Tudomány

Most akkor űrhajós lett a milliárdos Richard Branson?

EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP
EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP

A Kármán-vonal, vagyis a világűr hivatalos határa nagyjából 100 kilométeres magasságban húzódik a tengerszint felett. Ez az a magasság, ahol egy légijármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és el kell érnie az első kozmikus sebességet a fennmaradáshoz. A nevét Kármán Tódor fizikusról kapta, aki elsőként számolta ki ezt a határt. A körülbelül 100 kilométeres magasság az, amely elválasztja a bolygónk légkörét a fizikai értelemben vett világűrtől.

Richard Branson és kollégái július 11-én vasárnap a Virgin Galactic űrrepülőjének fedélzetén 80-90 kilométeres magasságig emelkedtek – éppen ezért Branson nagy vetélytársa, Jeff Bezos (aki 9 nappal később indul a világűrbe, és nagyon szúrhatja a szemét, hogy Branson beelőzte) vállalata, a Blue Origin szerint technikailag nem is nevezhető űrutazásnak a projekt, hiszen a Virgin Galactic nem érte el a Kármán-vonalat.

„Ezt a kérdést az űrjog atyja – a szintén magyar – Gál Gyula jogászprofesszor 1964-es Space Law (első, az addigi űrjogi elméleteket kodifikáló, nemzetközi űrjogi tankönyv) művében is körbejárta. Ahogy űrjogász kollégám – Dr. Bartóki-Gönczy Balázs – tanulmányában leírta, csak Gál Gyula 49 elméletet ismertet az elhatárolásra vonatkozóan, melyek száma az elmúlt ötven évben csak nőtt, anélkül, hogy akár a természettudomány, akár a jogalkotás lezárta volna a vitát” – írja Facebook-bejegyzésében Sárhegyi István űrvállalkozó.

„Jelenleg tehát nincs olyan nemzetközi jogi szabály, amely kimondaná, hogy hol ér véget a légtér és hol kezdődik az űr. Erről rengeteg tanulmány született és a jövőben egyre több fog születni, ahogy az űrturizmus fellendül” – írja. „A fentiek fényében röviden a válasz, hogy jogi értelemben nincs egzakt válasz. A NASA – az Amerikai Légügyi Hivatalra (FAA) hivatkozva, amely szervezet már 50 mérföldes (körülbelül 80 km) magasságtól elismeri az űrrepülést – az asztronautáknak járó elismerést átadta Bransonnak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik