Valamikor az ősi évezredekben, úgy 100-110 ezer éve egy jókora patás fűevő indult az indiai szubkontinensről, hogy meghódítsa Európát, Ázsiát és Észak-Afrika egyes területeit. Ő volt az őstulok. Életterét viszont pechére az emberrel kellett megosztania, amelynek máig észrevehető két hatása, hogy az őstulok eltűnt a Föld színéről, de vére ott csörgedez az összes marhában: ő minden ma élő fajta őse.
Másfél tonnás bika
A hatalmas, impozáns állat az embernek köszönhette vesztét egyrészt élőhelyének eltűnése, másrészt a mértéktelen vadászat miatt, az utolsó példányt a XVII. század első felében dokumentálták Lengyelország területén. Mivel ilyen sokáig élt együtt az emberrel, pontosan tudjuk, milyen hatalmas és fenséges megjelenésű volt – a bölénynél is testesebb, Európa legnagyobb termetű növényevője.
A bika elérhette a 180 centiméteres marmagasságot, vagyis válla mögött elbújhatott egy magasabb ember. Szarvuk hossza meghaladta a 80 centit, súlyuk az 1500 kilogrammot, színük fekete volt az orr tájékát követő fehér folttal, hátuk közepén végigfutó világosabb csíkkal (ezt nevezik szíjalt hátnak). A tehenek testmérete ennél kisebb volt, és szőrük színe is szürkés, krémszínű. A borjak jellemzően tejkaramella színnel születtek, később változott nemüknek megfelelően.
Mintha kutyából kevernénk farkast
Miért foglalkozunk ennyit egy kihalt állattal? Mert a Budakeszi Vadasparkban 2018. január végén őstulok borjú született. Az őstulok génállománya szétaprózódva megtalálható a mai szarvasmarhákban, ezért 1920-ban az állatkerttulajdonos testvérpár, Heintz és Lutz Heck elhatározta, visszatenyésztik a rá legjobban hasonlító, ma is élő olyan állatokból, mint például a spanyol viador, a skót felföldi vagy a magyar szürke marha. Így a hivatalos neve rekonstruált őstulok, vagy Heck marha.
A kicsinek még nincs neve:
Az eredeti génállományt természetesen nem lehet újraalkotni, a cél egy küllemében, belső tulajdonságaiban és szívósságában az őstulokkal megegyező állat létrehozása.
Mintha tegyük fel kipusztulnának a szürkefarkasok, majd mai kutyafajtákból igyekeznénk újraalkotni őket. Nyilvánvalóan például a szürke farkasokra küllemileg hasonló németjuhászokkal, illetve szibériai huskykkal lenne érdemes kezdeni, a végeredmény pedig a farkashoz nagyon hasonló állat lenne, bár igaz, genetikailag nem lenne azonos
– magyarázza a 24.hu-nak Jóba Katalin vadgazdamérnök, környezetmérnök, a Budakeszi Vadaspark állatgondozója.
A borjak már rendben vannak
Magyarán az evolúció kerekét nem tudjuk a szó szoros értelmében visszaforgatni, de egy régi-újat alkotni igen. És egész jól haladunk, az őstulok rekonstruálása több országban zajlik, és hazánk az élmezőnyhöz tartozik. A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóság magterületén 1997. óta foglalkoznak őstulkokkal, az állomány jelenleg is szelektálás alatt áll. A bikaborjaknak például csak 10 százalékát hagyják meg minden évben, és ezek közül is csak a legjobbak kerülhetnek be a tenyésztésbe 4-5 éves korukra.
Ő Lupo, a büszke apa:
Innen, Hortobágyi Nemzeti Parkból származik a Vadaspark bikája és tehene is. A jelenlegi állat még nem az őstulok szakasztott mása, de sok célt már sikerült elérni. A teljesség igénye nélkül:
- minden borjú az őstulok borjakhoz hasonló vöröses barna színnel születik, az idő múlásával változik a színük;
- csaknem minden egyednek van fehér orr körüli területe;
- csaknem minden bikának szíjalt háta van;
- a legtöbb egyed jól alkalmazkodik a zord téli körülményekhez.
Veszélyes állat
Persze a folyamatnak bőven nincs még vége. A Vadaspark bikájának marmagassága körülbelül 160 centi, ami bőven elmarad a kívánt mérettől, illetve mindkét nemnél növelni kell a lábak hosszát, a tehenek színe még igen változó és még a szarvak sem pont úgy állnak, ahogy kellene.
Jellemük viszont igen szilaj, a Heck marha veszélyes állatnak számít, mint például a medve vagy a hiúz. Budakeszin a gondozóknak is tilos bemenni a kifutójukra közvetlenül az állatokhoz, hiszen súlyos sérülést okozhatnak főleg most, hogy mindhárom felnőtt állat vehemensen védi a borjút
– jegyzi meg Jóba Katalin.
Ez pedig arra is kiváló indok, miért ne akarjuk Magyarországon emberi felügyelet nélkül az őstulkot visszaengedni a természetbe.
Paulina, az anya:
Gazdaság, természet és lélek
Már csak egy lényeges, kissé szarkasztikusnak szánt kérdésünk maradt: mi értelme egy 400 éve kihalt behemótot „feltámasztani”? De szakértőnk gazdasági, természetvédelmi és lelkiismereti indokai előtt fejet kell hajtanunk.
Az állat húsa kiváló, ám ez csak egy dolog: a szürke marhához és az őstulokhoz hasonló szívós, ellenálló fajtákra génbankként tekinthetünk. Ha bármely „elpuhult, túltenyésztett” fajtát megállíthatatlan betegség tizedel, génállománya leromlik, velük lehet frissíteni.
Emellett tökéletesen alkalmas a természetvédelmileg rendkívül értékes gyepek, füves és vizes élőhelyek karbantartása, ahogy ezt például a hortobágyi legeltető állattartás bizonyítja. Végezetül pedig ha a tömérdek kipusztított fajból néhányat vissza tudunk adni a természetnek – még ha csak ilyen formában is –, azzal legalább egy kicsit törlesztünk az emberiség adósságából.
(Kiemelt képen Lupo, a rekonstruált őstulok bika egy korábbi bikaborjával. Fotó: Budakeszi Vadaspark)
