Belföld

Eltérítették az utalást, Magyarországon landoltak a súlyos milliók – Videóval

Egy Amerikában bejegyzett cég egy dél-koreai társaságnak akart nagyobb összeget utalni, de a pénz nem érkezett meg. Pontosabban megérkezett, de nem oda: egy magyarországi cég számláján landolt, amelynek ügyvezetője egy nap alatt négy bankfiókban fordult meg. Több tízezer euróval és több millió forinttal a zsebében zárta a “turnét”. Utalást is indított még aznap, több mint ezer eurót küldött cinkosa számlájára. Másnap újabb három bankfiók került sorra.

Két nappal később újabb összegekkel akart “könnyíteni” számláján, ezt időben jelezte is a kiszemelt pénzintézetben. Ekkor azonban pénz helyett már rendőrökkel távozott. Említett társa sem örülhetett sokáig, rá egy bevásárlóközpont parkolójában csaptak le. Autója csomagtartójában egy bőrtáska volt, benne annak a pénznek a nagy részével, amelyet cinkosa korábban felvett. Az irodájában is házkutatást tartottak a nyomozók, ahol pénzt, iratokat és számítógépeket foglaltak le.

Még ugyanezen a napon gyanúsítottként hallgattak ki egy harmadik embert, a magyar cég másik ügyvezetőjét is. Ketten szabadlábon védekeznek, a bevásárlóközpontnál elfogott gyanúsított azonban a napokban előzetes letartóztatásba került.

Olvasói sztorik