-ben felfüggesztette az előző iszlamista irányultságú kormány. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a lépés a 2003-ban megválasztott Erdogan részéről akkor az EU csatlakos esélyeinek a javítása érdekében történt. A csatlakozási tárgyalások hivatalosan egy évvel később, 2005-ben kezdődtek – és azóta is tartanak.

A lassúságnak számos oka van, de talán

a legfontosabb, hogy először az EU tagállamok nem tudták eldönteni, akarják-e Törökországot, mostanság pedig már Ankara nem tudja, hogy érdekli-e még a tagság.

Az idáig vezető út azonban mégiscsak azzal volt kikövezve, hogy a török kormányoknak lépésről lépésre harmonizálni kellett saját rendszerüket, legalább azokon a területeken, ami az EU számára fontos. Ebbe semmi furcsa nincs, mindenkivel így megy, és mivel Törökország már 20 éve nem hajtott végre halálbüntetést 2005 előtt, eredetileg ennek a kérdésnek nem is volt akkora jelentősége.

Ankara, 2016. augusztus 3.
A török elnöki sajtóhivatal által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfő (j) fogadja Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát Ankarában 2016. augusztus 3-án. (MTI/EPA/Török elnöki sajtóhivatal)
Ankara, 2016. augusztus 3.
A török elnöki sajtóhivatal által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfő (j) fogadja Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát Ankarában 2016. augusztus 3-án. MTI / EPA / Török elnöki sajtóhivatal

Most azonban van, mert az elmúlt időszakban, de különösen az elmúlt évben jelentősen megromlott a hangulat a két oldalon. Erdogan kijelentései kapcsán az EU nem felejtett el azonnal reagálni: a halálbüntetés nem lehet vita tárgya. 2009 óta a tagországok számára kötelező erejű Európai Unió Alapjogi Charta 2. cikke 2. pontja világosan kijelenti: senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni. Mind a német, mind az EU-s külügyes vezetés világosan kimondta, a halálbüntetés ismételt bevezetése esetén Törökország EU csatlakozási tervei kétségessé válnak, az ország nem lehet az EU tagja ebben az esetben.

A felpaprikázott török vezetés válaszul a török-EU menekültegyezmény felbontásával fenyegette meg az uniót. Az egyezmény minden kritika ellenére egyelőre működni látszik, a 2015-ös menekülthullámhoz képest a görög-török tengerszakaszon megjelenő menekültek és migránsok száma elenyésző (ez egyébként fel is veti az ankarai vezetés szerepét a migrációs válság elindításában).

A kérdés tehát az, hogy Törökország és az Erdogan-vezetés mennyire akarja a jövőben az ország sorsát a nyugathoz kötni. A halálbüntetéssel ez nem fog menni, politikai, katonai és gazdasági értelemben is sokat veszíthet az ország egy ilyen szimbolikus döntés meghozatalával. Bár sokak számára kínálkozik a válasz, hogy majd Oroszország helyettesítheti az elvesztett nyugati partnereket, erre valószínűleg nem lenne képest, hiszen katonai – az ukrajnai és a szíriai sikerek ellenére – és főleg a gazdasági teljesítménye nincs egy szinten az EU és az USA teljesítményével.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind