Közélet

Együtt: Tisztázza Orbán a svájci útjait!

Hajdu Nóra szerint súlyos bizalmi kérdéseket vet fel az átláthatóság teljes hiánya.

Az Együtt alelnöke, Hajdu Nóra szombaton sajtótájékoztatón szólította fel a miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra svájci útjainak részleteit.

Pénteken a Hír TV hozta nyilvánosságra, hogy Orbán Viktor külföldi repülőútjai 2014 májusa és idén szeptember vége között 90 millió forintba kerültek az adófizetőknek, de ami ennél érdekesebb, hogy a kormányfő ez idő alatt ötször járt Svájcban, és három látogatásáról semmi nem tudható.

Hajdu szerint bár fontos és sokat eláruló információ, hogy Orbán mennyiért utazott, de azt is lényeges lenne tudni, hogy mekkora küldöttségekkel repült, kik kísérték, hány napig tartózkodott egy-egy helyen, leginkább pedig azt, hogy milyen hasznot hoztak ezek a találkozók hazánk számára.

A politikus szerint az is kiderül, hogy Orbán csak elvétve vesz részt kétoldalú találkozókon szövetséges országok állam- és kormányfőivel, azon kevés alkalmakkor pedig, amikor lenne alkalma velük találkozni, ezen országok vezetői nagy ívben elkerülik a miniszterelnököt. Megjegyzi: a magyar kormányfőnek hosszú évek óta nem sikerült összehoznia egy találkozót egy amerikai elnökkel sem.

Az Együtt alelnöke elmondta: rendkívül súlyos bizalmi kérdéseket vet fel az átláthatóság teljes hiánya, ami ezen utak kapcsán tapasztalható. Ha Orbán Viktor nem tud elszámolni a különböző hivatalos, vagy éppen nem hivatalos külföldi útjaival, az komoly árnyékot vet a miniszterelnöki funkcióra és alkalmas a közbizalom megingatására – tette hozzá.

Hajdu Nóra hangsúlyozta: a magyar közvéleménynek meg kell tudnia, miért tartózkodott a miniszterelnök Svájcban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik