Csermanek János Kapolyon, „bérszülőknél” töltötte élete első hat évét, amíg egyedülálló édesanyja Pesten össze tudott gyűjteni annyi pénzt, hogy magához vegye és taníttassa. Utóbbi mindennél fontosabb volt Borbála asszonynak, alkalmi munkákat vállalt, ablaktalan, egyszobás „lakásban” éltek, de a nyomorúságos körülmények nem mehettek a tanulás rovására. Kádár későbbi visszaemlékezései szerint ebben anyja nem ismert kompromisszumot, a lehető legjobbat akarta fiainak – nyolc éves volt, amikor megszületett féltestvére, Jenő, ám férfi ekkor sem került a családba.
János gyerekként lehetőségeikhez mérten a legjobb oktatást kapta, egészen pontosan a kitörés tökéletes lehetőségét, viszont nem élt vele. Nem érdekelte az írógépműszerészet, a mai informatikához hasonlítható elit szakma, segédmunkákat vállalva szegény, de izgalmas életet élt piros nadrágban, festett bajusszal, fiatal nők között pózolva. Erről szólt az előző rész a Kádár János életét összefoglaló sorozatunkban, ahol történész szakemberekkel készült beszélgetések alapján foglaljuk össze Kádár János életét. A tudományos tények és értékelések mellett helyet kapnak a visszaemlékezések, és meg-megállunk háttérinformációk, „pletykák” felgöngyölítésére is.
Dr. Szekér Nóra történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatójával a Nemzeti Emlékezet Bizottsága munkatársával folytatjuk: hogyan találta meg életében először saját közegét az ifjú Kádár? Miként keveredett utcai verekedésbe, és miért került börtönbe?
Intelligens fiatalember
Kádár, vagyis akkor még Csermanek János írógépműszerészként a századelő munkáshierarchiájának előkelő helyén kezdte meg önálló életét 18 évesen. Ahhoz képest, hogy mennyire mélyről indultak, ezzel a szakmával édesanyja, Csermanek Borbála több társadalmi szinttel emelte feljebb elsőszülött fiát, amivel nyilvánvalóan mindannyiuk anyagi helyzetén lényegesen javíthatott volna. A végzettség jelen történetünk szempontjából azért fontos, mert
Fehérgalléros munka volt, jó megjelenést és mindenekelőtt erős kapcsolatteremtő képességet kívánt. Kádár tehetséges volt ebben, később is egyik fő erősségének számított az intelligens, remekül alkalmazkodó kommunikáció
– mondja a 24.hu-nak Szekér Nóra. Az írógépműszerészek ügyfelei ugyanis sok esetben a polgári elit tagjai közül kerültek ki, a mesterek otthonukban, irodáikban végezték a kisebb javításokat. Hozzáteszi: született tehetsége lehetett, nem a nevelés hatása, hiszen édesanyját ő maga is meglehetősen primitív nőként jellemezte.
Önérzet anyáról fiúra
Az ifjú Csermanek János a történész szavaival vitán felül intelligens figura volt, a hazai munkásmozgalom egyik alapítója, Demény Pál pedig így jellemezte: „visszafogott, introvertált, mérsékelt ivó, némileg ígéretes sakkjátékos, aki képes volt arra, hogy tartós hatást váltson ki a kommunista ifjúsági mozgalom elvtársnőiből”.
Inkább a hőskultusz része, mint valóság, de Kádár jelleméhez mindenképpen hozzáad egy általa később lejegyzett történet. Írógépműszerész-inasként mestere, Izsák Sándor egy nap magához kérette, mert e szakmában megengedhetetlen módon szakadt inget viselt. Csermanek észre sem vette, és főnöke sem leszidta, hanem elhívta magához vasárnapra, hogy adjon neki egyet a sajátjaiból.
Felhorgadt az önérzete, mi az, hogy vasárnap, ha nem tetszik így a mesternek, adjon most valamit, őt azonban ne rendelje sehova. Szekér Nóra zárójelben megjegyzi, Izsák hatalmas, kövér ember volt, Kádár meg filigrán, és visszaemlékezése szerint az is végigfutott a fején, hogyan mutatna egy hatalmas „lebernyegben”. Mindenesetre e jelenettel magyarázta később kegyvesztettségét, majd gyors szakítását a szakmával, egyben a nagy életlehetőség elszalasztását. Az igazságot soha nem fogjuk megtudni, de miután a szakvizsgán éppen csak átcsúszott, valószínűleg máshonnan fújt a szél, és pályaelhagyásában valószínűleg nem csak önérzetessége játszott szerepet.
