Nagy formátumú, kiemelkedő történelmi személyiségek elvesztése minden nép számára trauma. Ha pedig ez meglátásunk szerint indokolatlanul korán történik, sőt az illető ne adj’ Isten természetes úton távozik idő előtt az élők sorából, egyenesen feldolgozhatatlan. Ilyenkor születnek a különféle összeesküvés-elméletek általában idegenszívű árulókról, külföldiekről, cselszövésekről, amelyek gyilkossággal, ármánnyal gondoskodnak nemzetellenes céljaik sikeréről – magyarok vagyunk, a jelenséget senkinek nem kell bemutatni.
Ez a helyzet legismertebb és legnépszerűbb királyunk, Hunyadi Mátyás esetében is. A történettudomány határozott álláspontja szerint agyvérzés végzett vele tényleg viszonylag fiatalon, 47 éves korában 1490 áprilisában, ám a magyar lélek ezt nem fogadja el: ilyen hatalmas király nem halhat meg csak úgy… A köztudat immár vagy két évszázada a hatalomra törő Beatrix királynét gyanúsítja gyilkossággal, a „mérgezett füge” esete közismert.
Kiderült: korábban is volt agyvérzése
Valóban, egy rendkívül kimerítő nap után az évek óta betegeskedő Mátyás éhe csillapítására fügét kért, de mivel a gyümölcs rothadt volt, a király éktelen haragra gerjedve utasította vissza. Ezután szédülni kezdett, látása elhomályosult, és nem sokkal később meghalt. Udvari történetírója, a személyesen jelen lévő Antonio Bonfini is leírja: gutaütés érte, vagyis mai, modern kifejezéssel stroke-ot kapott. Itt írtunk arról, miért nem lehetett érdeke Beatrixnak Mátyás meggyilkolása (sőt, kifejezetten káros volt számára), most azonban egy mindeddig ismeretlen tényről lesz szó:
Ez az új adat a történettudomány számára is váratlan, és rendkívül értékes darab Mátyás történetének kirakójában, Dr. Kuffart Hajnalka történész, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, a „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tagja bukkant rá Modenában egy átfogó levéltári munka során. Magán a forráson túl a kutatóval arról beszélgettünk, hogy Mátyást ekkor is egy rendkívül feszült, rengeteg idegeskedéssel járó időszak kellős közepén érte a baj, illetve annak is utána jártunk, milyen hosszabb távú veszélyekkel járhat egy ilyen, úgynevezett minor stroke.
Ápolásra szorult, mert gutaütés érte
A kiterjedt középkori magyar-itáliai kapcsolatoknak köszönhetően az olaszországi levéltárak, gyűjtemények bővelkednek magyar vonatkozású dokumentumokban, ám feltárásuk igencsak hiányos. Az itáliai magyar kutatás ugyanis az első világháborúban megszakadt, amikor Olaszország az antant oldalán belépett a háborúba, és egy-két kisebb kivételtől eltekintve csaknem egy évszázadig nem is indult újra. Egészen a 2010-es évekig kellett várni, amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Olasz Tanszéke újjáélesztette a kapcsolatokat az olasz levéltárakkal.
Több magyar kutató is lehetőséget kapott, így jutott el Kuffart Hajnalka Modena és Milánó több intézményébe, ahol évek során követjelentések, számadáskönyvek, oklevelek, útinaplók, elbeszélő források, térképek stb. ezreit tekintette át kutatótársaival. Egyfajta gyűjtőmunkáról volt szó, ahol a szakemberek nem egy-egy adott témában vizsgálódtak, hanem adatbázist készítettek a fellelhető magyar vonatkozású forrásokból: innentől kezdve szabadon és részletesen kutatható bármilyen terület több száz év számtalan forrásának segítségével.
A Mátyás 1486-os szélütéséről szóló irat a ferrarai uralkodócsalád, az Estei hercegek levéltárából került elő, egészen pontosan Bartolomeo Bresciani Budára menesztett ferrarai követ I. Estei Herkules hercegnek címzett, 1486. február 20-án kelt leveléről van szó. Valójában egy négyoldalas követjelentés, amelyben ezt olvassuk:
A király néhány napig ápolásra szorult, mert gutaütés érte. Most őfelsége viszonylag jól van, kezd kijárni a házból, és megy egyik helyről a másikra
– idézi a 24.hu-nak Kuffart Hajnalka.
Hónapokig nem hagyta el Budát
Előző levelét Bresciani február 4-én írta, és ebben még nem említette Mátyás betegségét, vagyis a gutaütés valamikor február első felében történhetett. Az uralkodó ekkoriban Bécsújhely elfoglalásával vesződött (itt írtunk részletesen Bécs meghódításáról és arról, hogyan nyomott fricskát a császár orrára kedvenc vára, Bécsújhely elfoglalásával), miközben apósának, a nápolyi királynak készült katonai segítséget nyújtani, és épp egy rendkívül kiélezett vitában állt a pápával. Tehát ez kétségkívül egy aktív és megterhelő időszak volt a számára.
Itineráriumából tudjuk, hogy ettől kezdve egészen május 5-éig ki sem mozdult Budáról – az a Mátyás, aki, ha tehette, maga állt a hadai élére –, az ausztriai hadszíntérre fiát, Corvin Jánost küldte. Jó darabig még „papírmunkával” sem bajlódott, hiszen ismert, hogy a Nápolyba küldendő zsoldosok felfogadását Beatrix királyné kezdte meg, az uralkodó csak később csatlakozott javaslataival. Összegezve tehát így áll össze a kép:
Miért tartózkodott az Estei herceg követe a magyar királyi udvarban? Miből származott a király és a pápa igencsak elmérgesedett vitája, és miért volt uralkodónk szívügye a nápolyi király? Mielőtt erre kitérnénk, nézzük meg a két gutaütést orvosi szempontból, kérdéseinkkel Dr. Gács Gyulához, a Neurológiai Központ neurológusához fordultunk.
Minor stroke verhette le a lábáról
Az agyi érkatasztrófákra számos köznyelvi kifejezést használunk: gutaütés, szélütés, agyvérzés vagy manapság divatos, angol kifejezéssel stroke. Ezek nem vagy nem helyesen tesznek különbséget az agyban valójában lejátszódó folyamatok között, de legtöbbjükben szerepel az ütés szó arra utalva, hogy a tragédia hirtelen, ütésszerűen éri az embert, mintha letaglóznák.
Ma már tudjuk, hogy a feszültség, a stressz nem közvetlen kiváltó oka, de a szív- és érrendszerre gyakorolt hosszú távú hatásai miatt hozzájárulhat a kialakulásához. Az orvostudomány az 1960-as évek végén derítette ki, hogy a szélütések és – a köznyelvben ennek szinonimájaként használt – agyvérzések nagyjából 20 százalékát okozza vérzés: ilyenkor az agyi verőerek meggyengült fala elpattan, úgy képzeljük el, mint egy „agyi durrdefektet”.
Túlnyomó többségét viszont infarktus, vagyis valamely agyi ér eltömődése váltja ki. A szélütések 70 százalékában a nyaki verőerek falán letapadt, majd elszabadult vérlemezkék okozzák az érelzáródást, de szívritmuszavar is állhat a háttérben, amikor a szívben pangó, alvadt vér képez akadályt az agyi erekben. Ha elfogadjuk a követ szavait, miszerint Mátyást 1486-ban gutaütés érte (a tüneteket nyilván jól ismerték, még ha az okokat nem is), akkor
valószínűleg úgynevezett minor stroke-ról, tudományos nevén transiens ischaemiás attackról (TIA) volt szó, ami gyakran előzi meg a későbbi, nagy és gyakran végzetes szélütéseket
– mondja lapunknak Gács tanár úr.
A TIA magyarul múló vérellátási rohamot jelent: a beteg szélütés tüneteit tapasztalja, de ezek hamar megszűnnek, és a felépülés is viszonylag gyors. Mindezek alapján joggal feltételezhetjük, Mátyás komoly szív- és/vagy érrendszeri problémákkal (is) küzdött, amelyen zaklatott életmódja nyilvánvalóan nem segített. A ma már jelzésértékűnek számító minor stroke után, ha nem is csak idő kérdése volt a komolyabb katasztrófa bekövetkezése, de ma már mindenképpen számítanánk rá, és megpróbálnánk kezelni, megelőzni. A reneszánsz kori orvosok azonban még nem voltak erre képesek.
Nagyon kiakadt a pápára
Térjünk most vissza a múltba, történetünk előzményeihez továbbra is Kuffart Hajnalka kalauzolásával. Első felesége, Podjebrád Katalin halála után Mátyás 1476-ban nősült újra, I. Ferdinánd nápolyi király leányát, Aragóniai Beatrixot vette feleségül. Bár a választásban természetesen diplomáciai megfontolások döntöttek, miként egy korábbi cikkünkben írtuk: források elejtett félmondataiból tudjuk, hogy a király belehabarodott új feleségébe, az érdekházasság szerelmi kapcsolattá érett.
