Tudomány

Ilyen épületekben élhetnek majd a jövő marskutatói

24.hu
24.hu

2018. 07. 31. 08:01

A NASA versenyén, a 3D-Printed Habitat Challenge-en a nevezők feladata az, hogy tervezzenek lakómodulokat a jövő marskutatói számára. Az űrhivatal a közelmúltban ismertette az öt győztes csapatot, akik további anyagi támogatást kapnak majd a tervek megvalósítására.
Korábban a témában:

Monsi Roman, a program igazgatója a NASA oldalának nyilatkozva azt mondta, örülnek, hogy a győztes csapatok ilyen sokféleképpen próbálták megoldani a feladatot.

Nemcsak struktúrákat terveznek, hanem olyan lakóhelyeket, melyek lehetővé teszik az űrkutatóink számára, hogy más bolygókon éljenek és dolgozzanak

– mondta a szakértő. Roman hozzátette, izgatottan várják, hogy miként fognak megvalósulni az elképzelések.

A harmadik helyezett Kahn-Yates terve (forrás: NASA)

A verseny még 2014-ben kezdődött meg. A csapatoknak eredetileg csak terveket és ötleteket kellett bemutatniuk, majd 2017-ben már el is kellett készíteniük a modulok egyes részeit. Az eddigi utolsó fázisban a nevezőknek modelleket kellett létrehozniuk, illetve 3D-s nyomtatóval, autonóm módon le kellett gyártaniuk a lakóhelyek egyes elemeit.

Az első helyezett Zopherus terve (forrás: NASA)

Könnyen elképzelhető, hogy a jövőben a most bemutatott modulok adnak majd otthont a NASA marskutatóinak.

A kulcs az, hogy az érintett szerkezet könnyen felállítható legyen, kevés energiát fogyasszon, és megfelelő védelmet nyújtson a bentlakóknak. Fontos az is, hogy a modulok már a kutatók megérkezése előtt álljanak, éppen ezért az is előírás, hogy az építményeket robotok segítségével is fel lehessen állítani.

A második helyezett AI. SpaceFactory terve (forrás: NASA)

A verseny szabályzata szerint minden modul legalább 92 négyzetméteres. Egy ekkora bázison egy négyfős személyzet egy évig élhetne.

A verseny következő, végső eredményhirdetése 2019-ben lesz. Ekkor fog kiderülni, hogy végül melyik csapat nyeri meg a 2 millió dolláros fődíjat.

Az ötödik helyezett Northwestern University terve (forrás: NASA)

(Kiemelt képünkön a negyedik helyezett SEArch+/Apis Cor terve látható, forrás: NASA)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.