Büszkeségért egyébként nem kellett a szomszédba mennie. Egy történet szerint amikor Kádár szeretője, a náluk sokkal jobb módban élő Steiner Piroska egy krumplinyomót akart Csermanek Borbálának ajándékozni, az asszony vérig sértődött, mondván mit képzel, nincs ő rászorulva senkire.
Frusztrálta, hogy csalódást okozott
A társadalmi felemelkedés lehetősége tehát elúszott. Csermanek János a következő években szőnyegkereskedésben vállalt kifutófiúi munkát, esernyőgyárban dolgozott, miközben egyre komolyabb szerepet vitt a munkásmozgalomban. Erre vonatkozó adatok ugyan nem maradtak fenn, de el lehet képzelni, hogyan viselte mindezt Borbála – főleg úgy, hogy kifejezetten rossz néven vette fia kapcsolódását a kommunistákhoz.
Gondoljunk bele az anya szemszögéből: nemcsak a társadalmi felemelkedés lehetősége úszott el néhány hónap alatt, hanem szeme fénye, idősebb fia egyre lejjebb csúszott, illegális mozgalmi ügyei miatt alig kapott munkát, rendőri megfigyelés alatt állt.
Nem jutottak egyről a kettőre, a szakma megszerzése után szűk másfél évtizeddel Kádár már 30 éves elmúlt, de még mindig az anyjával élt, ő tartotta el, egy ágyban aludt az öccsével egy ablaktalan, komfort nélküli egyszobás szükséglakásban. Vagy inkább szükségszobában. Hatalmas csalódás lehetett az édesanyjának: ekkor még senki nem tudhatta, hogy hamarosan belügyminiszter lesz, és micsoda karriert fut majd be
– emeli ki Szekér Nóra.
A helyzet, és az akkoriban már betegeskedő édesanyjának okozott csalódás a fiúban is frusztrációt okozott, főleg a nagy gazdasági világválság kellős közepén, amikor még remény sem igazán volt a boldogulásra. Problémáiért alapvetően a politikai rendszert tette felelőssé, és a szakember szerint idővel ez Csermanek János radikalizálódásához is hozzájárult – a munkásmozgalomba is elsősorban a saját élete során megélt társadalmi igazságtalanság és kiszolgáltatott helyzete vitte.
Egy nagy verekedés
A napját is tudjuk, és bár a háttér kissé homályos, összességében a történettudomány elfogadhatónak tartja az „első találkozás” Kádár által előadott történetét. A gazdasági válság nyomorában a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) a szakszervezeteken keresztül tömegtüntetést szervezett az Andrássy úton 1930. szeptember 1-jén. Az államhatalom sztrájktörőkkel készült, az illegálisan működő kommunisták aktuális taktikája pedig épp a szociáldemokratákkal szembeni fellépést írta elő, magyarán provokátorokkal igyekeztek radikalizálni a szakszervezetek és szocdemek által szervezett sztrájkokat.
Saját elmondása szerint Csermanek az aznapi munkakeresés kudarcától csüggedten sétált arrafelé, majd magával ragadta a hangoskodó sokaság. A következő pillanatban pedig már egy tömegverekedés kellős közepén találta magát a sztrájktörőkkel.
A mai napig nem teljesen tisztázott, valóban a véletlen vezette-e a tüntetésre, vagy őt is a kommunista párt küldte oda tudatosan provokálni. Ne feledjük, titokban működő mozgalomról lévén szó a források elég bizonytalanok, nehéz kihámozni az igazságot. A lényeg viszont, hogy magával ragadta az élmény.
Még ugyanebben az évben, ismét állítólag véletlenül futott össze az utcán egy korábbi futballista társával, beszélgetésbe elegyedtek, majd régi haverja elvitte magával az illegálisan működő ifjúmunkások (hivatalosan Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége – KIMSZ) találkozójára. Itt aztán tagságot ajánlottak neki, ő egy év gondolkodási időt kért, de ettől a ponttól számíthatjuk „fizikai” kapcsolatát a munkásmozgalommal.
Halálos veszélyben, de megtalálta a közegét
Kádár szempontjából itt és most felesleges belemenni a két világháború közötti kommunista szervezkedés hiányosan adatolt és rendkívül bonyolult történetébe. Nagyon leegyszerűsítve a Magyarországi Kommunista Párt (MKP) a Horthy-korszak egészében törvényen kívül, a rendőrség szoros érdeklődésétől övezve működött. Tagsága alig néhány száz főt számlált, szervezettségben, tapasztalatban mélyen alulmúlta külföldi, még térségbeli testvérpártjait is.
Hierarchikusan épült fel apró sejtek hálózatából, még az egyes csoportok tagjai is csak álnéven ismerték egymást, az információk közvetítőkön keresztül cseréltek gazdát. Titkos helyeken, „konspirációs lakásokban” tartották legfeljebb 3-4 fős összejöveteleiket. Tevékenységük a mozgalom építésére, szélesítésére, valamint az aktuális internacionálé által megszabott feladatok végrehajtására terjedt ki.
A felszínen pedig dalárdák, természetjáró klubok, sakk- és különböző önképző körök jelentették a fedőszervezeteket, ezek „rendes” tagsága jellemzően nem is tudott róla, hogy kommunista körökbe keveredett. A belső elhárítás mindeközben magas színvonalon végezte a munkáját, megint csak kisarkítva gyakran egy-két lépéssel a konspirátorok előtt járt, de legalábbis szoros volt a megfigyelés, és gyakori a lebukás.
Ebben a helyzetben a belépők végleg a törvénytelen útra léptek. A nyomozószervek listáján regisztrált kommunistaként normális munkát nem kaptak, a letartóztatásokat verések követték, amennyiben pedig bíróság elé kerültek, a börtönt szinte biztosra vehették. A halálos ítélet is benne volt a pakliban.
Csermanek ekkor 19 éves kamasz, felelős beteg édesanyjáért és hét évvel fiatalabb öccséért. Ha csatlakozik a mozgalomhoz, azzal végleg feladja, hogy adott viszonyok között valaha is konszolidált élete lehet
– indokolja Szekér Nóra a laikus fül számára igencsak meghökkentő egy évnyi gondolkodási időt.
Végül 1931-ben csatlakozott, ekkor még csak a KIMSZ-hez. Az illegalitás, a konspiráció egyfajta életformát adott Kádárnak, akkor először megtalálta igazi közegét: egész életében a fattyú bélyegét viselte magán, itt azonban olyan közösségbe került, ahol már csak az illegalitás okán sem vájkált senki a másik életében, nem léteztek bélyegek.
Tárt karokkal fogadták, Aczél György jegyezte meg ezekről az évekről: „Tudni kell, a munkásmozgalomban a munkás az hiánycikk volt”. A korabeli mozgalmat ugyanis zömében értelmiségiek alkották, és bár Csermanek János sem volt a klasszikus értelemben vett munkásember, mégis kétkezi, alkalmi munkákat végzett, megélte a munkásélet kiszolgáltatottságát – fehér hollóként lehetett körbemutogatni.
Az első letartóztatás
A KIMSZ tagjaként – ez még nem a „nagy” kommunista párt, annak csak az ifjúsági szervezete – „Barna János” fedőnéven Kádárt hamar bevonták a szervezeti keretek építésébe, szervezéssel, kapcsolattartással bízták meg. Feltűnt jó kommunikációs képességével és megbízhatóságával, feleslegesen már akkor sem szeretett fecsegni. Karrierje azonban balszerencsésen indult, Matuska Szilveszter szeptemberben felrobbantotta a biatorbágyi viaduktot, mire a rendőrség fokozott erővel szállt rá a kommunistákra. Kádár sejtjét is megfigyelték, majd egy, a Paulay Ede utca 22-es számú házában tartott konspirációs találkozó után az utcán tartóztatták le novemberben.
Semmit nem tudtak rábizonyítani, ő sem nyílt meg a hatóságok előtt, pontosabban valahogy ki tudta magát magyarázni a szorult helyzetből, így ’32 februárjában szabadlábra helyezték. Innentől kezdve viszont már valós nevén, azonosítható módon szerepelt a regisztrált kommunisták listáján, állandó megfigyelés alatt tartották. Ez a gazdasági világválságot követő időszak egyébként más okból nehézségeket okozott a hazai kommunista pártnak, miután a Komintern új direktívája szerint immár a tömegesen utcára került munkásság megszervezésével kellett kiállni, konfrontálódni, tüntetéseket szervezni.
A kicsi, képzetlen magyar pártban a konspirációs tudás és a megfelelő létszám is hiányzott ehhez, mégis csinálni kellett. Így az MKP gyakorlatilag önmaga adta a rendőrség kezére az embereit
– emeli ki a történész.
A letartóztatások nyomán egyre kínzóbb káderhiány azonban felértékelte Csermanek János személyét. Míg, mondjuk, Németországban szűkös ideológiai képzettségével és rövid pártmúltjával valószínűleg nem emelkedett volna ki ilyen gyorsan az egyszerű párttagok közül,, addig itthon egyre magasabbra lépett a hierarchiában, 20 évesen már a budapesti északi csoport szervezőjévé tették, aki a központi bizottsággal tartja a kapcsolatot.
Hatékonyan végezte a dolgát, miközben a legkevésbé sem volt forradalmár alkat, nem sokkal később pedig megtörtént a második letartóztatás, amiért övéi akkor, majd a későbbiekben is árulással vádolták. Erről lesz szó sorozatunk következő részében.
