Pénzügy

Ennyit keres ma egy Uber-sofőr Budapesten

Az Uber múlt héten azt közölte, hogy utazásmegosztó szolgáltatásukat használók száma Budapesten 2015-ben folyamatosan nőtt, már 80 ezernél tart, ami nyolcszorosa a tavaly év elején mértnek. Tájékoztatásuk szerint az autós partnerek száma a 2015. év eleji 200-ról év végére 1200-ra emelkedett. Az utasok többsége budapesti, de a külföldi felhasználók száma is jelentős.

Ennek alapján egy Uber-sofőr átlagosan napi 5-6 fuvart bonyolíthat. Korábbról lehet tudni, hogy a normál időszakban egy budapesti fuvar átlagosan 1500-2000 forintba kerül. Ennek 80 százaléka a sofőré, 20 százaléka az Uberé.

Bár tavaly volt egy kisebb emelés a tarifákban, jelenleg is alatta vannak a hagyományos taxik árainak. Az Ubernél az alapdíj 380 Ft + 30 Ft percenként + 165 Ft kilométerenként. A taxiknál az alapdíj 450 Ft + 70 Ft percenként + 280 Ft kilométerenként.

Hevenyészett számításunk alapján az jött ki, hogy egy Uber-sofőr átlagosan nettó 6000-9600 forintot kereshet naponta.Az, hogy egy Uber-sofőr mennyit dolgozik, kizárólag rajta múlik. Ha a sofőr ünnepnapokon is dolgozik, a bevételei jelentősen megnövekednek, hiszen az Uber a pillanatnyi kereslet-kínálat alapján számolja ki a tarifát. Szilveszter éjjelén például az alapdíjhoz képest hatszoros szorzóval vittek utasokat (ezt egy taxis ugye nem teheti meg a fix tarifa miatt).

Ha a sofőr végigdolgozza a 20 napot, és jól csinálja, amit csinál, tehát népszerű az utasok között, 120 000 – 192 000 forintot is megkereshet egy hónapban. Ez már főállásnak sem utolsó. Egy éve még 60-100 ezret lehetett vele keresni átlagosan.

Az Uberrel az utasok a hagyományos taxitarifa kétharmadával utazhatnak átlagosan. Ez nagyjából a fix tarifa bevezetése előtti áraknak felel meg. A fix tarifát maguk a taxisok kérték a kormánytól. A taxisok egy év alatt 30 százalékos forgalomcsökkenést szenvedtek el az Uber miatt.

Minimális költségek

Mi kell ahhoz, hogy Uber-sofőr legyél?

  • Min. 21 éves vagy
  • Min. 1 éve van jogosítványod
  • Az autód nem öregebb 10 évesnél (min. 2006-os gyártási év)
  • Büntetlen előéletű vagy
  • Közlekedési előéleti pontjaid száma nulla vagy ahhoz közeli szám
  • 2015 augusztusa óta már kell személyi alkalmassági (PÁV II.) vizsga, illetve turisztikai és etikai tesztet is kell tölteni

Egy átlagos Uber-sofőr taxizással kapcsolatos induló és folyamatos költségei szinte minimálisak. Nem kell taxis szaktanfolyamot kifzetnie, nem kell besárgázni az autóját, nem kell tejelnie a taxitársaságnak a címekért, a BKK-nak a drosztért, stb. Nem terheli az sem, ha a kormány a taxikra is kiterjeszti majd az online kasszát idén.

Az indulás egyetlen költsége a 4400 forintos erkölcsi bizonyítvány (bár januártól már ez is ingyenes, legalábbis az első három igénylés). Az uberes autót persze ugyanúgy karban kell tartania, ha elromlik, javítani kell, stb. És persze fizetni kell a benzint.

Fontos, hogy a benzinárak egy év alatt nagyjából 100 forinttal lettek olcsóbbak Magyarországon, ami még jobban növelte az uberesek versenyelőnyét, így jövedelmezőségét is a hagyományos taxikkal szemben.

Az is lényeges, hogy az Uber sofőr a “taxizásból” származó jövedelme után az általános adószabályok (szja) alapján adózik. Ezt vagy bevallja vagy nem (hasonlóan más magyar állampolgárokhoz).

Nagy a kockázat

Az Uber egy éve még inkább kiegészítő keresetnek volt jó, hiszen nagyon kevesen használták. Tavaly volt az áttörés, amikor megnyolcszorozódott a felhasználók száma. Úgy tűnik, a legkiemelkedőbb sofőröknek ma már önállóan is meg lehet élniük az Uberből Budapesten, bár a kockázatok igen magasak.

A hatályos jogszabályok szerint az Uber jogellenes, mert így személyt szállítani csak taxiknak lehet. Ha egy sofőrt elkapnak (főként NAV-osok), a büntetés akár 800 ezer forint is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik