Biztos sokan emlékeznek Stanley Milgram elektrosokk-kísérletére, amiről azóta számos kritika jelent meg, de több aspektusa úgy is használható a tudomány számára, ha a kritikák egy része megállja a helyét. A Milgram-kísérlet célja a hatalommal szembeni engedelmesség megfigyelése volt: a résztvevőktől olyasmit kértek, ami ellenkezik a lelkiismeretükkel. Mégpedig azt, hogy egyre növekvő erősségű árammal rázzanak meg egy másik alanyt, amennyiben az rosszul válaszolt – csakhogy a büntetett alanyok és a kutatást vezető személy be volt vonva a kísérletbe, így valójában csak az dolgozott vakon, aki az áramot kezelte.
A megfigyelésből érdekes következtetéseket lehet levonni az emberi engedelmességre vonatkozóan: a kísérlet során végig fennállt az egyén szabadsága, visszautasíthatta volna az áramütést, de a legtöbb résztvevő az utolsó fokozatig végigvitte a kísérletet. Az is megfigyelhető volt, hogy a hatalom, vagyis a kísérletet irányító személy eltávolodása nagyobb hatással volt a résztvevőkre, mint az áramütésre ítélt áldozat közelsége, ebből pedig arra lehet asszociálni, hogy a hatalomhoz és az áldozathoz való közeli viszonyból az előbbi a meghatározóbb.
„A kísérletből lehet arra következtetni, hogy az egyén hogyan határozza meg a helyét a társadalomban” – mondta Dr. Vincze Orsolya, a PTE BTK Pszichológiai Intézetének kutatója. „Fontos összekapcsolni azzal, hogy mennyire hiszünk a tanárnak, az orvosnak, egy szakembernek, mennyire fogadjuk el a szakmaiságát ahhoz, hogy kialakítsuk a saját véleményünket, és cselekedjünk is.”
Ez a téma a koronavírus-járvány idején gyakran előjön: rengeteg ember fordul szembe döntéshozókkal, szakemberekkel, kutatókkal, tudósokkal, ráadásul a szükséges szakértelem teljes hiányában, csak azért, mert nem fogadja el a szakmaiságukat. Ez azonban nem csak egyéni felelősség: a társadalom,
„Az engedelmesség-ellenállás kérdése nagyban függ attól, hogy az ember hogyan pozicionálja magát a társadalomban vagy egy csoportban” – mondta Dr. Bigazzi Sára, aki szintén a PTE BTK Pszichológiai Intézetének kutatója. „Ezen múlik az, hogy valakitől mit és milyen mértékben fogadunk el.”
Az emberek fejében egy általános emberkép él arról, milyenek is vagyunk mi, mint egy társadalom, pedig ennek folyamatosan változnia kéne bennünk – hívták fel a figyelmet a kutatók. Teljesen más például, ha valaki az orális kultúrában élt, vagy most az internetes érában, aminek még mindig a vadnyugati korszakát éljük, ha hosszú távon tekintünk rá. „Teljesen más kognitív kompetenciákra volt szükségük, máshogy használták az emlékezetüket az orális kultúrában élő emberek” – mondta Bigazzi Sára.
Platón mondta azt, hogy nem szabadna elkezdenünk írni, mert el fogjuk veszíteni az emlékezőképességünket.
„Az internetes érában az az ember, ami a vizsgálódásunk tárgya, nagy változás alatt áll, teljesen másképpen dolgozza fel az információkat. Kérdés, hogy kell-e egyáltalán emlékeznie, mert tudja, hogy azonnal innen-onnan előveheti az információkat, a Wikipédián minden fenn van.”
Ez az egész jelenség aztán átformálja azt is, ahogy véleményt formálunk, és jelentést képzünk egy-egy történéshez, jelenséghez. A jelentésképzési folyamat, ami akár lehet a Facebook-kommentelésen keresztül egy értelmező és véleményformáló cselekvés is, nemcsak egyéni kérdés, hanem társas konszenzus is.
A szakértők szerint nagyon sok múlik azon, hogy a közösség, ami létrehozta a jelenség jelentését, mennyire találja azt fontosnak. A legjobb példa erre Trianon emléke – ugyan az esemény és az eredeti jelentés is fennmarad, de ma már nem biztos, hogy ezt társítanánk hozzá. „A jelentésképzésben nagy jelentősége van annak, hogy a jelenben mi hogyan határozzuk meg éppen önmagunkat” – mondta Vincze Orsolya.
„Érdekes módon éppen az emlékezet plaszticitása az, ami arra mutat rá, hogy konstruktív vagy szelektív az emberi emlékezet. Hajlunk arra, hogy olyan dolgokra emlékezzünk a múltunkból, amelyek a jelen önelképzelésünket megtámogatják. Ez nemcsak egyéni szinten, hanem csoportszinten is működik. Kutatások arra mutatnak rá, hogy az ember a jelen önmeghatározásához igazítja valamelyest a múltját. Persze nem határtalan az önigazítás, történelmet nem fogunk hamisítani, itt értelmezési kérdésekről van szó.”
Ehhez kapcsolódik a jelen valóságértelmezése is: sokat számít, honnan veszi valaki az értesüléseit, ezen múlik, mit tart álhírnek, a saját identitásához kapcsolja, mit hisz el, és mit nem. A társak hatása itt is érvényesül, hiszen az emberben a saját magáról élő kép nagyrészt azon is múlik, hogy a környezete milyen visszajelzéseket ad neki. Kérdés, hogy az egyén egy lakatlan szigeten hogy viselkedne, amikor nincs folyamatosan rászorulva a környezete visszacsatolásaira. A csoport motivációja alapvetően a bizonytalanság elkerülése – ebben segítenek az egyénnek a folyamatos visszajelzések is arról, ahogyan ő látja magát. A végső kép végül így alakul ki annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyunk tudatában annak, mások hogyan hatnak ránk.
Vincze Orsolya szerint emberi felelősségünk ennek ellenére az, hogy ne vesszünk el a közösségi médiában, keressük az alternatív magyarázatokat, és tudatosan válogassuk meg, kitől milyen információkat fogadunk el. Tudatosan kellene keresni a saját csoportunkéval ellentétes álláspontokat, de ezt az nehezíti, hogy egyszerre nem csak egy, hanem több csoport tagjai vagyunk: a családé, a nemzeté, a munkatársainké, a barátainké és még sorolhatnánk. Ezek a csoportok sokszor átfedésben vannak egymással, sokszor viszont teljesen ellentétesek. Ahhoz azonban, hogy valaki ne legyen bezárt gondolkodású, szükség van ellenvélemények megvizsgálására, méghozzá úgy, hogy azokat ne vesse el azonnal, és ne saját magát próbálja igazolni velük.
Az olyan feszült helyzetek, mint amilyen a világjárvány, egyeseket arra ébreszt rá, hogy mérlegeljen, kritikusan gondolkodjon, válogassa meg, hogy kitől mit fogad el. Ezzel szemben mások – akik ilyenkor a rengeteg információ hatására az egyszerű világképet, egyszerű válaszokat fogadják el, méghozzá kérdések nélkül – a könnyen megérthető, konkrét valóságot keresik.
Kérdés, hogy valaki tud-e alkalmazkodni a helyzethez, és több forrásból tájékozódni, ahelyett, hogy a leegyszerűsített megoldások után kutat. A szakértők azt azonban külön is kiemelték: az álhírek terepén folyó harcban mindenkinek nagyon fontos részt vennie, hogy ne vesszünk el a rengeteg hazugság és féligazság között.
