Tudomány

Brutális merénylet áldozata lett a magyar herceg

Korábban a témában:

Az Árpád-házi királyok évszázadai összességében stabil körülményeket biztosítottak a Magyar Királyságban, aktív és kezdeményező külpolitikával, regionális hatalmi státusszal. A felszín alatt azonban belháborúk, összeesküvések, intrikák borzolták a kedélyeket, a lakosság is számtalan tragédiát élt meg – a forrásokat olvasva gyakran nehéz meghatározni, a történetekben hol ér véget a valóság és mikor veszi át a fonalat az író fantáziája.

Miszlikbe aprították

Ilyen volt például, amikor a tatárjárás éveiben az éhínség miatti kannibalizmusról számolt be a kortárs, mígnem előkerültek a bizonyítékok: olyan emberi csontok, amelyek sérüléseiből egyértelműen látszott, éles tárggyal fejtették le róla a húst.

Alábbi leírás alapján eleinte hasonlóan szkeptikusan állhatunk IV. Béla unokájának 1272-es meggyilkolása előtt is – magát a merényletet mindig is tényként kezelte a történettudomány, ám a részletek inkább egy hollywoodi gyilokhorrort idéznek:

…a királyi udvar kegyében álló Németujvári Henrik az ifjú macsói herczeget Bélát a király ellen forralt árulás vádjával illette, s az erre következett heves szóvita közben kardot rántva úgy összevagdalta, hogy teste darabjait testvére Margit s unokahúga Erzsébet apáczák alig birták összeszedni…

Szinte a véletlennek köszönhetjük, hogy Béla csontjai fennmaradtak, természettudományos vizsgálatuk pedig nemcsak megerősítették fentieket, de kiderült az is, a herceget többen támadták meg orvul, és a szó szoros értelmében miszlikbe aprították. Maradványait a múlt század elején találták meg, majd 80 évig elveszettnek hitték, míg a közelmúltban a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) szakemberei megtalálták és tüzetes vizsgálatnak vetették alá.

A véres eseményekről a kutatást végző egyik antropológust, Bernert Zsoltot, a múzeum főigazgatóját kérdeztük annak kapcsán, hogy mostanra elkészült „Macsói” Béla Árpád-házi herceg teljes arcrekonstrukciója is, amit pénteken, a Kutatók Éjszakáján mutatnak be az intézetben.

„Béla macsói herceg összekaszabolt csontváza”, ahogy előkerült. Fotó: Bernert Zsolt/Magyar Természettudományi Múzeum

IV. Bélát támogatta, hazaárulással vádolták

A gyilkosság motivációjára a történelmi környezet ad választ. A mongol invázió elől III. Rasztiszláv kijevi nagyfejedelem a régi dinasztikus kapcsolatokat kihasználva IV. Béla magyar király udvarában keresett menedéket. Hogy a szálakat még szorosabbra fűzzék, feleségül vette az uralkodó Anna nevű lányát, e frigyből született – most már tudjuk, hogy oda-vissza egy év eltéréssel 1250-ben – Béla herceg.

A hatalomból részt kívánó, érdekeik mentén pártokra szakadó főurak egyre inkább elmérgesedő, végül fegyveres összecsapásba torkollt hatalmi harcot robbantottak ki az 1260-as évekre a király és fia, a későbbi V. István között. Rasztiszláv, majd halála után Anna a déli határvédelem szempontjából rendkívül fontos macsói hercegi címet viselték, és IV. Bélát támogatták, fiuk pedig hadvezérként állt nagyapja mellett.

A belharcokból végül István került ki győztesen, apja híveinek kegyelmet adott, és miután az idős király lehunyta a szemét, 1270-ben átvette a koronát. Édesanyja halála után Béla herceg kapta a délvidékért felelős macsói hercegi címet, és ez így volt V. István király korai, 1272-es halálakor is. Kiskorú fiai nevében ekkor István felesége, (Kun) Erzsébet kormányozta az országot, és amint ez ilyen helyzetben nem meglepő, vagy féltucatnyi trónkövetelő lépett elő.

Nem tudjuk, hogy Béla valóban magának akarta a hatalmat, vagy csak koholt vád volt ellene, mindenesetre a szintén trónaspiránsnak számító főúr, Németújvári Henrik 1272-ben a Margit-szigeten szóváltást provokált a herceggel, feltehetően hazaárulással vádolta

– mondja a 24.hu-nak Bernert Zsolt.

Miszlikbe aprították

Nem ismerjük, pontosan mi hangzott el, de a herceg maradványainak természettudományos elemzése alapján szinte minden mozdulat rekonstruálható.

Béla tehát szemtől szemben áll Henrikkel, vitatkoznak, kiabálnak, valószínűleg kardot is rántanak egymásra. Ekkor valaki egy tőrrel hátba szúrja a herceget: a keskeny, 25 mm-es pengével végzett döfés a 11. és a 12. csigolya közt érte, lábai lebénultak. Egyedül ebbe is belehalt volna pár órán belül.

Védekezni, talán támadni próbál, ekkor egy éles penge keresztülvágja a jobb kart mozgató úgynevezett deltaizmot, a herceg a földre rogyik, a bal oldalán fekve karjait az arca elé hajlítva próbálja védeni a fejét. Záporoznak rá a csapások, törzsét, lábait érik a vágások, alkarjának csontjait, könyökét mondhatni darabokra hasítják a támadók. A szakember szavaival úgy forgatják a kardot, mintha cséphadaróval ütlegelték volna.

Közben a fejét is három, egyenként is halálos óriási csapás éri, amelyek csontdarabokat hasítanak ki, a legnagyobbat a homlokából.

Béla herceg koponyája Bartucz Lajos korabeli fotóin. Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum

Biztosra mentek, többen voltak

Végül brutális módon levágták az orrát, a füleit, és kiszúrták a szemeit: úgy jártak el vele, ahogy árulókkal volt szokás. Nem állíthatjuk biztosan, de a csontokon található nyomok alapján elképzelhető, hogy Béla egyes tagjai leváltak a testéről, és testvérének, Margitnak, valamint apácatársainak tényleg a Margit-szigeti kolostor füvéről kellett azokat összeszedniük.

A gyilkosságról talán még annyit, hogy hányan lehettek az összeesküvők, merthogy előre el volt tervezve, az biztos. A fellelhető írott források azt mondják, Henrik négy emberével együtt támadt Bélára, ami akár helytálló is lehet. A sérüléseket elemezve biztos, hogy egyszerre több irányból, többen támadtak rá, minimum ketten vagy hárman.

Béla herceg maradványai jelenleg DNS-vizsgálatra várnak, ezek eredményeként rengeteg új információ érkezhet nemcsak személyéről, de általában az Árpádok dinasztiájáról, talán eredetéről is.

Méltatlanul bánt vele az utókor, de kiköszörüljük a csorbát

A Margit-szigeten temették el, a sekrestye feltárásakor találták meg a padló alatt másfél méter mélyen 1915-ben. Maradványait Bartucz Lajos antropológus vizsgálta, de tudományos publikációt nem készített. A csontokon látható sérüléseket viszont nagyon pontosan dokumentálta, és szerencsére a koponyáról fotókat és gipszmásolatot is készített.

Azért szerencsére, mert bár a professzor éveken keresztül mindent megtett a herceg testének méltó körülmények között való elhelyezéséért, azok raktárakban porosodtak úgy, hogy az 1930-as évek végétől kezdve sorsuk követhetetlenné vált. Az MTM antropológusai egy évvel ezelőtt tudatosan kezdték el keresni és némi szerencsével rá is bukkantak a több mint 40 ezer emberi maradványt tartalmazó gyűjteményben.

Ekkorra azonban a poros papírdobozokban fekvő test eléggé hiányos volt, a koponya és az állkapocs sem került elő. A Bartucz professzor készítette másolat viszont igen. Néhány hónapja viszont az ELTE Embertani tanszékén megtalálták a koponyát és az állkapcsot is, amelyről a másolat készült. Ezek alapján így el lehetett készíteni Béla herceg szobrászi arcrekonstrukcióját, amit a Kutatók éjszakáján fognak először bemutatni.

Az eredeti koponyáról készült gipszmásolat. Fotó: György Zoltán/Magyar Természettudományi Múzeum

Európid arcú, kis keleti vonással

171 centi magas volt, a vázcsontok alapján mai szóhasználattal sportos testalkatúnak mondanánk, 22 esztendős kora körül hunyt el – ezzel a születési dátuma körüli cikkünk elején említett bizonytalanság is a múlté, hiszen biztosan 1272-ben halt meg. A Margit-sziget Buda töröktől való visszavívása idején fontos logisztikai központ volt, ispotály működött itt és sok halott katonát temettek ide. Igaz, őket tömegsírokba és nem a sekrestyébe. Annak érdekében, hogy biztosan kizárhassák, hogy nem egy török hódoltság kori katona sírjáról van szó, a debreceni ATOMKI laborjában radiokarbon vizsgálatot végeztettek. Ennek eredmény megerősítette, hogy a maradvány Árpád-kori.

Bartucz Lajos is leírta, hogy Béla herceg koponyája egyértelműen a dinaroid típusba tartozik, ami ugye a kívülállóban nem gyújtja meg a tudás lángját. Az antropológusnak viszont nem kell több, íme röviden: az europid formakörbe tartozó egyik embertípus, a Balkánon gyakori, ahol az őskorig vezethető vissza, a középkortól Magyarországon is egyre elterjedtebbé vált – az elnevezés a Dinári-hegységre utal.

Legfőbb jellemzője a rövid agykoponya, a tarkó csapott, szinte függőleges. Nagy orr és sötét tónusok jellemzik: barna szem, sötétbarna haj, erős, fekete testszőrzet. Ám a mostani kutatás kiderítette, Béla nem teljesen ilyen volt

– fogalmaz a főigazgató.

Az arca picit keleties, amint az Béla herceg ükapja, III. Béla arcán is látszik – ő eddig az egyetlen magyar király, akinek vonásait tudományos hitelességgel alkották újra. Nem meglepő, az Árpád-házi hercegek és hercegnők gyakran külföldről házasodtak, ezt kívánt a nagypolitika, az uralkodóházak leányai mindig is diplomáciai eszköznek számítottak egészen a legújabb korig.

Politikai kapcsolatainkat gyakran keleti irányban is kellett biztosítani, kun, besenyő, keleti hercegnők érkeztek Székesfehérvárra, majd Budára. Az Árpád-ház rokonsága a szélrózsa minden irányába kiterjedt, egyáltalán nem csodálkozhatunk rajta, hogy a királyi dinasztia arcvonásai némileg eltértek az akkori magyarok átlagától is.

Kiemelt kép: fotó: Bartucz Lajos, Magyar Természettudományi Múzeum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.