Tudomány

Felvételek érkeztek a történelmi űrmisszióról

A Japán Űrügynökség bemutatta azokat a friss felvételeket, melyek a történelmi Hayabusa-2 misszió során születtek. A képeket az a szerkezet készítette, amely október elején landolt a Ryugu aszteroidán.

A MASCOT október 3-án szállt le a kisbolygóra. A szerkezet a tervnek megfelelően 17 órán át üzemelt, ezen idő alatt csupán három manővert hajtott végre – írja az IFLScience. A nagyjából 30 centiméter széles és 10 kilogrammos eszköz nem feltölthető akkumulátorral készült.

Bár küldetése nem volt hosszú, így is rengeteg értékes adatot gyűjtött a Ryugun. A szerkezet képes volt elemezni az aszteroida mágneses terét és összetételét, a megszerzett információkat pedig továbbította az anyaszondának, a Hayabusa-2-nek. Sőt, a MASCOT képeket is készített, melyeket most nyilvánosságra hozott a Japán Űrügynökség (JAXA).

A leszállóegység többek közt landolási pontját is megörökítette.

Telitalálat! A leszállásom meglehetősen egyenes volt, nem igaz? Elértem a tervezett leszállási helyemet, »Alice Csodaországát«. Nem is rossz egy újonctól!

– áll a MASCOT Twitter-bejegyzésében.

A szerkezet emellett az aszteroida déli pólusáról és különböző szikláiról is küldött képeket.

A MASCOT nagyjából egy héttel a Minerva II-1 küldetés két roverének leszállása után landolt a Ryugun. A két szerkezet volt az első ember alkotta eszköz, amely egy kisbolygó felszínén landolt. A Rover 1A és 1B jelű szerkezetek jóval hosszabb missziót teljesítenek majd, mint a MASCOT.

Íme az első videó egy aszteroida felszínéről
Káprázatos felvételt tett közzé a Japán Űrügynökség.

A Hayabusa-2-höz tartozik még egy leszállóegység, amely valamikor 2019-ben fog leválni. Sőt, jövőre maga az űrszonda is fog mintákat gyűjteni az aszteroidáról, mielőtt 2020-ban visszatérne a Földre.

Kiemelt fotó: Twitter/MASCOT Lander 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik