Hankó Balázs, távozó kulturális és innovációs miniszter volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának péntek vendége.
Az apropó az a botrány volt, ami akkor robbant ki, amikor Molnár Áron a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorában megosztotta: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alá tartozó Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) 17 milliárd forintot osztott ki 2025-ben a nyilvánosság kizárásával: az ezzel kapcsolatos adatok nem kerültek nyilvánosságra sem az NKA, sem az NKTK honlapján, holott ez a törvényi előírás. Az sem volt nyilvános, kik döntöttek erről – az illetékesek neve április 27-én, négy nappal Molnár megszólalása után került fel az NKA honlapjára –, és a szakmán belül is alig tudtak a pályázat kiírásáról.
Az azóta elérhető adatbázis szerint olyan előadók kaptak milliós támogatásokat, akik a Fidesz holdudvarába tartoztak:
Hankó az ATV-ben védelmébe vette azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap a választások előtt több milliárd forintnyi támogatást osztott ki Fidesz-közeli és a Fidesznek kampányoló előadóknak. Hankó szerint a támogatások kiosztása során jogszerűen jártak el, és nem azt kell nézni, ki kapta a pénzt, hanem azt, hogy milyen kulturális tartalomra. (A pénzből jutott többek között főző- és evőversenyekre is.)
A Telex szemléje szerint a műsorban Rónai Egon felhozta, hogy az ideiglenes kollégiumtól márciusban 500 millió forintot kapott Mága Zoltán fotósának cége, amelyet néhány héttel korábban, február 26-án jelentettek be. Hankó szerint ezzel nincsen semmi baj, a pénzt koncertekre adták, és „azt kell megnézni, hogy az adott kulturális tartalom megvalósul vagy nem.” Rónai azt is felhozta, hogy a Fidesznek dolgozó Párkai Dávid Zsolt cége is 450 milliót kapott, Hankó szerint ez is rendben van, mert a pénzt kulturális programok megvalósítására adták ki, és „ezek a kulturális programok mind a magyar kultúra a teljes országban való megvalósításáról szólnak”
Hankó még azt is mondta, a
kulturális döntések ízlésbéli kérdések. Azt kell, hogy mondjam, hogy akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető kérdésnek kell lennie a kulturális döntések során, legalábbis mi ezt az elvet követtük.
Később azt is mondta, hogy van „olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.” Hozzátette: az „ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg.”

