Tudomány

Nem sikerült a Virgin Orbit első rakététakilövése

Sikertelen volt Richard Branson brit milliárdos cége, a Virgin Orbit első rakétafellövési kísérlete – írta a BBC hírportálja.

Az MTI szerint a hordozórakétát az üzletember egyik speciálisan átalakított repülőgépének szárnya alól lőtték ki a Csendes-óceán fölött. A rakéta néhány másodperccel később beindította a motorját, de

egy anomália miatt a repülés idő előtt véget ért.

Jelenleg nem tudni pontosan, mi nem működött, ám a cég már a fellövés előtt közölte, hogy csak 50 százalék a siker esélye. A rakétafellövések története azt mutatja, hogy az első utakat gyakran kísérik műszaki problémák.

Egy korábbi kilövés. Kép: Handout / Virgin Orbit / AFP

„A tesztrepüléseket adatrögzítőkkel látják el, így most adatok kincsestára áll rendelkezésünkre. Sok célt elértünk, bár nem az összeset, amit kitűztünk magunk elé. De tanulunk, javítunk, a következő rakéta készen áll az újabb tesztrepülésre” – mondta Dan Hart, a cég vezérigazgatója.

Az újabb indítás időpontja a mostani adatok elemzésének eredményétől függ.

A Virgin Origin a kis műholdak fellövésének növekvő piacára akar bekerülni. Branson űrtevékenységének legnagyobb érdeklődést kiváltó része az a fejlesztés alatt álló turistajárat, mellyel fizetős utasokat akar a földi légkör fölé repíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik