Donald Trump leköszönő amerikai elnök úgy gondolja, hogy ő az, aki megalkotta az „álhír” kifejezést – mintha ne lett volna probléma már az internet előtti időkben a hamis információk felemelkedése és indokolatlan terjedése. Az álhírek, összeesküvés-elméletek, népszerűvé váló tévképzetek valójában már évszázadok óta jelen vannak, a különbség csak az, hogy most olyan platformra kerülnek fel, ahol bárkit elérhetnek, és könnyedén továbboszthatók.
Játszótéren veszekedő óvodásokká válunk
„Az összeesküvés-elméletek nem újak, ami viszont új, hogy bárki lehet véleményvezér, és elérhet nagyobb közönséget” – mondta a Web Summiton tartott kerekasztal-beszélgetésben Matthew Kaminski, a Politico főszerkesztője. A nyilvános tér nagyon zajossá vált, ezzel együtt az álhír kifejezés is fokozatosan kezdi elveszíteni a jelentését.
Az Egyesült Államokban a média olyanná válik, mint egy játszótér, ahol gyerekek veszekednek egymással.
A problémához az is hozzátartozik, hogy az információs környezet nagyon töredezett, az emberek információs buborékban élnek, amit a közösségi média algoritmusai irányítanak. A koronavírus-járvány idején ez különösen kicsúcsosodott: van, akihez szinte csak álhírek jutnak el – és azt hiszik, ezek a valódi történések, fogalmuk sincs, valójában mi történik a világban, mert a Facebook a hiteles információkat nem teszi eléjük.
„Zavaros és veszélyes időket élünk, a rossz információ most élet és halál kérdése lehet” – mondta Adrienne LaFrance, a The Atlantic szerkesztője. „A járvány különböző fázisaiban különböző álhírek terjednek, most éppen a vakcinafejlesztésről, az ezzel kapcsolatos véleményekkel van tele a közösségi média. Az emberek nem bíznak a tudományban, a megbízható tudósokban és információkban.”
A koronavírus-járványon keresztül tökéletesen bemutatható, hogyan működik a rendszer, ami a szakértők szerint elsősorban strukturális probléma, és nem lehet megoldani egészen addig, amíg úgy használjuk az internetet, ahogyan.
Végezheted a legjobb újságírói munkát a világon, mindig lesz egy Facebook-csoport, aminek jobban hisznek az emberek
– jegyezte meg LaFrance.
Az infodémia korszakát éljük
Hogy az internet és a közösségi média mennyire átalakítja az információfogyasztási szokásainkat, azt jól mutatja, hogy az Egészségügyi Világszervezet az infodémia korának nevezte a mostanit. A WHO főigazgatója egy februári konferencián hívta fel a figyelmet arra, hogy a pandémia mellett az infodémiával is szemben állunk: az egy adott témáról szóló szinte végtelen információáradat ellehetetleníti a tájékozódást, így
Ez nem meglepő: mindenki meg akarja tudni, mivel állunk szemben, viszont nem mindenki tudja a zajból kiválogatni a valós információkat. Ebben nagy szerepe lenne a sajtónak, ami sokáig kapuőr funkciót látott el: az volt a hiteles információ, ami az újságokban megjelent. A közösségi média előretörésével ez a funkció azonban semmivé foszlott, és az álhír úgy tudja megkerülni a hiteles forrásokat, hogy sokkal több embert ér el, mint a valós, ellenőrzött információk. A mainstream médiába vetett hit kezd összeomlani, az emberek sem a kormányoknak, sem a tudománynak nem hisznek többé.
Az álhírek káros hatásának brutális erejét a 2016-os amerikai elnökválasztás mutatta meg először nagyon élesen: a közösségi médiának, elsősorban a Facebooknak hatalmas szerepe volt a választók befolyásolásában. A felismerés óta a közösségi média harcol az álhírek és álprofilok térnyerése ellen, és különböző kutatások indultak, hogy kiderüljön: ki osztja meg ezeket, milyen célból, mit kell tudni magukról az álhírekről, és hogyan lehet ellenük védekezni?
A politikai szélsőségek viszik a hátukon az álhíreket
A Coloradói Egyetem kutatása szerint az emberek túlnyomó többsége nem oszt meg álhíreket. A 2016-os dezinformációs kampányok során a Facebook volt a központi felülete az ilyen hírek terjedésének, itt kiderült, hogy a nagyon konzervatív politikai nézeteket vallók gyakrabban osztják meg az ellenőrizetlen, hamis információkat, de a nagyon extrémen liberális beállítottságúak is hasonlóan felelősek a jelenségért. A kutatásból kiderült, nem függ a pártállástól, mennyi álhírt oszt meg valaki, fontosabb, hogy mennyire extrém mértékben húz az adott oldal felé. A szélsőséges nézeteket vallók hajlamosabbak az álhírek továbbadására.
Korábbi kutatások azt is kimutatták, hogy a 65 éven felüliek és a 29 éven aluliak osztanak meg sok álhírt a Facebookon. Az is érdekes, hogy általában azok dőlnek be ilyesminek, akikben nagyobb a szociális bizalom, azaz jobban hisznek a saját társaiknak, mint egy autoriter figurának.
A Coloradói Egyetem kutatói azt is kiderítették, hogy az érzelmektől fűtött szavakat, kifejezéseket (hülye, idióta, pszichopata, esetleg terrorista) szerepeltető posztokat nagyobb eséllyel osztják meg az emberek, a félelemre és a dühre alapozott álhírek jobban szerepelnek a közösségi médiában.
A BBC érdekes összeállítást készített arról, hogy milyen típusú emberek osztják meg a legtöbb összeesküvés-elméletet és álhírt:
- A vicces: poénként indítja útjára az álhírt, ami aztán kontrollálhatatlanná és ellenőrizhetetlenné válik, és a közösségi médiában szépen lassan komoly témaként jelenik meg.
- A csaló: anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy az álhírt továbbítsa, vagy generálja.
- A politikus: Donald Trump pályafutását végignézve nem nehéz értelmezni, hogyan tudnak politikusok is buta álhíreket megosztani.
- Az összeesküvéselmélet-hívő: szentül hiszi, hogy csak ő lát át a világméretű összeesküvésen, nagyon lelkesen osztja a tartalmakat.
- A belsős: általában vagy hírnevet szeretne magának, vagy bennfentesnek akar látszani, és ellenőrizetlen, hamis információkat közöl.
- A rokon: szinte mindenkinek van olyan rokona, aki jóhiszeműségből mindent megoszt, ami szembe jön vele a közösségi médiában.
- A celeb: vagy teljes haszonszerzés céljából, vagy egyszerű butaságból, de gyakran nagy követőbázissal rendelkező, a témában laikus celebek is osztják az álhíreket.
A szakértők megegyeznek abban, hogy az álhírek elleni küzdelemben nem elég a közösségi média munkájára támaszkodni: az is kell, hogy
Az újságíróknak korábban nem kellett foglalkozniuk az álhírekkel, hiszen nem értek el nagyobb nyilvánosságot, elhaltak, mielőtt komolyabb bajt okozhattak volna – ma viszont már más a helyzet. Megkérdőjelezni bármilyen információ igazságtartalmát alapvetően nem rossz, sőt szükséges – de nagy különbség van a természetes szkepticizmus és az összeesküvés-elméletek alternatív világképe között. Egészen addig azonban, amíg hitelesnek tűnő személyek is beállnak az álhírek mögé, a közösségi médiának nagyon kevés esélye van meggátolni a terjedést – itt kezdődik az egyéni felhasználó felelőssége.
