Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára 1940-re fordulta a kocka: Jugoszlávia kivételével minden szomszédja területi követeléssel lépett fel vele szemben. A Szovjetunió Besszarábiára – a mai Moldáviára –, Bulgária Dél-Dobrudzsára, Magyarország pedig Erdély lehető legnagyobb részére pályázott, Bukarestet három oldalról fenyegette fegyveres konfliktus – írja a Rubicon.hu.
Német-olasz döntőbíróság
Románia engedett a nyomásnak, a Szovjetunió – a Molotov-Ribbentrop-paktum záradékában foglaltak nyomán – 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát. A szovjet sikereken nyomán a Teleki-kormány is elérte, hogy a két állam delegációi tárgyalóasztalhoz üljenek, de a nyolcnapos konferencia végül „a süketek és némák párbeszédének” bizonyult.
A végső szó így Németországot és Olaszországot illette, Hitler kiegyensúlyozott döntést akart, nehogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással. Ciano gróf olasz külügyminiszter naplójából kitűnik, hogy a kérdés mind neki, mind Ribbentrop német külügyminiszternek a román olaj zavartalan szállítása és a nyugalom miatt volt érdekes.
Budapesten úgy vélték, akár még a háború is kedvezőbb lett volna a nagyhatalmak döntésénél, hiszen ezzel Magyarország még inkább elkötelezi magát Hitler irányában, és a náci befolyás növekedése miatt érzett félelem nem is volt alaptalan.
A román külügyminiszter elájult
A második bécsi döntést 1940. augusztus 30-án délután 3-kor kihirdették ki a Belvedere-palotában. A német–olasz bizottság határozata értelmében Magyarország – keleten a Kárpátok hegyláncáig, délen a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Sepsiszentgyörgy vonalig – Erdély területéből mintegy 43 000 négyzetkilométert kapott vissza.
Ez a döntés tehát főként Magyarország számára volt kedvező, nem véletlen, hogy – a korabeli beszámolók tanúsága szerint – az új határvonalak kihirdetésekor Mihail Manoilescu, Románia külügyminisztere a sokktól el is ájult.