Ezzel együtt pedig a két király erős szövetségre lépett egymással, így amikor Ferdinánd ellen 1485 őszén lázadást szítottak saját nemesei, Mátyás nem maradhatott tétlen, de nem is akart az lenni. A baj ott kezdődött, hogy VIII. Ince pápa beállt a felkelők mögé, amivel nemcsak jelentősen megnövelte esélyeiket, de módfelett felháborította királyunkat, aki decemberben Bécsből Budára utazott, hogy az országgyűlésen megtegye a szükséges lépéseket.
Vitéz János esztergomi érsek összeesküvése, majd utóda, Beckensloer János szökése után Mátyás szemében vörös posztó volt minden árulás és lázadás, különösen az egyház irányából. Ráadásul úgy érezhette, Ince pápa immár két fronton indított támadást ellene
– mondja a történész.
Szintén 1485-ben történt ugyanis, hogy az esztergomi érseki székben ülő Aragóniai János, a királyné bátyja, vagyis Mátyás sógora Rómában meghalt. Ha pedig egy bíborost Rómában ért a halál, ősi szokás szerint a pápa jelölhette ki az utódját – normál esetben főkegyúri jogából adódóan a személy kiválasztása a magyar király kiváltsága volt, az egyház csak jóváhagyhatta (vagy elutasíthatta) a döntést.
Objektíven tekintve a jog itt az egyházfő oldalán állt, Mátyás mégis rendkívüli módon kiakadt, amiért a pápa korlátozni akarta hatalmát. Nem is törődött vele, hanem I. Ferdinánd unokáját, Beatrix unokaöccsét, az akkor hatéves Estei Hippolitot akarta a magyar egyház legfőbb méltóságába ültetni.
Fortyogott a királyban a düh, az indulat
A protokoll szerint ekkor az Estei családnak követet kellett küldenie Budára, aki úgymond felkérte az adományt, azaz kérte Hippolit meghívását. Ő volt Bartolomeo Bresciani. 1486 januárjától március-áprilisig tartózkodott a magyar udvarban, összesen kilenc levele, jelentése maradt fenn ebből az időszakból, ezek egyike a király szélütéséről is beszámoló dokumentum.
Persze VIII. Ince sem hagyta annyiban a dolgot, Ascanio Sforza bíborosnak adta Esztergomot, és egy pápai brévét (rövid apostoli levél ) küldött Budára, amelyben megfenyegette a magyarok királyát: kiátkozással sújtja, amennyiben katonai segítséget nyújt a nápolyi Ferdinándnak. Ennél komolyabb „büntetést” nehéz elképzelni, hiszen a kiátkozott lélek elveszti lehetőségét az üdvösségre, nem juthat a mennyekbe.
Királyunkban a nápolyi kérdés és a leendő esztergomi érsek személye miatt „duplán” fortyogott a düh, az indulat a pápával szemben, de nyilvánosan nem mindig engedhetett szabad folyást az érzelmeinek. A Sforza bíboros követével való első tárgyalásokon ugyanis Mátyás a protokoll szerint méltóságteljesen ülve maradt a trónján, meg sem szólalt, szavait egyik püspöke tolmácsolta. El kellett fojtania az indulatait.
Dührohamok előzték meg mind a kettőt
Összehívták a királyi tanácsot, amin Mátyás immár szabadabban viselkedett, a követ újabb próbálkozásai után pedig kijelentette, hogyha ezer évig álldogálna is ott, akkor is csak elutasító választ kapna. A történész kiemeli, a király tényleg rettentő mód felháborodott, be akarta bizonyítani a pápának és minden bíborosnak, hogy Magyarországon, magyar ügyekben ő az úr, csak az ő szava számít. A tanács végül „Éljen Ferdinánd király! Vesszen az egyház!” felkiáltással oszlott fel február 3-án.
Nyilvánvalóan hatalmas feszültség halmozódott fel benne, ami önmagában ugyan még nem vezet törvényszerűen gutaütéshez, de közvetve növelheti az esélyét. Hasonló történt 1490 áprilisában is, ahol egy végtelennek tűnő, hatórás virágvasárnapi misét ült végig betegen, éhesen, „nyűgösen”, majd egy apróság miatt, a nem teljesen ép füge miatt dühkitörés vett rajta erőt, majd jött az újabb, immár végzetes stroke.
És mi lett a pápával vívott hatalmi harc vége? Mátyás akarata érvényesült mindkét ügyben. A magyar hadsereg elment Nápolyba a lázadókat leverni, végül azonban mégsem kellett őket bevetni, mert Ferdinánd király sikeresen békét kötött a pápával, és elbánt a renitens bárókkal. Ennél is jelentősebb, hogy valóban a gyermek Hippolit lett az esztergomi érsek, ami mind a mai napig a korszak egyik legbotrányosabb ügyének számít. Mátyás pedig mindezt megúszta kiközösítés nélkül.