Nagyvilág

Vállfákkal tüntettek az abortusztilalom ellen Lengyelországban

Eközben a lengyelországi templomokban a törvényjavaslat mellett kiálló felhívást olvastak fel.

Varsóban és több lengyelországi városban is tüntettek vasárnap a teljes abortusztilalom ellen, a baloldali Razem párt felhívására.

Posted by Razem on Sunday, 3 April 2016

Mint arról korábban írtunk, Lengyelországban a jelenleg hatályos törvény szerint csak akkor van lehetőség abortuszra, ha a terhesség nemi erőszak következménye, az anya élete veszélyben forog, vagy a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. Az egyház és „életvédő” egyesületek azonban még ezt a lehetőséget is elvennék.

Vasárnap a lengyelországi templomokban felolvasták a lengyel püspöki kar felhívását, mely az ötödik parancsolatra (Ne ölj!) hivatkozva szorgalmazza a terhességmegszakítás tilalmát. Az „életvédő” szervezetek olyan törvényjavaslatot dolgoztak ki, mely teljesen betiltaná az abortuszt, ehelyett a beteg gyermekeket nevelő családok számára nyújtana támogatást. A javaslat annyit enged meg, hogy ha az anya élete veszélyben van, az orvosoknak joguk van olyan gyógyítási módszerhez folyamodni, amely kockázatos a baba egészségére nézve. Az abortuszon átesett nőket viszont megbüntetnék.

A törvényjavaslat előterjesztéséhez százezer aláírás szükséges, ezeket a napokban kezdik el gyűjteni. Beata Szydło kormányfő korábban azt mondta: személy szerint támogatja a teljes abortusztilalmat, de nem rendel el az ügyben szavazási pártfegyelmet. Ezen az állásponton van Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt elnöke is.

A javaslat ellen tiltakozva a szejm varsói székhelye előtt több ezren, Krakkóban mintegy kétezren gyűltek össze. A tüntetők többek közt „Abortálni a kormányt” feliratú transzparenseket vittek, és egyházellenes jelszavakat is skandáltak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik