A „Mikulás” nagyon is valóságos személy volt, Szent Miklós, a kis-ázsiai Myra püspöke a 260-270-es években született. Családja rendkívüli jómódban élt, a szent azonban már gyermekkorában elfordult a világi hiúságoktól, és az aszkéta élethez vonzódott, miután pedig szülei meghaltak, püspöki hivatalt viselő nagybátyja gyámsága alatt egyházi pályára is lépett. Fiatalon bejárta a Szentföldet és Egyiptomot, majd – nem tudjuk pontosan, melyik évben – hazatért Kis-Ázsiába, és Myra (ma: Demre, Törökország) városának püspöke lett – írja a Rubicon.hu.
Megmentette a lányokat a prostitúciótól
A hagyomány szerint hivatalát 52 esztendőn keresztül töltötte be, ez idő alatt pedig messze földre híre ment bőkezűségének, jóságának és igazságérzetének, mely tulajdonságait a későbbi legendák is kiemelték. Feltehetően 343. december 6-án fejezte be életét, szentté avatása után pedig a keresztény egyház ezt a napot választotta ünnepnapjának is.
A nyugati kereszténységben elsősorban a jólelkű és bőkezű püspök képe maradt meg: az egyik leghíresebb ilyen legendában Miklós a saját vagyonából segíti a hozomány nélkül álló, eladósorba került leányokat – ezáltal pedig megmenti őket a prostitúciótól –, egy másik esetben pedig Bizáncba tartó hajósoktól szerez élelmet éhező városának.
Utóbbi történetben az jelenti a csodát, hogy a tengerészek vonakodva ugyan, de adnak gabonájukból – azért félnek, mert annak mennyisége pontosan nyilván van tartva –, a szentnek köszönhetően pedig nem is kerülnek bajba, ugyanis a hiányzó rakományt az út során pótolja egy ismeretlen kéz. Szent Miklósról emellett számos olyan legenda is fennmaradt, melyben ártatlanul elítéltek mellett áll ki, vagy pedig bűncselekményt – gyilkosságot – derít fel, és fordít vissza imái erejével.
Már a középkorban
Nyugat-Európában már a középkorban megjelent a mai Mikulás-ünnep elődje, melynek középpontjában a gyermekek álltak, akiket ezen a napon apróbb ajándékokkal leptek meg szüleik. Magyarországra a XIX. század végén jutott el ez a szokás, és – mint a Mikulás név is mutatja – szláv közvetítéssel vált népszerűvé.
A XX. század „nyugatosodó” világában aztán Szent Miklós ünnepe – változó ünnepnapokkal – az összes kontinensen elterjedt, ezzel együtt pedig sok helyen el is veszítette eredeti üzenetét.
