Adolf Hitler látszólag visszautasíthatatlan ajánlatot tett a revízió lázában égő Magyarország számára 1938 augusztusában. Ha hazánk megtámadja Csehszlovákiát, a németek beavatkoznak és pillanatok alatt legyűrik a szláv államot, aminek területén megosztozik velünk.
Az első
Ez volt az úgynevezett „csehszlovákiai ajánlat”, amire Horthy Miklós és a magyar kormány határozott nemet mondott. A politikai elit nem érezte felkészültnek a honvédséget egy ilyen hadjáratra, nem vállalta a feltehetően világháborúvá szélesedő konfliktus kirobbantásának felelősségét, és abban sem bízott, hogy utóbbi esetben Németország képes lenne azt megnyerni.
Ősszel aztán a müncheni egyezmény a nyugati nagyhatalmak hozzájárulásával felbontotta Csehszlovákiát, olasz és német döntőbíráskodás eredményeként pedig visszacsatolták Magyarországhoz
Ahogy alkalom adódott rá, a magyar honvédség megszállta Kárpátalja teljes területét, az ország önfeledten ünnepelte a lengyel-magyar határ újbóli létrejöttét. Közben pedig gőzerővel folyt a munka a legdédelgetettebb cél, Erdély visszaszerzésének érdekében.
A második
Ez már sokkal keményebb dió volt, tekintve, hogy a ’39. szeptember 1-jén kitört második világháború Romániát és Magyarországot is egyazon klubban, Hitler szövetségi rendszerében érte. Német segítség tehát kizárva, sőt. Keleti szomszédunk hadereje pedig hozzánk képest Góliáttal ért fel Dáviddal szemben.
Ekkor jött az életre-halálra szóló hazárdjáték, Magyarország blöffölt és nyert:
Csáky István külügyminiszter aláírja a dokumentumot:
A honvédség egységei a határt átlépve elsőként Nagyszalontára vonultak be szeptember 5-én.
Csaknem egymásnak ugrottunk
És mi volt a „blöff”, ami Hitlert arra kényszerítette, hogy a nyersanyagban, élelmiszerben bővelkedő, a magyarnál sokszorta ütőképesebb Romániát „megcsonkítsa”? Röviden annyi, hogy a magyar honvédség már támadásra készen állt a határon, Németország pedig mindenáron el akart kerülni egy fegyveres konfliktust a hátországában.
A magyar-román viszony érthető módon Trianon óta nem volt rózsás, amikor pedig a németek megtámadták Lengyelországot, a Román Királyság mozgósításba kezdett nyugati határán. hazánk csapatösszevonásokkal válaszolt, Werth Henrik vezérkari főnök azonnal támadni akart.
Ez nem bizonyult elégnek, mindkét oldalon folytatódott a készülődés, sőt, megszaporodtak a határ menti villongások is: 1938 végétől 1940. szeptember 5-éig valószínűsíthetően 19 román és két magyar állampolgár vesztette életét, valamint kilenc román és 17 magyar katona vagy polgári személy került a másik fél fogságába. A sebsültek száma román oldalon három, a magyar részen hat fő volt – mondta el korábban lapunknak Illésfalvi Péter és Szabó Péter történész, a Bevonulás Erdélybe, 1940 című könyv két szerzője.
A magyarok megmondták: támadnak
A holtpontról nem várt módon Sztálin mozdította ki a helyzetet. A Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékának értelmében 1940 nyarán a Szovjetunió felszólította Romániát Beszarábia átadására, június 26-án pedig el is szakította a területet a királyságtól. Bulgária Dobrudzsa átadását követelte, Magyarország három hadsereggel felvonult a határra, a három oldalról szorongatott Románia kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni.
Miután a szörényvári román-magyar egyeztetések augusztus 16-24. között előre láthatóan kudarcba fulladtak, a magyarok katonai akciót helyeztek kilátásba: a honvédségnek augusztus 28-án kellett átlépnie a határt. Nem tudni, tényleg megindították volna-e a magyar haderőt, vagy csak Hitlert akarták lépéskényszerbe hozni. A lényeg, hogy a németek el akarták kerülni szövetségeseik összecsapását, így született meg a második bécsi döntés.
A honvédség bevonulása előre egyeztetett ütemterve szerint zajlott szeptember 5-13. között. Horthy hadparancsa:
Honvédek! A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezeresztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő, hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szem előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a keleti Kárpátok gerincéig!
Nagy ruha lehetett volna
Mi lett volna, ha? Ha 1940 augusztusának végén Magyarország megtámadja Romániát és senki nem avatkozik közbe? A csaknem 600 ezer fős honvédség a Körösök, a Szamos és a Kraszna völgyében nyomult volna előre egészen az Erdélyi-szigethegységig. Itt már érvényesült volna a románok számbeli és technikai fölénye.
Előbbi 1,5 millió főt jelentett, utóbbi még nagyobb különbséget: Románia már 1919-től francia támogatással folyamatosan fejlesztette haderejét, míg a vesztes Magyarország számára 1938-ig ez tilos volt.
Hiába tett meg mindent a magyar hírszerzés adott esetben az erdélyi magyarok fegyverbe szólítása érdekében, minden bizonnyal felkelt volna a székelység, ám ez a gerillaharc valószínűleg csak a konfliktust nyújtotta volna el és az áldozatok számát növeli.
Egy az egyben Románia ellen semmi esélyünk nem volt, de nem is ez a lényeg: adott helyzetben keleti szomszédunkat egyenesen az állami lét megszűnésével fenyegette egy magyar támadás. Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy amikor Mihail Manoilescu román külügyminiszter meglátta a határmódosítás tervezetét, a fáma szerint elájult.
(Kiemelt kép: Fortepan)
