Tudomány

Elképesztő méretű holdat találtak

Ez az első hold, amit a Naprendszeren kívül sikerült megfigyelni, mérete a Neptunuszhoz vagy az Uránuszhoz mérhető.

A Columbia Egyetem csillagászai a Science Advances folyóiratban mutatták be tanulmányukat az első exohold jelöltről, a Földtől nyolcezer fényévnyi távolságban lévő Kepler 1625b óriás gázbolygó körül keringő holdról.Maga a bolygó a Naphoz hasonló méretű, de az idősebb Kepler-1625 csillag körül kering. Mivel mind a Kepler-1625b, mind holdja gázóriások, nincsenek meg a feltételek élet létezéséhez.

Ez az első eset, hogy Naprendszerünkön kívüli holdat észleltünk. Ha a Hubble megfigyelései megerősítik észlelésünket, akkor a felfedezés létfontosságú kulcsokat biztosít bolygórendszerek fejlődésének megértéshez, és a szakembereket a holdak formálódásának elméleti újragondolására késztetheti

– idézi az MTI David Kippinget, a Columbia Egyetem adjunktusát, aki Alex Teacheyvel együtt bukkant az égitestre.

Nagy és különös

A becslések szerint az exohold az általa kísért bolygó tömegének csupán 1,5 százaléka, nagyjából akkora, mint a Naprendszer legkisebb gázbolygója, a Neptunusz: átmérője 49 ezer kilométer lehet. Nagyjából hárommillió kilométerre kering bolygója körül.

Az óriás gázbolygó többszöröse a legnagyobb bolygóként számon tartott Jupiter tömegének, ez az arány hasonló a Föld és a Hold tömegarányához.

A Naprendszer mértékei szerint ez a hold nagy és különös

– mondta Kipping.

Átírhatja eddigi tudásunkat

Kipping és Teachey a naprendszeren kívüli holdat csillagászok által használt tranzit módszerrel fedezte fel, amelyek már mintegy négyezer bolygóra bukkantak a naprendszer kívül. A Kepler-1625 csillag fényességét mérve vették észre az átmeneti elhalványodást, amely akkor következik be, amikor a csillag körül keringő bolygó, majd az exohold elhaladt a csillag előtt.

Mérete miatt a tudósok bizonytalanok abban, hogyan keletkezhetett ez a hold:

Ha megerősítjük létezését, az teljesen átrendezi annak megértését, miként keletkezhetnek a holdak és hogy miből állhatnak

– közölte Thomas Zurbuchen, a NASA misszióvezetője.

A kutatók úgy vélik, hogy már a jövő év elején meglesznek a pontosabb bizonyítékaik az exohold létezésére.

Kiemelt képünk fantáziarajz, illusztráció. Forrás: MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRARY

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik