Tech

Íme az első videó egy aszteroida felszínéről

A Hajabusza-2 űrszonda kutatórobotjai a már korábban közzétett fotók mellett ezúttal egy tizenöt filmkockából álló videofelvételt is küldtek a Ryugu aszteroida felszínéről.

A japán űrügynökség (JAXA) Hajabusza-2 űrszondája a rovereket szeptember 21-én bocsátotta le az aszteroida felszínére. Az űreszköz 3,5 éven át tartó utazás után júniusban jutott el a Földtől mintegy 280 millió kilométerre fekvő Ryuguig.

A misszió hivatalos Twitter-oldalán közzétett képeken jól látszik a Naprendszer szokatlan égitestének göröngyös, sziklákkal borított, néhol azonban viszonylag egyenletes felszíne – írja az MTI. A JAXA ráadásul egy, a Ryugu felszínén készített képekből összeállított videót is bemutatott.

A Hajabusza-2 múlt pénteken nagyjából 60 méterre közelítette meg a Ryugu talaját, hogy kiengedje a robotokat. A két műszer feladata, hogy felvételeket készítsenek az aszteroidáról, illetve megmérjék a helyi hőmérsékletet, mielőtt nagyobb kutatóműszereket bocsátanának az aszteroidára.

Az egykilós robotok a Ryugu gyenge gravitációját kihasználva apró ugrások segítségével közlekednek. Akár 15 méter magasra is képesek így emelkedni, és 15 percig tudnak a levegőben maradni.

Októberben a Hayabusza-2 egy apró krátert fog vájni az aszteroida felszínén, hogy mintákat gyűjthessen az évezredek óta érintetlen anyagokból. A kutatók szerint a Ryugu a Naprendszer hajnalán formálódhatott, így feltételezéseik szerint olyan szerves anyagokat tartalmaz, melyek a földi élet kialakulásában is szerepet játszottak.

A misszió 2014 decemberében indult, és a tervek szerint 2019 decemberében zárul majd, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut. Az űreszköz várhatóan 2020-ban fog landolni a Földön az összegyűjtött mintákkal.

Kiemelt fotó: Twitter/HAYABUSA2@JAXA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik