Tudomány

Berúgott és elhagyta a lopott géppisztolyt – kudarcot vallott az állambiztonság 1976-ban

Nagymaros, Visegrád
Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ / VÁTI / Fortepan
Visegrád, Dunakanyar Nagymaros felől (illusztráció).
Nagymaros, Visegrád
Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ / VÁTI / Fortepan
Visegrád, Dunakanyar Nagymaros felől (illusztráció).
A fedett nyomozás érdekében még kocsmázni is lehetett a kiskatonákkal.

K.J. tizedes az „Erőd-76” fedőnevű gyakorlaton vett részt aknafigyelő őrparancsnoki beosztásban 1976. május 12-én este a Kismaros és Nagymaros közt fekvő Marosi-szigeten. Este fél 9-kor aknanaszád érkezett a figyelőhelyéhez, a tizedes segített a kikötésben, beszélgetett a legénységgel, és csak 9 órakor tűnt fel neki, hogy az őrhelyén hagyott AMD-65/5 típusú géppisztolya 10 darab betárolt vaklőszerrel együtt eltűnt. A tizedest lefokozták, ám ettől a fegyver még nem lett meg. Mivel az első vizsgálatok nem vezettek eredményre, május végén „Figyelő” fedőnéven bizalmas nyomozást indítottak – írja Facebook-oldalán az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára.

Ellenőrizték a környéken megforduló honvédeket, a gyanús vagy „züllött életmóddal” vádolható civileket, de semmi. Októberben egy sorállományú katonát is beszerveztek „Lövész” fedőnéven, az ő feladata volt baráti kapcsolatokat kialakítani a nyomozásban érintett állománnyal. Ennek érdekében az utasítás szerint többek között kimaradásra kellett mennie egyesekkel, nem is akárhogy: „ennek során meghívhatja [őket] italra is”. Aztán 1977 februárjának végén egy vadászni induló nagymarosi önkéntes rendőr véletlenül belebotlott a fegyverbe mind a 10 vaklőszerrel együtt. A helyszín 4-5 kilométerre volt az eltűnés helyétől és mintegy 600-800 méterre egy italbolttól. Lassanként összeállt a történet, legalábbis megszületett egy valószínűnek látszó feltevés:

a tolvaj nem akart géppisztollyal kocsmába menni, ezért azt az aljnövényzetben hagyta, később pedig már nem találta meg.

A bizalmas nyomozást egészen 1977 májusáig folytatták, meg akarták fogni a tettest, és megismerni az eltűnés körülményeit, ám nem sikerült. A „Figyelő” fedőnevű dossziét lezárták.

További izgalmas témáink a közelmúltból:

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik