Tudvalevő, hogy a megfelelő vitaminbevitel elengedhetetlen az egészséges élethez, és a legtöbben nagyjából azzal is tisztában vannak, hogy nagyjából melyik vitaminnak milyen jótékony hatásai vannak. Az viszont már kevésbé ismeretes, hogy ezek a szerves vegyületek miért pont az ábécé betűiről kapták nevüket, valamint hogy miért maradt ki látszólag néhány betű a sorból. A National Geographic utánajárt ezeknek a kérdéseknek.
Az orvosok már évszázadokkal ezelőtt észrevették, hogy egyes ételek fogyasztásával elkerülhetőek bizonyos betegségek, azt azonban nem tudták meghatározni, hogy pontosan melyik összetevő felelős a jótékony hatásért. Kezdetben sokan a fehérjékre gyanakodtak, csak 1912-ben, Kazimierz Funk lengyel biokémikus felfedezése nyomán derült ki, hogy valójában egy nitrogéntartalmú vegyület a hunyó, amelyet a tudós vitaminnak nevezett el a latin élet (vita) és aminó szavakból. Ez idő tájékán egy amerikai biokémikus, Elmer McCollum is hasonló vegyületet talált, amely A-vitaminként híresült el.
Az A betű az angol accessory (tartozék) szót jelölte, mivel McCollum bizonyos zsírok tartozékaként írta le a vegyületet. Időközben a Funk által felfedezett vitamint pedig B-vitaminnak nevezték el, később azonban a tudósok rájöttek, hogy valójában több különböző, egymáshoz nagyon hasonló vízben oldódó vitaminról van szó, ezért számozni kezdték őket B1-, B2-, stb. vitaminként.
Jogosan merül fel azonban a kérdés, hogy miért éppen a K követi az E betűt a jelrendszerben az F helyett. Az igazság az, hogy F-vitamin létezik, pontosabban egykor létezett, később ugyanis a szakértők rájöttek, hogy ez a vegyület nem sorolható a vitaminok kategóriájába, ma telítetlen zsírsavakként ismerjük. A K-vitamin K betűje pedig a dán koagulation szóból ered, amely alvadást jelent, ugyanis ez a vegyület elengedhetetlen a véralvadáshoz. A K-vitamin nevet az azt felfedező Henrik Dam javasolta 1929-ben, ezzel felrúgva a korábbi elnevezési trendeket.