Tudomány

Az elefántok menthetik meg a Földet?

Murat Ozgur Guvendik / ANADOLU AGENCY / AFP
Murat Ozgur Guvendik / ANADOLU AGENCY / AFP

Régóta tudni lehet, hogy az állatpopuláció rengeteget tesz az esőerdők védelméért, azt azonban nehéz megállapítani, pontosan milyen fontossággal bír az egyes fajok tevékenysége. Egy, az amerikai Saint Louis Egyetem kutatói által készített tanulmány azonban megállapította, az elefántok eltűnése az erdők pusztulását is megával hozhatja – írja az Eurekalert.

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Stephen Blake biológus szerint az elefántok kulcsszerepet játszanak a légköri szenet jobban megkötő erdők létrehozásában, valamint az afrikai erdők biológiai sokféleségének fenntartásában. Olyannyira, hogy ha a kritikusan veszélyeztetett elefántok ténylegesen kihalnának, a Föld második legnagyobb esőerdejének számító Közép- és Nyugat-Afrika esőerdei elveszítenék a légköri szén megkötésére való képességük hat-kilenc százalékát. Ez pedig jelentősen felerősítené a bolygó felmelegedését.

Ennek oka, hogy az elefántok sokkal nagyobb mértékben táplálkoznak alacsony szén-dioxid tartalmú fákkal, amelyek ízletesebbek és táplálóbbak is, mint azok, amelyek magas tartalommal bírnak. Előbbiek gyorsabban nőnek, valamint más növények és fák fölé emelkedve jutnak a napfényhez. Utóbbiak ugyanakkor kevesebb napfénnyel is megvannak, sőt képesek árnyékban is növekedni, igaz lassabban.

Ez a ritkítás a kutatók szerint lényegében az erdészek feladataival egyezik meg, melynek eredményeként több fény, hely és tápanyag lesz a magas szén-dioxid tartalmú fák növekedéséhez.

A ritkítás mellett az is fontos, hogy az elefántok kiváló terjesztői a magas szén-dioxid sűrűségű fák magjainak. Ezek a fák gyakran nagy, tápláló gyümölcsöket teremnek, amelyeket az elefántok megesznek. Ezek a magvak később sértetlenül jutnak át az elefántok bélrendszerén, majd csírázás után az erdő legnagyobb fáivá válnak.

A kutató szerint tehát az elefántok az erdő kertészeinek is nevezhetők, ugyanis ők ültetik be az erdőt a nagy szén-dioxid-sűrűségű fákkal, és szabadulnak meg a gyomoktól. Ezzel óriási munkát végeznek az erdő sokszínűségének fenntartásában. Az elmúlt években az elefántpopulációk az esőerdők számos területéről eltűntek, és sok területen funkcionálisan kihaltak, ami azt jelenti, hogy populáció olyan alacsony, hogy nincs jelentős hatásuk az erdő ökológiájára. Éppen ezért a kutatók az erdei elefántok fokozottabb védelmére szólítanak fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik