Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő, a 20. századi magyar líra egyik legnagyobb alakja 42 éve, 1981. május 27-én hunyt el. Már gimnazista korában költőnek készült, ennek ellenére az egyetemen jogot, majd művészettörténetet hallgatok, diplomát azonban nem szerzett – írja a Múlt-kor.
Megjárta a háborút
Pilinszky Budapesten született 1921. november 27-én, mivel egyik nagynénje a szervita rend főnöknője és egy lánynevelő intézet igazgatója volt, apácák és szomorú sorsú fiatalok között cseperedett fel. Innen is eredeztethető mély katolikus hite, valamint a bűn és a büntetés tematikája a költészetében.
Első kötete, a Trapéz és korlát a háború után jelent meg, és elnyerte érte a Baumgarten-díjat. A versírás mellett az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa is volt, haláláig nagyrészt itt jelentek meg tárcái, művészetkritikai írásai, filozófiai mélységű vallásos és bölcseleti elmélkedései.
Hirtelen jött népszerűség
A hatvanas évekre nemzetközileg elismert költő lett, a hetvenes évektől itthoni népszerűsége is nőtt, 1971-ben József Attila-, 1980-ban Kossuth-díjat kapott.
A hirtelen jött siker nem változtatott alapvetően visszahúzódó, szorongásos személyiségén. Önpusztító életet élt, láncdohányos volt, erősen ivott, gyógyszereket szedett, mellé literszámra fogyasztotta a kávét.
Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve, 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja lett.
Világlátásában, verseiben és egyéb írásaiban is tetten érhető az isteni megváltásba, a kegyelembe, a szeretetbe vetett hite, a bűnösök, az elesettek iránt érzett részvéte, ugyanakkor a rideg létbe vetettség szorongató élménye, az ember feloldhatatlan magányának érzése is.
